Kovács Áron éppen Náray Erikának bókolt, amikor olyan megjegyzést kapott, amire nem számított.
Kínos pillanatokat hozott Kovács Áron számára a Duna Azt beszélik című műsorának legutóbbi adása. A műsorvezető éppen Náray Erikával beszélgetett a női szépségről és az érett kor vonzerejéről, amikor egy váratlan megjegyzés alaposan kizökkentette - írta meg a Story.hu.
A beszélgetést a színésznő indította el egy határozott gondolattal, melyben azt foglalta össze, hogy a férfiaknak milyen jól tud állni az érett kor, mire Kovács Áron azonnal fel is vette a fonalat. Lelkes monológba kezdett arról, mennyire sokra tartja az érett nőket, és hogy számára nem a feszes bőr, hanem a megélt történetek jelentik az igazi vonzerőt - írja a femina.hu.
Hosszasan fejtegette, hogy egy fiatal arc lehet bármilyen gyönyörű, a tekintetből hiányozhat az a mélység, amit az évek adnak. Náray Erika szemében viszont – ahogy fogalmazott – ott van az a sok megélt élmény, amely felér, sőt túl is mutat a külsőségeken. Azt is hangsúlyozta, hogy hatalmas tévedés azt gondolni, hogy a nők a korral „lejárnak”, hiszen óriási érték rejlik bennük, csak meg kell találni azt a férfit, aki ezt felismeri.
Úgy tűnt, a kedves udvarlásnak még koránt sincs vége, amikor Zola váratlanul közbeszólt, és egyetlen kérdéssel teljesen más irányba terelte a beszélgetést: rákérdezett, hány éves Kovács Áron párja. A megjegyzés nem volt véletlen, hiszen a műsorvezető felesége, Zsófia huszonöt évvel fiatalabb nála, amiről korábban maga is nyíltan beszélt.
A stúdióban egy pillanatra megfagyott a levegő. Kovács Áron arcáról lefagyott a mosoly, és láthatóan jelezni próbálta kollégájának, hogy ez a kérdés most nem igazán jött jól.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke