Meghalni sokkal könnyebb és természetesebb, mint életben maradni

Meghalni sokkal könnyebb és természetesebb, mint életben maradni – vallotta a 125 éve született Szerb Antal, aki aztán brutális, és korántsem természetes halált halt. Legtöbben ma is a regényei és a novellái miatt értékelik, de sokan úgy vélik, irodalomtörténész és esszéíró munkássága még ennél is érdekesebb. Mert elméletei, eszmefuttatásai eredetibbek, mint szépirodalmi alkotásai. Egy barátjának írt levelében Szerb meg is említi, hogy első regényét, A Pendragon legendát kizárólag pénzkeresés miatt írta. Lehet, hogy ez csak póz volt, mert a misztikus detektívregény igen jól sikerült.

Szerb Antal 1901 május elsején született Budapesten zsidó családba, de édesapjával már 1907-ben áttért a római katolikus hitre. A Piarista Gimnáziumba járt, a költő Sík Sándor tanította, Szerb pedig már ekkor elkezdett verseket, esszéket, drámákat írni. Az egyetemen magyar-német szakos tanulmányai mellett angolul és franciául is megtanult. Verseit publikálta a Nyugat, az egyetem elvégzése és a doktori fokozat megszerzése után pedig rendezőként kezdett dolgozni a Belvárosi Színházban. Nem sokkal később otthagyta és a Felső Kereskedelmi Fiúiskolában tanított, majd elnyert egy egyéves londoni ösztöndíjat. Ez inspirálta később A Pendragon legenda megírására.

1925-ben feleségül vette a nála öt évvel fiatalabb Lakner Amália Irént, de 3 év múlva elváltak, hogy négy év elteltével újra elvegye, majd egy évre rá ismét elváljanak. Közben megszületett lányuk, Szerb Judit. Következő, élete végéig tartó házasságát Bálint Klárával kötötte.

A harmincas évek elején még jelentős tisztségeket töltött be, 1933-ban a Magyar Irodalomtudományi Társaság elnöke volt, később a Szegedi Egyetemen magántanáraként oktatott. 1934-ben jelenik meg Szerb anglofilságát tükröző A Pendragon legenda, amiből operett, színházi előadás, bábjáték és film is készült. A siker kulcsa a paródia, az önirónia, a tudományos „filológiai detektívregény", és a hangulatos walesi helyszín.

A pénzt negligálni kell

1937-ben aztán megjelent  egy másik fontos regénye az Utas és holdvilág is, ami érdekes kalandozás a képzelet és a valóság határán. Első magyar kiadása óta számtalan nyelvre  lefordították, ebből is készült film, színpadi mű és még rádiójáték is, mert ahogy sokan megfogalmazták, a világirodalom egyik legkülönlegesebb utazása. Mindenki tud vele azonosulni, mert a nosztalgiáról, az ifjúság iránti vágyódásról szól, önmagunk kereséséről szól. És például ilyen gondolatokat olvashatunk benne:

Pénzért semmit sem kaphatsz, ami fontos, és amit pénzért kaphatsz, az esetleg életszükséglet, de nem fontos. Sosem az kerül pénzedbe, amiért igazán érdemes élni...

Egy krajcárodba sem kerül, hogy szellemed be tudja fogadni a dolgok ezerféle nagyszerűségét, a tudományt... A pénzt nem szabad tudomásul venni. El kell fogadni, mint a levegőt, amit az ember beszív, és nem kérdi, hogy honnan jött, ha nincs szaga.

A Helikon pályázatára írta meg nagyon rövid idő alatt a Magyar irodalomtörténetet 1932-ben, hogy népszerűsítse az itthoni irodalmat, nagy sikert is aratott, amihez valószínűleg az Erdély-nosztalgia is hozzájárult. Az első kiadás egy pillanat alatt elfogyott, de a konzervatívoknak nem tetszett modern nyelvhasználata és népi irodalmat gúnyoló hangvétele, így 1943-ban a Nemzeti Front kezdeményezésére betiltották. Tény, Szerb nem hitt a „népi őstehetségekben”, az igazi irodalmat a polgárság vagy legalábbis a középosztály kultúrájához kapcsolta. A népieskedő irodalmat elutasította. Erre kritikusai azt mondták, Szerb zsidósága miatt tiszteletlen a nemzeti kultúrával. A kommunizmusban azt állították róla „irracionalista elméletek befolyása alatt állt". Cenzúrázták is a sztálinista irodalompolitikán ironizáló részeket.

Milyen az igazi olvasó? 

1941-ben jelent meg másik zseniális műve, A világirodalom története.

A világirodalom azoknak a műveknek az összessége, amelyek értékük vagy hatásuk révén, legalábbis virtualiter, minden művelt nemzet számára mondtak valamit, és el is jutottak minden művelt nemzethez. A világirodalom története az a folyamat, amelyben a nemzetekfölötti jelentőségű írók és művek országhatárokon és évszázadokon átemelkedve megtermékenyítik és irányítják egymást.

Kapcsolódó hírek:

• Áprilisi Mitracsek Presszó Rákospalotán

• Id. Stók Lajos: Vadászkalandjaim emlékei

• Homérosz Iliászának egy töredékét fedezték fel egy egyiptomi múmiában

• A Magyar Múzsa Kunszentmártonban

• Beregszászi történetek - Dr. Husznai Katalin az édesanyjára emlékezik

Ebben definiálta azt is, szerinte milyen az igazi olvasó: nem az, aki szórakozásból olvas, nem az, aki műveltségét akarja gyarapítani, hanem akinek „az olvasás életfunkció és ellenállhatatlan kényszer". És vallotta azt is, hogy aki nem olvas, nem láthatja meg Istent, „nem élhet jelenünkben, amely a múlttól terhes és méhében hordozza a jövendőt, ha emberi fajtánk csodálatos naplóit nem ismeri.”  A könyv megírásával az volt nem titkolt célja, hogy erősítse, gyarapítsa az igazi olvasók kis közösségét, főleg abban a véres és gonosz korban, amelyben Szerbnek élnie kellett, mikor „hallgatnak a Múzsák”, mikor a világnak égető szüksége lenne egy kis jóságra, és „aki a könyveket szereti, rossz ember nem lehet.”

Kétszer is kiérdemelte a Baumgarten-díjat, de az évtized vége felé kezdett fogyni körülötte a levegő, 1944. június 5-én behívták munkaszolgálatra: először Fertőrákosra, majd Balfra került. Halálának körülményei nem tisztázottak, de felesége leírása szerint 1944 telén a balfi táborban nagyon legyengült, „nyilas suhancok” verték agyon és 1945. január 27-én meghalt - közölte az index.hu.