Evangelizáció Tiszaújlakon - „…Akinek van füle, hallja!”

Bizonytalan időket élünk, legalábbis emberi szemmel nézve. Isten gyermekei azonban e vészterhes időszakban is megőrizhetik békességüket, szívbéli örömüket, mert tovább néznek a földi szemmel láthatóknál.

A jelek, hogy Krisztus visszatérte közel van, önmagukért beszélnek. A kérdés, ébren vagyunk vagy még mindig alszunk? Vajon hisszük, hogy aki azt ígérte: „Íme, eljövök hamar” (Jelenések 22, 12) már az ajtó előtt áll, és zörget? Beengedjük Jézust? Vagy elküldjük? Életre, örök életre szóló döntés…

Ideje ébredni, foglalhatjuk össze a március 14–18. között Tiszaújlakon megtartott evangelizációs hét üzenetét.

Id. Pocsai Sándor a Jelenések könyvéből hirdette Isten igéjét a református templomban. Csodának minősül, hogy zavartalanul meg lehetett tartani a délután fél hattól kezdődő alkalmakat. Sem sziréna, sem más akadály nem késleltette az Isten országába történő meghívás átadását. „A próféciák teljesülőben vannak” – hívta fel a figyelmet a missziós lelkipásztor. Az elhangzott személyes bizonyságtételek is megerősítették: ideje dönteni.

De jó, ha tudjuk, az is állást foglal, aki nem dönt Jézus mellett. „Aki nincs velem, az ellenem van” – mondja a Lukács 11, 23-ban az evangélista. És Isten „áment” mond az ember döntésére, mert engedi, hogy szabadon válasszunk az „átok és az áldás” között: „Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet, hogy előtökbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is!” (5Móz 30, 19)

Isten hatalmas Isten, aki gondot visel az övéire. Nem hagyta tudatlanságban a hozzá hűségeseket, de azokat sem, akik még nem ismerik a Magasságos szent nevét. Az emberiségnek levelet küldött szeretete jeléül a Szentírás szavain keresztül, hogy megértsük, ki az, „… aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható” (Jel 1, 8) Az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, aki kezében tartja az eseményeket örökkön örökké. Azt mondja magáról: „Nálam vannak a halál és a pokol kulcsai” (Jel 1,18b). Világosan kijelenti, kicsoda az az Isten, akiről mi, emberek sokszor lekicsinylően beszélünk. Elveszett állapotunkból kifolyólag leginkább a kételkedés és az a félrevezető magabiztosság jellemző ránk, az a makacsság, amivel a Teremtőt és Megtartót elutasítjuk. Nem kérünk belőle, mondván, mi uraljuk a saját életünket. Most is? Most is így gondoljuk, amikor „megremegett a lábunk alatt a talaj”? Vizsgáljuk meg: egyáltalán bármikor is tudtuk-e uralni, vagy csak úgy gondoltuk, hogy igen?!

Ha körbenézünk lakóhelyünkön, megdöbbentő a változás. Emberek, családok elmentek a szomszédságunkból a háború miatt, vannak, akik soha többé nem jönnek vissza. Aztán vannak, akik itt maradtak, de a szívük csupa rettegés, kétely. „Ha rossz helyre megyünk a félelmeinkkel, elveszünk!” – hangzott a figyelmeztetés. Azért félünk, mert nem tudjuk megmondani, mi lesz. A hitetlen ember sajátossága ez, aki nem akar tudni Isten dolgairól, és nem engedi be Krisztust az életébe. „Aki Isten Igéjét megveti, irgalom nélkül elkárhozik!” Vegyük végre tudomásul, nincs köztes út! Aki a „széles útra” lép, a pokolban „ébred majd fel”, aki a „keskeny utat” választja, életet nyer! Jézus mindenkinek kínálja az „élő vizet”, ami csillapítja a nyomorúság okozta lelki szomjúságot. A kérdés: kell-e nekem?

Ma még tart a kegyelmi idő, de a holnapról nem tudunk semmit. Egyedül az Atya tudja, ez az ő dolga. „Vajon nem fognak vádolni gyermekeink, unokáink, hogy nem mutattuk be nekik Krisztust? Nem hangzik majd el a vádbeszéd: nekem senki nem beszélt a Megváltóról és az Üdvösség útjáról”! Anyák! Apák! Nagymamák! Nagypapák! Nem szalasztották el a kínálkozó alkalmat, hogy bizonyságot tegyetek hitetekről? Isten mondja neked: „Tudom a te dolgaidat” (Jel 3, 8). Ismer téged. Nem tudsz elbújni. Sem Kárpátalján, sem a világ más pontján.

Keresztyén az, aki engedelmeskedik Krisztusnak. A hívő ember nemcsak, hogy életébe hívja be Őt, de megteszi élete Urává! Felnéz rá! Bízik benne! Jó hír ma neked is, kedves testvérem: nincs félelem a Megváltó szeretetével túlcsordult szívben! Ha hozzá megyek a rémhírekkel felzaklatott életemmel, valódi nyugalmat találok! A légiriadók zaja sem tudja elvenni azt, amit egyedül csak Isten Fia képes nekem adni, az igazi békességet! Meghajolni Isten akarata előtt – ez a titok. Dönteni mellette.

Isten gyermekei világosan látják a kívánatos célt; mennyei kincsek után vágyakoznak, és nem bizonytalanok a jövőt illetően! Tudják, mi vár arra, aki mindvégig kitart: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját” (Jel 2,10). Nincs bennük kétség, hová mennek haláluk után. Az a Jézus várja őket, aki a golgotai szenvedésével az egész világ szennyét, mocskát magára vette, hogy örök életet ajándékozzon mindazoknak, akik hisznek Őbenne. A Menny dicsősége az, amit azoknak tartogat, akik állhatatosak: kitartóak a nyomorúságban, hűségesek a próbák ideje alatt, és bizonyságtevő életükkel másoknak is megmutatják az evangéliumot. A szükség idején is gazdagok, mert kincseiket nem a földön gyűjtik, hanem a Mennyben. Javakban dúskálnak, amit megosztanak a szegényekkel. A templomban megüresített és nem indulatos lélekkel vannak, engedik, hogy Isten Igéje költözzön beléjük. Lehajolnak a koldushoz és alázatosan szolgálnak. Teszik mindezeket az Isten nevének nagy dicsőségére. Ámen.

Bodnár Diána