Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe van ma

A katolikus hívők arra emlékeznek, amikor Szűz Mária bemutatta Jézust, negyven nappal a születése után, a jeruzsálemi templomban

„Amikor látták, hogy milyen bátran beszél Péter és János, és felfogták, hogy ők írástudatlan és iskolázatlan emberek, elcsodálkoztak. Fel is ismerték őket, hogy Jézussal voltak…” (ApCsel 4, 13)

Könyvbemutató az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégiumban

Az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium emlékalbumot jelentetett meg, melyben a vidékünkön található, a görögkatolikusok által tisztelt 375 útmenti kereszt fényképe látható

Ferenc pápa imanapot hirdetett meg a békéért Ukrajnában

Imanapot hirdetett meg január 26-ra Ukrajna békéjéért Ferenc pápa, aki szándékát a Szent Péter téren mondott beszédében jelentette be vasárnap

„Bizonnyal a ti Istenetek, Ő az istenek Istene és a királyoknak Ura és a titkok megjelentője.,, (Dániel 2, 47)

„El is indult Jónás, de azért, hogy Tarsisba meneküljön az Úr elől." (Jónás 1,3)

Antiszemitizmus miatt zártak be egy mecsetet Franciaországban

A francia kormány szerdán bejelentette, hogy sértő, antiszemita hangvételű beszéd miatt bezárt egy mecsetet az ország déli részén fekvő Cannes-ban

„Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei, hanem hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Istennek dolgai.” (János 9, 3)

„Mivel meglágyult a szíved, és megaláztad magad az Isten előtt, amikor meghallottad kijelentését erről a helyről és lakóiról: mivel megaláztad magad előttem, megszaggattad a ruhádat, és sírtál előttem, azért én is meghallgatlak… (2 Krón 34, 27)

Afrikában halt meg a legtöbb katolikus pap, akit szolgálat közben ért támadás 2021-ben

Dél-Szudánban, valamint Mianmarban és Mexikóban veszítette életét a legtöbb egyházi személy erőszakos cselekmény következtében a végéhez érkezett egy év alatt

A NASA lelkészeket és teológusokat vesz fel

A lelkészek majd segítenek megértetni, hogyan reagálhatnak az emberek arra az esetleges bejelentésre, hogy más bolygókon is találtak intelligens élet nyomaira

Ferenc pápa a családok védelmét sürgette a társadalmat uraló "demográfiai télben"

A szülőket, az egyházat és a társadalmat is a család támogatására, védelmére, őrzésére szólította fel Ferenc pápa

„Azért akartam először Társisba menekülni, mert tudtam, hogy Te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, nagy a szereteted, és még a rosszat is megbánod.” (Jónás könyve 4, 2)

Kérjük a mi szabadítónkat, aki megszületett, aki eljött hozzánk azért, mert az Isten üdvözítő kegyelme nyilvánvaló lett minden embernek, hogy megszabaduljunk. Eljött, hogy örök életre vezessen bennünket. Jó lenne, ha úgy tudnánk bizonyságot tenni, hogy megszülessen a mi szívünkben, megszülessen az általunk elért emberekben is ez a könyörgés. Isten közvetlen beavatkozása szabadítsa meg szívünket a gonoszságtól, rakja helyre a mi életünket és vezesse lábainkat a helyes útra. Kárpátalján ebben a karácsonyi ünn

Kérjük a mi szabadítónkat, aki megszületett, aki eljött hozzánk azért, mert az Isten üdvözítő kegyelme nyilvánvaló lett minden embernek, hogy megszabaduljunk.

Szellemi és kulturális küzdelem zajlik a világban, de ha megtartjuk a hitünket, a hitünk megtart minket - mondta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke szombaton az M1 Ma reggel című műsorában elhangzott interjúban.

Szellemi és kulturális küzdelem zajlik a világban, de ha megtartjuk a hitünket, a hitünk megtart minket - mondta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke.

