Újra Mitracsek Presszó! Rákospalotán

Az Álmom a csönd című rendezvénynek Kaiser László költő, író, dramaturg, szerkesztő és könyvkiadó volt a vendége.

Kivételes zsenije volt a magyar irodalomnak József Attila, aki egyetemes érvényű költészetet teremtett

Száztizenkilenc éve, 1905. április 11-én született József Attila, a magyar költészet egyik legnagyobb alakja. Születésnapja egyben a magyar költészet napja is.

A magyar széppróza napja alkalmából zenés irodalmi rendezvényt tartottak.

Dercenben 74 éves korában elhunyt FODOR GÉZA nyugalmazott pedagógus, Együtt-nívódíjas költő, esszéíró, a legendás Forrás-stúdió alapító tagja. Fotó: Dupka György Facebook-oldala

1950. október 6-án született Dercenben.

A Kárpátaljai Szövetség adventi évadzáró ünnepsége

A program két részből állt, először a szépirodalomé, majd a történelemé volt a főszerep.

Irodalmi Kilátó: Tollal a békéért. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

Az Együtt Kárpátalja egyetlen magyar nyelven megjelenő irodalmi, kulturális folyóirata.

A Magyar Múzsával a nagyvilágban, Ózdon!

A Magyar Múzsát a határokon kívül Kárpátalján mutatták be először.

Meghalt Pomogáts Béla író, irodalomtörténész

Életének 89. évében elhunyt Pomogáts Béla Széchenyi-díjas író, irodalomtörténész, irodalomkritikus, a Magyar Írószövetség korábbi elnöke, az irodalomtudományok doktora.

Lengyel János

Lengyel János történész, író, újságíró, humoralista Beregszászon született 1973-ban, jelenleg Budapesten él.

Sepsiszentgyörgyön nyílt meg az első határon túli írórezidencia

Jelenleg a beregszászi származású, Bella István-díjjal elismert Lőrincz P. Gabriella alkot itt.

Az irodalom iránt mélyebben érdeklődő gyerekek számára egy életre szóló élmény betekinteni valamely színház kulisszái mögé.

2022-ben is tovább folytatódik az Örökség Kultúrpolitikai Intézet Örökség Műhely kerekasztal-beszélgetés sorozata

Gerzsenyi Gabriella jogász, író Beregszászon született az egykori Szovjetunióban. Gyermekkorában az édesanyjával áttelepült Magyarországra.

Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet Örökség Műhely sorozatának következő rendezvényére 2022. április 11-én, hétfőn délután 14 órakor kerül sor

A Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet október 21–23. között idén újra megrendezte hagyományos irodalmi karavánját.

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség irodalmi tábora, a Keresztyén Balázs Olvasótábor 2021. augusztus 16-21-e között kerül megrendezésre

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében idén tizedik alkalommal került megrendezésre a Keresztyén Balázs Olvasótábor

Magyarország Beregszászi Konzulátusán irodalmi kilátóra került sor a Sárospatakon megrendezett I. Rimay Nemzetközi Költészeti Fesztivál keretében

A Savaria Filmakadémia Egyesület és a Szombathelyi Médiaközpont 2021-ban is meghirdeti a Savaria Filmszemlét. Beküldési határidő: 2021. április 16.

A Magyarország Beregszászi Konzulátusán szervezett Együtt Irodalmi kilátón megismerhettük Kárpátalja egyetlen irodalmi folyóiratát

Száz év kárpátaljai prózája - Irodalmi kilátó a konzulátuson