„Mert Te jó vagy, Uram, és megbocsátasz, nagyon szereted mind azokat, akik hozzád kiáltanak.„ (Zsolt 86, 5)
Handel Messiás-át hallgatom, repül, szárnyal szívem-lelkem. A kórussal együtt éneklem a Halleluját. Mit mondhatok ajkammal szebbet, magasztosabbat Isten előtt? Halleluja, dicsőség Néked, Királyok Királya, Uraknak Ura!
Trónok, királyok, uralkodók semmivé lettek, feledésbe merültek, sokukra a történelem sem emlékszik, de Ő Uraknak Ura. Van és uralkodik mindörökké! Örök Isten az Ő neve! Szerető Isten az Ő neve! Mennyei édes Atyám az Ő neve! Őt, a fenséges, örök Úr Istent szólíthatom így?
Mily méltóság Isten megváltott gyermekének lenni! Szabad Őt Atyámnak hívni? Nem tudom elmondani, leírni, ezt csak érezni lehet. Ezt éreztem, amikor betegen, nyomorultan feküdtem a műtőasztalon, amikor a barát becsapott, megrabolt, amikor elhagyottan vonszoltam magam, amikor szeretteim életéért esedeztem. Az Ő nevét dicsérem, imádom, hódolattal magasztalom és remegve, sírva kiáltom, hívom. Szólíthatom, hívhatom Őt, mert Ő szeret. Övé vagyok, semmi nem történhet velem az Ő tudta nélkül.
Szeretném világgá kiáltani: kiváltságos vagyok, ismerem Istent! De kiálthatom-e? Ezt a méltóságot jól képviselem-e? Méltó vagyok arra, hogy szent nevét számra vegyem? Dicsekedhetem ezzel a méltósággal: Isten megváltott gyermeke vagyok? Ésaiás megijedt, amikor Isten szólt hozzá. A próféta tudta, ismerte ember voltának gyengeségét, bűneit, ezért így jajgatott Isten előtt: „Jaj nekem, elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok… és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!” (Ézs 6, 5)
Jaj nékem, mert én tisztátalan ajkú asszony vagyok és tisztátalan ajkú nép között lakom! Nem vagyok méltó, hogy hallelujámmal magasztaljam Őt! Mit kiálthatok e világnak méltóságomról, kiváltságomról? Meghajtom fejem, és alázattal mondom: „Jaj nékem, mert én méltatlan, bűnös vagyok, de megkegyelmezett Isten, könyörült rajtam, megtisztított, megváltott!
De ma tükrözi-e életem a fényt, amit kaptam? Látszik-e rajtam Isten munkája, a megváltás? Vagy azt az áldást, amit naponkét kapok, büszke gőggel, csillogással a magaménak tartom? Tudok-e térdet, fejet hajtani Teremtőm előtt, és alázattal megköszönni szeretetét, amivel körülveszi életemet?
Felejthetetlen az a nap, az az óra, amikor átadtam szívemet Istennek. Hogyan felejthetném el, hiszen megbocsátotta bűneimet, levette szennyes ruhámat és tiszta fehérbe öltöztetett, és megpecsételt Szent Lelkével. Szent, szent, szent az Isten, Uraknak Ura, Királyoknak Királya! Dicsérem Őt, mert megváltott, Övé lehetek, gyermeke vagyok.
Találkoztál már ezzel a Szent Istennel? Vagy mindig futottál előle, amikor közeledett és megszólított? Mivel mentegetted magad? „A mai világban nem lehet tisztességesen élni, ma modern életet élünk, nincs idő lelkizni, vallásoskodni. Az egész világ istentelen!” Mentegetőzhetsz, sok mindenre hivatkozhatsz. Lehet, hogy az egész világ istentelen körülötted, de ebben a világban éppen téged keres Isten. Téged akar felemelni, vigasztalni, erősíteni és néked akar egy új szívet, új életet adni. Hallottál már arról, hogy az Úr Jézus érted imádkozott? Mert tudta, hogy te egyszer ez istentelen, „tisztátalan ajkú” modern világban fogsz élni, szenvedni, gyötrődni. Kétezer évvel ezelőtt azt kérte az Atyától, hogy „őrizzen meg e világban” téged. Hallgasd csak Jézus Urunk imáját: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól!” (Jn 17, 15) Az Úr tudja, hogy milyen nép között élsz. Tudja, hogy e világban most még jelen van a gonosz, az ördög is, aki lelkünk és testünk ellensége. Gyilkolni, pusztítani akar. A Megváltó biztosította számunkra az Atya védelmét, gondoskodását, amíg itt élünk ezen a földön, ebben a világban, ezért így könyörgött: „Én nem vagyok e világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a Te neved által…” (Jn 17, 11)
E világban kell élni, tisztátalan emberek között, de nincs joga hozzád e tisztátalan világnak akkor, ha átadod életedet, szívedet Istennek. Ne tartsd fontosabbnak e világhoz tartozást, a státust, beilleszkedést! Istennek átadott életed nem hetven-nyolcvan évig tart. Ő örök életet ajándékozott Fiában néked és nékem.
A világban élő emberek szenvednek. Tanács és vigasztalás nélkül céltalanul küszködnek. Sokan epekednek a nemes, tiszta és szép után. Nem látják, nem találják az értelmes, rendezett élet útját. Mi, akiket az Úr Jézus vére megmosott, és Szentlelkével megajándékozott, mi tartozunk világítani, utat mutatni, bizonyságot tenni Isten végtelen szeretetéről! Nekünk kell fényleni, világítani, bemutatni Krisztust! Sokan félnek a gúnyolódóktól, és félnek önmaguktól. Mi lesz, ha?! Ha nem felelnek meg az elvárásnak, ha nem tudják bemutatni a jó keresztényt? Sokan csalódtak a saját eredményeikben. „Nem tudok győzelmes hívő életet élni, elbuktam! Nem érdemes újra kezdeni!” Aki így védekezik, nem ismeri még Isten végtelen szeretetét. Isten nem győztes hadvezéreket keres, nem vár tökéletes és hibátlan embereket. Ő tudja, hogy minden ember megkísérthető, vétkezik, elesik. Megtérő bűnösöket vár, akik kicsiny fényükkel világítanak, irányt, utat mutatnak a keresőknek. Isten olyan embereket keres, akik gyengeségük ellenére imádni, magasztalni akarják Őt.
Hogyan magasztalhatlak Téged, Istenem? Hiszen angyalok serege imád és dicsőit. Az én szavam oly gyenge, nem vagyok méltó, de mégis jövök, erőtelenül, mert szeretném megköszönni, hogy szeretsz, a Tiéd vagyok, életet, megváltott új életet kaptam Tőled. Áldott légy! Dicsőség és hála néked! Ámen.
(Morzsák 4., 2006)
Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.