Ebben az esetben a cím sokkal inkább lehetne: Ungvári történetek. A párommal elvállaltuk, hogy sajtó alá rendezzük dr. Husznai Katalin visszaemlékezéseit, aki Ungvár szülötte, de élete nagy részét Kijevben töltötte. A kötet várhatóen még ebben az évben meg fog jelenni.
A nyolcvanas évei közepén járó doktornő elhatározta, hogy megírja, nem csupán a saját, de a szülei és más családtagjénak az élettörténetét. Így kíván emlékez állítani nekik. Így kívánja fenntartani a családjában a folytonosságot, hogy a kései utódok tudjanak az elődeikről. Ebből a készülő kötetből választottam ki egy részt, hogy megkínáljam vele a nagyérdemű olvasókat.
Lengyel János
Dr. Husznai Katalin az édesanyjára emlékezik
Régóta vezetek naplókat, többnyire rendszertelenül, hosszú kihagyásokkal. 1996-ban olvastam Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című művét, onnan másoltam ki a naplómba e sorokat: “Egy napon így szólt Anyám: Írhatnál rólunk is valami könyvet, mindnyájunk háta mögött felgyűlt az idő, szép csendesen ereszkedünk alá, mind közelebb a földhöz és nincs kéz, amely az övét még egyszer felhúzná. De lenne bár egy könyvecske, ó, nem vigasztalónak, hanem tanúskodás képpen egynek, s másnak, ami megesett velünk.”
Biztos vagyok benne, hogy a szüleim is örülnének, ha valaki átmentene valamit az életükből, ha nem is az örökkévalóságnak, de legalább az unokák, déd és ükunokák számára. Egy évvel később elhatároztam, ez a valaki én leszek. Nem így alakult, számos dolog jött közbe. Aztán 2017. március 25-én újabb ígéretet tettem, eltelt húsz év, most már valóban illene hozzákezdenem, de közben elment újabb öt év, amire végre tollat ragadtam és megkezdtem a munkát. Elővettem a korábbi jegyzeteimet és vázlatot is készítettem. Kezdésnek olyan híres embereket, főleg írókat, akarok idézni, akik nagyon fontosnak tartották, hogy a szeretteik emléke fennmaradjon, ne tűnjenek el nyomtalanul.
De most elsősorban Anyukámról akarok írni. Az ő sorsa, élete óriási ösztönzést és bátorságot adott ahhoz, hogy el merjem kezdeni az írást. Minden embernek megvan a saját pokla, amivel szembe kell néznie. Nekem az, hogy mindazt, amit a szüleimtől kaptam, nem köszöntem meg. Nem eléggé, nem az értékén. Külön-külön megköszöntem a tőlük kapott ajándékokat, de felnőtt koromban egyszer sem mondtam nekik, hogy szeretem őket és az életemben mennyi mindent nekik köszönhetek, az ő végig dolgozott, önfeláldozó életüknek. Minden jót és értékeset, a szép szeretetét, az erkölcsi normákat, a becsületet, a jóságot, az állatszeretetet, az olvasás és a könyv szeretetét, mind a szülői házból hoztam magammal. Ezek az értékek mindmáig velem vannak.
2005-ben írtam: A TV-ben a 70 éves Innoketyij Fjodorovics Annyenszkijjel készítettek interjút. Az egyik kérdés így szólt: “Mi a legfontosabb, amit tett az életében?” Válasz: “Írtam vagy 1500 cikket, vagy 20 könyvet, de a legfontosabb — írtam egy könyvet a szüleimről. Nem akartam átadni őket a halálnak (feledésnek), nem akartam, hogy eltűnjenek.” Hasonlóképpen ír erről Szabó Magda: “Elveszítettem akiket a legjobban szerettem — az Anyámat, az Apámat, a férjemet. A halottaim azóta is élnek, mert én úgy határoztam, visszaperelem őket a haláltól. Megőriztem arcukat és tetteiket is, azzal, hogy megírtam őket.”
Marina Cvetájeva, akit a Nobel-díjas Joszif Brodszkij a XX század legzseniálisabb orosz költőnőjének tartott a következőket mondta: „Mindnyájan elmúlunk, 50 év múlva mindnyájan a földben leszünk. Új arcok lesznek az örök ég alatt. És én kiáltani szeretném a még élőknek: írjatok, írjatok többet! Örökítsetek meg minden pillanatot, minden mozdulatot”. Agota Kristof, a franciául alkotó Kossuth-díjas magyar írónő, a Nagy füzet című könyvében a következőket írta: “Meg vagyok győződve arról Lucas, -- mondja Claus, hogy minden emberi lény arra született, hogy írjon egy könyvet, egy zseniális vagy középszerű könyvet -- nem számít, de, aki semmit sem ír, az elveszett ember, az úgy élte le az életét a Földön, hogy nem hagyott nyomot maga után.”
