Átvette az irodalmi Nobel-díjat szerdán Stockholmban Krasznahorkai László.
A Nobel Alapítvány nevében Astrid Söderbergh Widding, a kuratórium elnöke köszöntötte a díjazottakat. Beszédében hangsúlyozta: az ünnepséghez a világban zajló folyamatok sötét hátteret képeznek.
"A gyors, kiszámíthatatlan, paradox és kusza folyamatok miatt a jövőre nézve nehéznek tűnik reményt és bizalmat ébreszteni. Ebben a világban Alfred Nobel víziójának öröksége erőteljes emlékeztető arra, hogy a tudomány, az irodalom és a béke átalakító erővel bír"
- szögezte le.
Mint mondta, a tudomány az emberiség számára közvetítő nyelvként szolgál a tudás határainak felfedezésében és bővítésében. Astrid Söderbergh Widding hozzátette: tiszteletben tartják Alfred Nobel alapelvét, amely szerint "nem a nemzetiség számít, a díjat a legméltóbb személynek kell odaítélni".
A díjazottak tevékenységét méltatva Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díjáról is beszélt.
"Olyan írói pályát ismerünk el, amelyben a melankólia és az apokalipszis uralja a képet, de ahol a művészet és teremtés ereje, bármilyen felfoghatatlan is, még mindig túlléphet a sötét és erőszakos erőkön"
- fogalmazott a Nobel Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Úgy vélte, a díjazottak a tudáson, tisztességen, kiválóságon, kreativitáson és inspiráción át reményt kínálnak. Szólt arról is, hogy passzív szemlélődés helyett aktívan kell közreműködnünk a tudomány és az irodalom szabadságának védelmében, a békéért folytatott törekvésekben, hogy a világ jobb hellyé váljon az emberiség számára.
Krasznahorkai László az irodalmi Nobel-díjat látnoki erejű életművéért kapta, amely az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét.
"Krasznahorkai László nagysága íróként az, hogy sikeresen ötvözte az illúziómentes, az ember által létrehozott rendek törékenységén átlátó művészi személetet az irodalom erejébe vetett rendíthetetlen hittel" - mondta Anders Olsson, az irodalmi Nobel-bizottság elnöke a magyar írót méltatva.
Mint hangsúlyozta, Krasznahorkai László idei irodalmi díja ritka erőt ismer el a kortárs irodalomban. Felidézte első regényét, az 1985-ben megjelent Sátántangót, amely nagy szenzációt keltett, és amelyben erőteljesen szuggesztív kifejezésekkel ábrázol egy kilátástalan embercsoportot egy elhagyatott mezőgazdasági telepen, közvetlenül a kommunizmus bukása előtt.
"Ez az apokaliptikus téma tovább erősödik Krasznahorkai második jelentős regényében, Az ellenállás melankóliájában, amely egy kisvárosban játszódik. (…) Az író a rémálomszerű jelenetekben mesterien ábrázolja a rend és a rendetlenség brutális küzdelmét, ahol senki sem bújhat ki a rettegés hatása alól" - mondta Anders Olsson.
Az irodalmi Nobel-bizottság elnöke kitért arra, hogy későbbi műveiben Krasznahorkai továbbfejlesztette élesen egzisztencialista írásmódját, amely a sötét abszurd és a burleszk humor közép-európai hagyományaiban gyökerezik, Franz Kafkától Thomas Bernhardig.
Megemlítette a 2021-ben megjelent Herscht 07769 című regényt, érintve annak dosztojevszkiji hatásait, kiemelve: "egyetlen, négyszáz oldalas mondatban a regény nemcsak a valóság összetettségét képes megragadni, hanem el is homályosítja azt, olyan nyelvet használva, amely zenei formává válik".
"Krasznahorkai írói jellegzetessége a gördülékeny szintaxis, amely egyszerre súlyos és könnyed, melankolikus és lelkesítő, mesei és a költői intenzitású. Belső útkeresése Kínába és Japánba is elvezette, ami szélesítette munkája közép-európai kontextusát, új, elmélkedő hangulatot kölcsönözve neki" - jegyezte meg Anders Olsson, aki ezzel kapcsolatban példaként Krasznahorkai prózagyűjteményére, a Seiobo járt odalentre, valamint az elbeszéléseket tartalmazó Megy a világ című könyv egyik írására is kitért.
A stockholmi ünnepségen a fizikai Nobel-díjat a brit John Clarke, a francia Michel H. Devoret és az amerikai John M. Martinis kapták kvantummechanikai kutatásaikért.
A kémiai Nobel-díjat Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós vehették át a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeikért.
Az orvosi-élettani Nobel-díjat Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapták a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért.
A közgazdasági Nobel-emlékdíjat Joel Mokyr amerikai-izraeli gazdaságtörténész, Philippe Aghion francia és Peter Howitt kanadai közgazdász kapta az innováció vezérelt gazdasági növekedés magyarázatáért.
A ceremónián mintegy ezerötszáz meghívott vendég vett részt, köztük a díjazottak családtagjai, korábbi díjazottak, a királyi család tagjai, a díjat odaítélő intézmények képviselői, a svéd kormány és parlament tagjai, valamint a diplomáciai testület képviselői.
A stockholmi díjátadó előtt Oslóban adták át a Nobel-békedíjat. A kitüntetést María Corina Machadónak ítélték oda.
A venezuelai ellenzéki vezetőnek több mint egy éve bujkálnia kell a venezuelai hatóságok elől, így nem volt jelen személyesen a díjátadón, helyette lánya, Ana Corina Sosa Machado vette át a Nobel-békedíjat.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.