Fabiny Tamás prédikációjában úgy fogalmazott: szekértáborrá lett hazánkban is meg kell tanulnunk békében élni egymással. Ennek alapja pedig az, hogy Isten karácsonykor mintegy kitűzte a fehér zászlót, jelezve, megbékélt a világgal, aminek a jele Jézus születése - tette hozzá. Címlapképünk illusztráció. Fotó: MTI / Soós Lajos

Isten akarata az örök békét és kiengesztelődést kéri, aminek alapja a kölcsönös megbocsátás - mondta a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony első napján a vecsési evangélikus templomban tartott ünnepi istentiszteleten.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsonyi éjféli szentmisét mutat be a Szent István-bazilikában 2021. december 25-én. Erdő Péter elmondta, hogy karácsony öröme, Isten szeretete az emberiség iránt vigasztalást hoz a gyászolóknak és biztonságot ad azoknak, akik a betegségtől és a bajoktól való félelemben élnek. MTI/Balogh Zoltán

Karácsony öröme, Isten szeretete az emberiség iránt vigasztalást hoz a gyászolóknak és biztonságot ad azoknak, akik a betegségtől és a bajoktól való félelemben élnek.

Augustus császár és Nagy Heródes idejében éppen béke volt Izraelben és az egész Római Birodalomban, azonban nagyon sok volt a háborús feszültség a szomszédos népek, s a gazdagok és a kizsákmányolt szegények között.

Keletről az orosz támadás fenyeget, nyugatról pedig – Ferenc pápa szavaival – a fasiszta és a kommunista diktatúrához hasonló tendenciák közelítenek.

A nagyság keresésétől és a feltűnési vágytól uralt világban a "láthatatlan kicsik" iránti szeretetet nevezte a gyermek Jézus születése üzenetének Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában tartott vigílián péntek este, amelyen - az előző évivel ellentétben - hívők is részt vettek.

A nagyság keresésétől és a feltűnési vágytól uralt világban a "láthatatlan kicsik" iránti szeretetet nevezte a gyermek Jézus születése üzenetének Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában tartott vigílián péntek este, amelyen - az előző évivel ellentétben - hívők is részt vettek.

Idén Betlehemben a Szentföldön élő keresztények töltötték meg a templomokat az éjféli misén, zarándokok és turisták nélkül ünnepeltek a beutazási korlátozások miatt - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szombaton.

Idén Betlehemben a Szentföldön élő keresztények töltötték meg a templomokat az éjféli misén, zarándokok és turisták nélkül ünnepeltek a beutazási korlátozások miatt - jelentette a ynet szombaton.

Templomainkban, városok és falvak terein betlehemet építünk a megszületett Üdvözítővel, és rácsodálkozunk a jászol fölé hajló Mária és József tekintetére, ahol a kimondhatatlan titok fekszik – a megtestesült Isten, az Atya egyszülött Fia, aki „szolgai alakot öltve kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez” (Fil 2, 7).

A mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus születése szívünkben, templomainkban, házainkban és minden Istenre szomjazó emberi szívben belső örömet és nyugalmat hoz.

Balog Zoltán: a nehézségek segítenek átélni az ünnep lényegét

A keresztény ünnepek természete, hogy minél nehezebbek a külső körülmények, annál inkább át lehet élni a lényegüket - mondta Balog Zoltán

Erdő Péter: az életnél is fontosabb, hogy egymást szeretve éljünk

A hit, hogy a földi élettel nincs vége mindennek, bátorságot ad és ráébreszt, hogy az életnél is fontosabb, hogy "egymást szeretve éljünk" - mondta Erdő Péter bíboros

Ferenc pápa: A nők ellen családon belül elkövetett erőszak úgyszólván sátáni tett

Azok a férfiak, akik erőszakot követnek el nő ellen, úgyszólván sátáni módon cselekszenek – jelentette ki Ferenc pápa

„Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki nem adott neki. Ekkor magába szállt és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok!” (Lk 15, 16–17)

Ferenc pápa ismét a Szent Péter-bazilika lodzsájáról mondja el karácsonyi beszédét

Karácsonykor ismét a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondja el ünnepi beszédét Ferenc pápa, a tavalyi évvel ellentétben

Kupolakereszt-szentelés Beregszászon

December 13-án az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ kupolakeresztjének szentelésére került sor

Ungváron a folyóba dobták a hanukai gyertyatartót

Kárpátalja megyeszékhelyén, Ungváron ismeretlenek a folyóba dobták a hanukai gyertyatartót

„Ráhel siratta gyermekeit, és nem akart megvigasztalódni, hogy már nincsenek.” (Mt 2,18)

Hivatalosan is megjelentek a katonai lelkészek az ukrán hadseregben

Az ukrán Legfelső Tanács katonai lelkészi szolgálatot hozott létre, és törvényileg meghatározta státusukat az Ukrán Fegyveres Erőkben