Ebben az esetben a cím sokkal inkább lehetne: Ungvári történetek.
Lengyel János: én is megírtam a magam UFO novelláját. Íme!
1994 őszén léptem át a határt Asztélynál, hogy vendégmunkásként megkezdjem majd’ tízéves pályafutásomat a magyar iparban.
Az Intermix Kiadó gondozásában 2019-ben jelent meg a Feltámadás Beregszászon Mitracsek úr visszatér című könyv.
Megdöbbent, hogy Magyarországon az átlagemberek milyen keveset tudnak rólunk és a szülőföldünkről.
Beregszász központjában a Hősök parkja és helyi buszjáratok megállója között hosszú évtizedekig üzemelt egy hangulatos és közkedvelt kávézó és étterem, a Fehér Kő.
Amennyiben a címzett már nem tartózkodik a megadott helyen, kérem, ezt a levelet küldjék utána a Pokolba!
A beregszászi otthonban kevés könyvespolc akadt. A könyvek többsége a stelázsiban, szekrények tetején, a szoba sarkában halomba rakva pihent.
Gyerekkorunkban egy fedél alatt laktunk szülővárosunk egyik kültelki utcácskájában.
Napjainkban Grabovszkij utcának nevezik, de amikor én születtem, a múlt század 70-es éveinek elején, a szovjeturalom alatt, még Kolhoz utcának hívták.
Mindig úgy tekintettem erre a furcsa emberre, mint aki egyszerre él a kaffkai, a rejtői és az örkényi világban, magában hordozott egyfajta komor-komikumot, valótlansági állandót. Mira nem jött és nem ment, ő mindig jelen volt.