Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
Pünkösdkor a Szentlélek megtanítja az embereket, hogy értsék Isten üzenetét és egymást - mondta Erdő Péter bíboros.
A világ szegényebb országainak ellátását veszélyeztető gabonaválság miatt fejezte ki aggodalmát Ferenc pápa
Miseborszállítmánnyal támogatja Magyarország az ukrajnai hívő közösségeket, ezt lengyel segítséggel juttatják el Ukrajnába
A kicsiny beregardói gyülekezet ezúttal négy fiút és egy leányt fogadott soraiba
„Egy samaritánus pedig az úton menvén, odaért, ahol az vala, és mikor azt látta, könyörületességre indula.” (Lk 10, 33)
Barta Attila fornosi református lelkész vallja, hogy Isten szavára figyelve kell élnünk életünket.
Dercenben május 26-án 16 derceni fiatal vallotta meg Istenbe vetett hitét és tett fogadalmat
A református egység napja alkalmából Gyulafehérváron találkozott a világ magyar reformátussága
„Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni.” ( Zsoltár 118, 8)
Ungváron, Nagyszőlősön és Munkácson 2022. május 10-12. között összesen több mint 130 segítő gyűlt össze néhány órára
„Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is..” (Máté 6,10)
Lődár Jenő görögkatolikus áldozópap már gyermekként eldöntötte, hogy a papi hivatást választja. Életét igyekszik hitelesen, példamutatóan megélni.
Ferenc pápa moszkvai találkozási lehetőséget kért Vlagyimir Putyin orosz elnöktől az ukrajnai háború miatt
„De mikor az emberek alusznak, eljöve az ő ellensége, és konkolyt vete a búza közé és elméne. Mikor pedig felnevekedék a vetés, és gyümölcsöt terme, akkor meglátszék a konkoly is... Hagyjátok, hogy együtt nőjön mind a kettő az aratásig.” (Jn 13, 25, 30)
Kacsó Géza a bátyúi református gyülekezet lelkipásztoraként igyekszik lelki táplálékot nyújtani a híveknek, emellett a Nagydobronyi Református Líceum lelkészigazgatójaként fontosnak tartja, hogy a felnövekvő generációt is Isten útjára vezesse.
„Az Úr pedig előttük ment nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton, éjjel meg tűzoszlopban, hogy világítson nékik, és éjjel-nappal mehessenek.” (2Mózes 13, 21)
A húsvét a keresztények legnagyobb ünnepe, így nem véletlen, hogy mind a húsvétnak, mind az azt megelőző heteknek vannak különböző, ételekhez kötődő hagyományai
Nincs olyan fájdalom, amellyel most ne tudnánk odamenni az elárult, erőszakot szenvedett, megkínzott és meggyilkolt Jézushoz és egyben ahhoz a Krisztushoz, aki legyőzte a gonoszt – úgy, hogy nem adta meg neki magát –, Krisztushoz, aki feltámadt!
Abban a gyülekezetben van egészséges lelki fejlődés, ahol a gyülekezeti fegyelmet gyakorolják. Nagyon kevés helyen gyakorolják a lélekmentő fegyelmezést.
A feltámadás fényében felelősek vagyunk egymásért, népünkért és a teremtett világért - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek húsvét vigíliáján, szombat este a budapesti Szent István-bazilikában.
Ma is szükség van a krisztusi feltámadás képviselte reményre és fényességre Ferenc pápa szerint, aki békét sürgetett a háború uralta világban a Szent Péter-bazilikában mondott homíliájában szombat este.
Nem egy megszokott húsvéti textust választottam a Dániel próféta könyvéből, de úgy gondolom, hogy azok az Istenhez hűséges zsidó férfiak, akik a babiloni fogságban voltak, példák lehetnek a mi számunkra most is.
A háború árnyékában telő húsvét sajátos üzenetéről, az egyházak menekülteket segítő és a békéért végzett szolgálatáról beszélt a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvét alkalmából az MTI-nek.
A szenvedés, amit átélünk vagy magunk körül látunk, nem eltávolít Istentől, hanem közelebb visz hozzá - mondta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvét alkalmából az MTI-nek.
Az önmagát a kereszten feláldozó Jézus helyreállítja a békét a teremtett világ és a Teremtő között, és békére kötelezi az emberiséget is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek húsvét alkalmából.
Jeruzsálem óvárosa idén húsvétra megújulva várja a koronavírus-járvány után a zarándokokat
A világ történéseit nem kívülről szemlélő, az emberek szükségleteire figyelő papi szolgálatot szorgalmazott Ferenc pápa a krizmaszentelő misén