Miskolczi Miklós, a Gurábli című család regény szerzője a következőket írta a témában: “Mindenkinek üzenem: Már holnap kezdjen hozzá megírni családja történetét, akár gyakorló író, akár nem, mert nincs hitelesebb történelem, mint a megélt és a családokban élő.”
A bevezetőben, azt szerettem volna érzékeltetni, hogy mi motivált, amikor elhatároztam, anyukámról akarok írni. Az ő sorsa, élete, óriási inspirációt és bátorságot adott ahhoz, hogy el merjem kezdeni az írást. Mi inspirált még? A kisunokám 6 éves, ha Budapesten meglátogattam őket, esténkét meséket, kis történeteket olvastam neki. Egyik este nem volt villany, nem tudtam olvasni, ezért mesélni kezdtem neki a gyerekkoromról, a szüleimről. Másnap este, amikor elő akartam venni a könyvet, Zolika váratlanul megszólalt: “Nagyi, ne a könyvből! Az emlékeidet meséld, mert azok olyan érdekesek!”
2021-ben a covid járvány idején meséltem a fiamnak, hogy az első világégést követően, amit akkor a Nagy Háborúnak neveztek, a világszerte 50 millió ember halálát okozó spanyolnátha a családunkat is érintette. 1919-ben, mindössze 47 évesen abban halt meg az apai nagyapám. Apu akkor 9 éves volt, vele együtt a három öccse, a húga és a nővére maradtak árván. Kiderült, hogy a fiam erről akkor hallott először. Akkor újra elhatároztam, hogy írok a közvetlen családomról: a szüleimről; a korán eltávozott nővéremről; egyes, hozzám közelálló rokonaimról.
Édesanyám, Lukács Margit, nem csupán szép, hanem gyönyörű nő volt. Ani nevű húga mesélte, mikor fiatal lányként betértek valahová, az emberek arról beszéltek, hogy Greta Garbóra hasonlít. Szerintem szebb volt, azaz nőiesebb, arányos termetű, hullámos sötétbarna haja, hosszú nyaka és ívelt ajkai voltak. A különösen szép szemei idősebb korában szomorúságot tükröztek. Pár évvel ezelőtt az egyik híres kárpátaljai festőművész azt mesélte nekem, aki fiatal fiú volt, amikor Anyuék a Minaj utcába költöztek, ahol ő is lakott, hogy ő is többször gyönyörködött Anyuban, amikor fiatalasszonyként végig sétált vagy kerékpározott az utcán. Az elemi iskolában jó tanuló volt, de 13 évesen elveszítette az apját, volt még három fiatalabb húga, ezért abba kellett hagynia a tanulást. Később elmondta nekem, hogy a tanítónő elment hozzájuk és megpróbálta meggyőzni az anyját, az én nagymamámat: “Matild néni, kár volna, ha a kislány nem tanulhatna tovább.” Van is egy fotó, egy iskolai kép a tanító nénivel és egy kis táblával, amin ez áll: Slovensko Skola, 1921-22 v. Dolze. Dolhán, amikor ott laktak, csak szlovák iskola volt, mint a trianoni végzettet követően, az akkor összetákolt Csehszlovákiához kényszerített Kárpátalja minden településén.
Anyu szülei Erdélyből származtak. Nagypapámat, mint mozdonyvezetőt, áthelyezték Szatmárnémetiből Kárpátaljára. Édesanyám szlovák iskolába járt, ennek ellenére szépen beszélt és írt magyarul. Az írása valóban szép volt, klasszikus gót betűket használt és szépen fogalmazott. A családunkban máskülönben mindenki szépen írt, csak az én írásom eléggé olvashatatlan, pláne, ha sietve írok, és majdnem mindig sietek. Sokan panaszkodtak arra, hogy nehezen fejtik meg az én hieroglifáimat. Érdekes, hogy a szüleim erre sosem hozták fel, egyszer sem említették, hogy nem tudják kiolvasni az irományaimat.
Apuval Dolhán ismerkedtek meg, ahol huszárként szolgált az ezredben. Édesapám ungvári volt, ide vitte haza az ifjú feleségét. Édesanyám, a viszontagságos gyerekkora, és ifjú évei után itt is nehéz körülmények között élt. Ezek voltak a gazdasági világválság évei, nagy volt a munkanélküliség. Apámnak nem volt könnyű elhelyezkednie, munkát vállalni. Édesanyám házvezetőként lett alkalmazva a Kárpátaljára kihelyezett cseh hivatalnokok családjainál. Miközben ezt írom, fojtogat a sírás, az én gyönyörű anyám filmszínésznő is lehetett volna, ehelyett cselédként dolgozott. Mindenütt megállta a helyét, szerették és nagyon ragaszkodtak hozzá.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.
