Vidnyánszky Attila

Az új elnökség mandátuma öt évre szól.

Szöllősi György a kárpátaljai résztvevőkkel

Az eseményen – az ismert ukrajnai történések miatt – Kárpátaljáról csak korlátozott számban vehettek részt kollégák.

Három évre újra dr. Csík Adalbert-Ferencnek szavaztak bizalmat, akinek munkáját alelnökként dr. Jakab Lajos badalói családorvos, titkárként pedig dr. Mijó Erika zápszonyi családorvos segíti majd.

Három évre újra dr. Csík Adalbert-Ferencnek szavaztak bizalmat, akinek munkáját alelnökként dr. Jakab Lajos badalói családorvos, titkárként pedig dr. Mijó Erika zápszonyi családorvos segíti majd.

Brenzovics Lászlót újraválasztották a KMKSZ elnökévé. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

Ellenszavazat nélkül újabb három évre Brenzovics Lászlót választották a KMKSZ elnökévé.

Vasárnap kora délután élénk érdeklődés mellett zajlott le a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Járási Szervezetének (KMKSZ BJSZ) tisztújító közgyűlése.

A hagyományokhoz híven idén is gyülekezeti közösségben ünnepelték az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulóját Badalóban.

Tisztújító közgyűlést tartott az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség

A küldöttek egyhangú szavazással a következő 4 éves ciklusra ismét dr. Zubánics László elnöknek szavaztak bizalmat. Az elnök munkáját 11 fős elnökség segíti.

2022. február 19-én tartotta meg XXIX., tisztújító közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség. A harminc éve alakult ifjúságnevelő szervezet felnőtt vezetői a munkácsi székházban gyűltek össze.

A gáti református templomban megtartott fórumon ismét Gyurkó Miklósnak szavaztak bizalmat