„És romlása olyan lesz, mint a fazekasok edényének a romlása, amely kímélés nélkül eltöretik, és nem találni töredékei közt oly cserepet, amelyen a tűzhelyről tüzet lehetne vinni, avagy vizet meríteni a tócsából.” (Ésaiás 30, 14)
E hétvégén egy testileg, lelkileg tönkrement, összetört asszonnyal foglalkoztam. Ismerem évek óta, közösségünkhöz tartozott. Munkája miatt már három éve elköltözött innen. Ha találkoztam volna vele valahol, nem ismertem volna meg. Csont-bőrré lefogyott, úgy néz ki, mint egy kiszáradt múmia. Mi történt vele?
Nagyon hamar kiöntötte szívét, megnyílt és panaszkodott. Most, hogy belépett az ötvenes éveibe, ránehezedett a múltja. Húsz évvel ezelőtt elvált a férjétől, később megbánta. Büszkesége nem engedte, hogy visszaforduljon, bocsánatot kérjen. Sikeresen élte életét, karrierje, vagyoni helyzete sebesen ívelt felfelé.
Mindent meg tud venni, amit megkíván. De rádöbbent, hogy haja őszül, öregszik, és magára maradt. Nincsenek gyermekei, unokái, az évek elfutottak, s ő nem vette észre, hogy koldusabb a koldusnál. Életét kifosztotta a sátán. Mit tegyen? Gondolt egyet, és telefonon felhívta volt férjét, aki nagyon kedvesen köszöntötte és azonnal beszámolt saját életének örömeiről. Megnősült, van négy gyönyörű és okos gyermeke, s boldogan él feleségével, jó gyülekezeti közösséghez tartoznak.
A sátán most csapta arcul ezt az asszonyt. Csak egy hang volt a fülében éjjel és nappal: „Nem ér az élet semmit, nem érdemes élni, végezz magaddal!” Nem végzett magával, de gyötrődött, hosszú hónapokon át. Beleroppant lelkileg, testileg a csalódásba. Mert csalódott! Azt hitte, hogy majd, ha kedve tartja, visszaszerzi férjét, és minden rendbejöhet még. Nem így történt. A férj élete húsz évvel ezelőtt összetört ugyan a válás miatt, de Isten kiegyenesítette, helyrehozta, elrendezte, megáldotta életét, mert kereste a rendeződés útját. Az asszony pedig most úgy érezte, hogy nincs megoldás számára, minden sötét, és ebből nincs kiút, csak elemészti magát a bánatban, belepusztul a fájdalomba, a magányosságba! Így került ő hozzám, segítsek, hallgassam meg.
Mivel nem vagyok sem lelkész, sem pszichiáter, sem varázsló, semmit nem tudtam ígérni. De elmondtam, hogy hogyan segített az Úr, amikor az én életem kilátástalanná, reménytelenné vált. Elmondtam, hogy számomra mit jelent a golgotai kereszt, Jézus bűnt eltörlő, megbocsátó, az életértelmet adó szent vére. Mit jelent az Úrral járni és élni idős napjaimat. Milyen gyönyörűségeket mutat Isten akkor, amikor a csendben Rá figyelek. Az élet szép, van értelme minden napnak, minden órának! Még akkor is, ha testem, lelkem szenved, sok nyomorúság, fájdalom kínoz. De szívem szabad, soha nem vagyok magányos!
Élni jó, érdemes, mert Isten még az ilyen törött cserépdarabot is észreveszi, felemeli és használja. Felemelt engem is, szent kezébe vette törött életem maradékát és tűzparazsát helyezte törött cserép életembe! Szent Lelkének vigasztaló és megtartó erejét hordozom. Ezt az erőt mindenki megkaphatja!
Hogyan? – kérdezte ez a szenvedő asszony. Egyszerűen: menjünk el a kereszthez, ismered az utat, tudod és ismered bűneidet is. Mondd el a kereszt alatt a Megváltónak, hogy mit érzel! A múltadat elrontottad, magad erejéből megváltoztatni, helyrehozni nem tudod. A jelent tedd le a kereszt alá. Mondd el őszintén, ami fáj, ami terhel, amit megbántál. Mondd el neki: „Bűnbánó szívemet, ím elhoztam neked, Megváltóm, moss meg, tisztíts meg, fogadj el engem újra. „Kérd hittel, kérd bűnbánó alázattal, őszintén, Ő elfogad, megbocsát. Hiszen erre az órára vár az Úr, hosszú évek óta. Istennek is szomorúságot okoztál, amikor elfordultál tőle, amikor mosolygásoddal becsaptad a világot, mintha minden rendben lenne az életedben. Most vár, karjai tárva vannak feléd. Fuss, mondd el őszintén Istennek, ami fáj! Ezután könnyek között imádkoztunk, és könnyek között, átadta bűnbánó szívét az Úrnak. Később kacagva, felszabadultan ezt mondta: „Olyan szabad vagyok, mint tizenötéves koromban, mikor szívembe fogadtam az Úr Jézust”. De most hogyan tovább?
Felolvastam neki a fenti igét. Az ellenség elpusztította a várost, a védő falakat, és a nép szíve is elfordult az Úrtól a bálványok felé. A büntetés nem maradt el, de az Úr még a romok között is keresi a még használható, a még kézbevehető cserépdarabot. Ilyen cserépdarab vagyok én is, ilyen vagy te is. Az Úr még használni akar.
Engedd, hogy kezébe vegye életedet, alakítson, formáljon és használjon terve szerint! Hidd el, hogy Isten nagyon szeret, megbocsátja minden bűnödet, amit bűnbánattal a kereszt alá viszel! Célja van az Úrnak még ezzel a törött életmaradékkal is! Engedd át Neki életedet, hogy használjon az Ő dicsőségére! Ne sirasd magadat, ne sajnálkozz sikertelenségeiden, összetört életeden! Engedd, hogy az Úr felemeljen! Még képes vagy szolgálni Őt!
Uram, köszönöm, hogy szeretsz, ilyen megtört, kicsorbult élettel, haszontalanul. Köszönöm, hogy szolgálhatok, elmondhatom, mily nagy vagy Te! Jóságodnak nincs határa, áldalak, magasztallak érte. Ámen
(Morzsák 4., 2006)
Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.