Vigyázzunk közösen erre a páratlan természeti kincsre, hogy még hosszú éveken át gyönyörködhessünk a varázslatos „virágzásban”!
Nyáron, a meleg és a fokozottabb izzadás miatt gyakrabban eszünkbe jut, hogy innunk kell.
Kovács Áron meglepő megjegyzéssel találta szemben magát a műsorban, kamerák előtt jött zavarba.
A magas vérnyomás kockázatai tudatos életmóddal csökkenthetők.
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig.
A tél számos külső hatással terheli a bőrünket.
Az emberiség évszázadok óta álmodozik arról, hogy egyszer talán találkozhatunk intelligens földönkívüliekkel.
Radics Gigi lánya októberben lett ötéves, elképesztő, milyen nagylány már a friss képen.
Az okosimplantátummal a beteg nemcsak a hallásában érhet el javulást, hanem általa felnőttként teljes életet élhet majd.
Csuja Imre és felesége 1983 óta házasok, ez idő alatt azonban a színész kétszer is komoly belső vívódáson ment keresztül.
Az emberi agy fejlődése sokkal összetettebb folyamat, mint azt korábban gondoltuk.
A hormonrendszer rendkívül érzékeny, és már akár az apró egyensúlytalanságai is képesek látványos tüneteket okozni.
A Föld kilenc kritikus határvonalából hetet túlléptünk, eggyel többet, mint tavaly.
Ernyey Béla feleségével elképesztően gyönyörű párt alkotnak.
Képes lassítani az öregedést, javítani az agyműködést és akár a sejtszintű regenerációt is felgyorsítani. A tudomány szerint a NAD valóban ilyen kulcsfontosságú.
Vastag Csaba úgy gondolta, ha megnősül, bizonyos szempontból véget ér az élete.
Sokan elbagatellizálják a problémát, pedig nagyon súlyos következményei lehetnek.
A Kaliforniai Egyetem kutatói feltaláltak egy olyan Stirling-motort, ami befogja a Föld távozó hőjét és így az éjszakai égboltból generálnak energiát.
A hajvégek eltöredezését olyan mikrosérülések okozzák, amelyeket leggyakrabban mi magunk idézünk elő – teljesen ártalmatlannak tűnő szokásokkal.
A városaink rengeteg tápanyagot küldenek a csatornába – és ezzel együtt a mezőgazdaság számára értékes nitrogént, foszfort és káliumot.
Balogh Levente ritkán posztol a legkisebb lányáról, szalagavatója alkalmából azonban megmutatta Sophiet.
A C-vitamin, más néven aszkorbinsav erősíti az immunrendszert, segít a bőr megújulásában, és még az energiaszintünket is növeli.
A karácsonyi időszak tökéletes terepet kínál a digitális szokások újragondolására.
Egy friss kutatás szerint a csimpánzok képesek racionálisan mérlegelni a bizonyítékokat.
Folytatódik az átlagosnál enyhébb, de jellemzően borult, párás, ködös időjárás a héten is.
Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését” (Róm 8,19)
A program 2026. január 1-jén indul.
További három lepragyanús társa pedig még megfigyelés alatt áll.