Adventi irodalmi-zenés évzáró estet rendezett december 19-én Budapesten, a Városligeti Fasorban található székházában a Kárpátaljai Szövetség, illetve a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége. Az eseményen a kárpátaljai magyar kulturális élet legfrissebb eredményei, új kötetek és szerzők kerültek a középpontba, miközben az ünnepvárás lelki üzenete is hangsúlyosan megjelent.
Az estet Bazil görögkatolikus atya adventi gondolatai nyitották meg, aki a várakozás, a hit és a remény fontosságáról szólt. Őt követően dr. Grezsa István, a Kárpátaljai Szövetség elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében kiemelte: a magyarság történelmi tapasztalata azt mutatja, hogy a megmaradás alapját a hit és a kultúra adja – különösen nehéz időszakokban.
Az irodalmi blokkot Dupka György író, történész, a MÉKK elnöke indította. Tájékoztatójában hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai irodalmárok az idei évben is jelentős teljesítményt nyújtottak: közel két tucat új kötet látott napvilágot. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az Intermix Kiadó gondozásában megjelent, eddig összesen 126 kötet a Széchényi Könyvtár online felületén is elérhető, amely iránt már több tízezren érdeklődtek. Szólt a háborús körülmények között is élő és alkotó kárpátaljai kulturális közösségekről, valamint az otthon maradt képzőművészek munkájáról is.
Az est során sorra mutatták be a frissen megjelent könyveket. Szemere Judit és Zékány Krisztina szerkesztők közreműködésével ismertették Szőllősy Tibor Őszi rajzás című kötetét, majd Dupka György „Én Istenem, a keresztet vállainkról vedd le!” című Gulág-monográfiáját, amely a második világháborút követő deportálások tragikus fejezetét dolgozza fel, külön kitérve az egyházi személyek sorsára.
Vári Fábián László Kossuth- és József Attila-díjas költő a Vásártér című regényéről beszélt, amely angol nyelven is megjelent Ortutay Péter fordításában. Bemutatkozott a fiatalabb nemzedéket képviselő Lévai Aliz Mária is, aki Mint teknős a páncélt című első verseskötetével lépett az olvasók elé.
A történelmi és társadalmi témájú művek sem hiányoztak a programból. Bemutatták Botlik József történész A ruszin nép vértanúja, Bródy András (1895–1946) című monográfiáját, amely nemrég ruszin nyelven is megjelent. Megyeri Edit Tünde Akik gyufát árultak című regényét, valamint Kovács Sándor honismereti író több új kötetét – köztük a Vereckei határkő, valamint a Petőfi és Ungvár című munkákat – is bemutatták. Horváth Júlia Borbála Béke és háború című szociográfiája Kárpátalja jelenét és közelmúltját dolgozza fel, míg Legeza László történész Boldogemlékű Legeza Péter vértanú pap c. írását mutatta be, melyben a mártír atyáról emlékezik meg.
Az est hangulatát Kocsis Csaba énekmondó tette teljessé, aki kárpátaljai szerzők megzenésített verseit adta elő. A bemutatók végén a résztvevők kötetlen beszélgetéssel, agapéval zárták az adventi évzáró alkalmat, amelyen több generáció és számos Kárpátaljáról elszármazott vagy oda kötődő alkotó találkozott – közös gyökereik és közös felelősségük tudatában.
-baksa
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke