Ferenc pápa rabok lábát mosta meg nagycsütörtökön

MTI

 / Közélet

Tizenkét rabnak mosta meg a lábát az utolsó vacsorára emlékező misén Ferenc pápa, aki Civitavecchia börtönében tett látogatást nagycsütörtökön.

A Vatikán magánjellegűnek minősítette a büntetésvégrehajtási intézetben tett, mintegy kétórás látogatást, amely nem volt sajtónyilvános - írja az MTI.

A pápa fehér színű Fiat500L típusú autóval tette meg az utat Rómából a hetven kilométerre északra található Civitavecchiáig.

A kikötőváros börtönében ötszázan töltik büntetésüket: az intézet kápolnájában az egyházfő a rabok egy része előtt mutatta be az utolsó vacsorára emlékező misét,

melynek során 12 rabnak mosta meg a lábát

. A szentszéki szóvivő közlése szerint különböző korú férfiak és nők, valamint olaszok és külföldiek is voltak a lábmosás szertartásán résztvevő rabok között.

A nyolcvanöt éves Ferenc pápa, aki az utóbbi napokban kiújult térdfájása miatt nehezen mozog, minden rab elé letérdelt, megmosta a lábát, majd megcsókolta azt.

Rögtönzött beszédében a Szentatya kijelentette, hogy Jézus az őt eláruló Judás lábát is megmosta. "Azt tanította meg nekünk, hogy egymást érdek nélkül kell szolgálni. Milyen jó is lenne, ha ezt minden nap mindenki meg tudná tenni!"- mondta a pápa.

A pápa a mise után több rabbal, börtönőrökkel és a börtön más dolgozóival is találkozott. Ajándékba a börtönkert terményeit kapta, valamint a rabok készítette tárgyakat.

Jelen volt Marta Cartabia olasz igazságügyi miniszter.

Ferenc pápa 2013-ban a római Casal del Marmo fiatalkorúaknak fenntartott börtönében végezte el a lábmosást. 2015-ben a római Rebibbia börtönben, 2017-ben Paliano börtönében, majd 2018-ban a Vatikánhoz közeli Regina Coeli börtönben, 2019-ben pedig Velletri város börtönében végezte a szertartást.

Nagycsütörtökre megérkezett Kijevbe a pápa közeli munkatársaként ismert Konrad Krajevski, lengyel bíboros, aki az ukrán főváros szívkórházának átadott egy, az egyházfő adományozta mentőautót.

Krajevski péntek este Kijev háborús helyszínein vezeti a keresztutat egy időben Ferenc pápával, aki ugyanakkor a római Colosseumnál teszi ugyanezt.

A Vatikán döntése szerint az idén a tizenharmadik stáción egy Rómában élő ukrán és egy orosz család tagjai együtt viszik a keresztet.  A választást Ukrajna szentszéki nagykövete, valamint az olaszországi ukrán keresztények szövetsége is fenntartással fogadta, "alkalmatlannak" nevezve, hogy a megtámadott és az agresszor ország képviselői együtt vigyék a keresztet, "mintha mi sem történt volna". A szervezet szerint a vatikáni döntés "újabb kereszt" az ukrajnaiak számára.

Dionisio Lachovicz, az olaszországi bizánci rítusú ukrán katolikusok püspöke szintén úgy vélte: "nem időszerű, mivel jelenleg Ukrajna és nem Oroszország keresztútja zajlik: van egy nép, melyet megszálltak és szenved, a másik pedig megszálló és öl, tömegmészárlás folyik".

Az Il Messaggero című római napilap értesülése szerint a kijevi egyház részéről is lépés történt annak érdekében, hogy a Colosseumnál az orosz családot lengyellel helyettesítsék, de a Vatikán nem módosította az eredeti elképzelését. 

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.