Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, néktek is olyannal mérnek!” (Máté 7, 1–2)
„Harcold meg a hitnek szép harcát, nyerd el az örök életet, amelyre hivattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság előtt.” (1Tim 6, 12)
A szentmisét bemutató Weinrauch Márió királyházi plébános tanulságos történetben mutatott rá az emberi élet tünékenységére, annak mulandóságára.
„Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán szerte jár, keresve, kit nyeljen el: álljatok ellene a hitben szilárdan...” (Péter I. levele 5, 8-9/a )
A reformáció emléknapján, október 31-én világszerte arról emlékeznek meg, hogy Luther Márton német Ágoston-rendi szerzetes, a reformáció elindítója a hagyomány szerint 1517-ben ezen a napon tűzte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára.
„Elrendelem, hogy birodalmam minden tartományában rettegve féljék Dániel Istenét! Ő az élő Isten, aki megmarad mindörökké. Az Ő királysága megdönthetetlen, uralkodása végtelen. Ő megment, megszabadít, jeleket és csodákat tesz égen és földön. Ő mentette meg Dánielt is az oroszlánok karmából.” (Dániel 6, 27–28)
Taracközi Ferenc helyi vezető lelkész az ige szavával figyelmeztetett: „Mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan és kegyesen éljünk e világban” (Titusz 2, 11–12).
„Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre.” (Lk 5, 32)
Mit akarhat Isten a gyermekeinek? Csak a javukat, csak a jót. Lehet, nem érted, hogy mi az Ő akarata, de ha vársz, egyszer megérted és elfogadod, mert harc nélkül megkaptál valamit, amiben Isten is örömét leli, te pedig boldog vagy.
A templom felújítása közben leszakadt alatta a mennyezet, lezuhant és lebénult.
Az emberek boldogok? Mennyire? Legtöbb idős ember csalódott, megkeseredett, elégedetlen, depressziós, háborog, szomorú. Miért?
„Higgy az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülsz, mind te, mind a te házad népe” (ApCsel 16, 31).
„Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk. ” (Zsid 4, 16)
Milyen veszélyes, ha a nép átveszi, követi, elfogadja, gyakorolja a világ, a pogányság szokásait! Isten népének egészen más az értékrendszere, miért kívánták meg a világot?
Az emberek elvárják, hogy hálásak legyünk, megköszönjük, emlékezzünk az ő jó tetteikre, segítségükre, amit nékünk adtak, nyújtottak.
Az egyház üzenetének legnagyobb ellensége az érdektelenség, az unalom, nem pedig az, hogy ellene szólnak.
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek levélben fejezte ki szolidaritását a múlt pénteken letartóztatott Rolando Álvarez nicaraguai püspökkel
Beregardóban, a Perényi Kultúrkúria parkjában szabadtéri evangelizációra kerül sor
A Bereg Camp keresztyén tábort azzal a céllal hozták létre, hogy az egy oázissá legyen minden gyermek számára.
Az ugocsai kisközségben ezen a vasárnapon örömünnepre került sor, mivel beiktatták Sipos Józsefet, a gyülekezet lelkipásztorát
„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek én bennem.” (Jn 14, 1)
A bibliai üzenet átadása összekapcsolódott a hagyományápolással is.
A Katolikus Egyház augusztus 15-én Szűz Mária halálát és mennybevételét, vagyis Nagyboldogasszony napját ünnepli
A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) immáron két évtizede végez a fiatalok körében missziói munkát
A kárpátaljai reformátusok a 2022-es esztendőt a hálaadás évének hirdették meg.
Mi az a parányi kovász? Alig észrevehető bűn az életemben....
Ferenc pápa a remény jelének nevezte a többek között gabonával megrakott hajók elindulását az ukrajnai kikötőkből
„Örvendezve fogtok vizet meríteni a szabadulás forrásából. Azon a napon ezt mondjátok majd: adjatok hálát az Úrnak, hirdessétek nevét! Adjátok tudtára a népeknek nagy tetteit!” (Ézsaiás könyve 12, 3–4)