Bízzál és higgy!

„Mert nincsen mibennünk erő e nagy sokasággal szemben, mely ellenünk jön. Nem tudjuk, mit cselekedjünk, hanem csak Te reád néznek a mi szemeink… Ne féljetek és ne rettegjetek e nagy sokaság miatt: mert nem ti harcoltok velök, hanem az Isten.” (2Kr 20:12, 15)

Oly sokszor tanácstalanul állunk, rettegünk és félünk lépni, dönteni, választani, felelősséget vállalni. Pedig életünkben számtalan döntési, vállalási kényszerhelyzet van. Kockázatos felelősséget vállalni, lépni, cselekedni. Jó lenne, ha valaki helyettünk döntene, választana.

Isten népe veszélyes helyzetbe került, három ellenséges nép hadat üzent, és készült Júda és Jeruzsálem elfoglalására, megsemmisítésére.

A hír hallatán megijedt, pánikba esett a nép és a fiatal Josafát király is. E nagy veszély idején bűnbánattal keresték Isten orcáját. Egy akarattal álltak az Úr elé családok, felnőttek, gyermekek, papok, a próféta és a király. Isten rátekintett népére, meghallgatta kiáltásukat, bűnbánó imádságukat és válaszolt. A próféta Jaháziel kijelentést, üzenetet kapott Isten Lelke által: „Ne féljetek és ne rettegjetek e nagy sokaság miatt: mert nem ti harcoltok velök, hanem az Isten! Nem kell néktek harcolnotok, hanem csak álljatok veszteg és lássátok az Úrnak szabadítását rajtatok.”

Kételkedünk, rettegünk, bizalmatlankodunk mi is, mert a félelmetes baj, veszély, ellenség mindent besötétít, eltakar előlünk. Csak a veszélyre gondolunk, a Szabadítóra, a szabadulás lehetőségére nem! Pedig közel van az Úr az Ő szabadításával mindenkihez, aki Őt kéri és segítségül hívja! Közel volt bűnbánó népéhez és meghallgatta töredelmes bűnbánó imájukat, remegő kérésüket. Szabadítást ígért az Úr.

Isten szabadítása egy feltételhez volt kötve: ti ne csináljatok semmit! Várjatok, veszteg legyetek és nyissátok ki szemeteket, hogy meglássátok az Úr szabadítását!

Jó lenne, ha nékünk is jönne az üzenet, a tanács, a válasz és csak várni kéne arra, hogy Isten cselekedjen értünk, helyettünk!

Isten módszere ma is ez! Ha bűnbánó szívvel megyek elé és elmondom kérésem, panaszom, Ő nem zárja be fülét könyörgésem elől. A mi tragédiánk, hogy nem beszélünk Istennel, nem tudjuk, hogy hol található! Nem tudunk csendben lenni, nem halljuk a hangját: zaj, lárma van bennünk. Legtöbbször követelünk, arra hivatkozunk, hogy a gyermeked vagyok, segíts hamar, most, mindjárt, azonnal, úgy, ahogy én képzelem, megrendelem. Besegíteni akarunk Istennek. Megvannak az elképzelt módszereink, eszközeink, azt hisszük, azzal majd meggyorsítjuk vágyaink, kívánságunk teljesülését.

Oly nehéz várni, leeresztett kézzel, üres pénztárcával, fájó daganattal, vádak, fenyegetések tüzében, elhagyottan. Pedig, ha Istentől várom a megoldást, ez a legfontosabb szabály: ne félj, ne rettegj, állj veszteg és várj!

Meglátom-e az Úr szabadítását? Mikor? Meddig kell várnom?

A gondok, a fájdalmak, a szenvedés, a rettegés néha elviselhetetlen. Valóban, egyedül nagyon nehéz. A sötétség, a kilátástalan és megoldhatatlannak látszó helyzetben nem látjuk Isten arcát, nem érezzük rajtunk nyugvó tekintetét. Ez a magunkra-maradottság érzése fokozza a pánikot, félelmet bennünk. Dávidnak is volt hasonló lelkiállapota.

„Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok: jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra!” (Zsolt 88, 2–3)

 Isten meghallgatta Dávid imáját, kiáltását. Téged és engem is meghallgat. Ne félj, ne rettegj, mert Ő szeret, kedves vagy Neki!

Az Úr Jézus azért jött e földre, szenvedett, meghalt és feltámadott, hogy közelebb hozza az Atyát, a szerető Istent a szenvedő emberhez. Az Úr Jézus által lehetőségünk és jogunk van kérni Isten szabadítását, életünk problémáinak a megoldását.

Milyen nagy dolog, ha valakinek van szószólója a bíróságon, a polgármesternél, az államelnöknél! Neked és nekem van közbenjárónk, szószólónk Istennél. Az Úr Jézus biztatott: „Tekintsétek meg a liliomokat… Isten ruházza őket, ti drágábbak vagytok, és Ő tudja, ismeri szükségeteket… Csak keressétek az Isten országát, és ezek mind megadatnak néktek” (Lk 12:27, 31). Követelőzés nélkül, fegyvertelenül, mehetek Isten elé kérésemmel. Bátran elmondhatod, elmondhatom mindazt, amit másnak nem tudok elmondani. Isten hallgat, figyel és felel imáinkra. Azt ígérte: „Én terólad el nem feledkezem!” (Ésaiás 49,15)

Néha úgy tűnik, késik az imameghallgatás, késik Isten válasza! Nem értjük, miért? Nehéz várni, veszteg, csendben lenni. De várni kell! „Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti utaitok az én utaim, így szól az Úr!” (Ésaiás 55, 8) Nem ismerjük és nem értjük Isten tervét életünkkel. De bízhatunk Benne!

„Boldogok, akik nem látnak és hisznek!” (János 20, 29)

Tudok-e hinni, bízni és várni Isten szabadítására, akkor is, amikor minden sötét, reménytelen, kilátástalan?

Vagy nekem nagyon sürgős, most azonnal kell a pénz, a jó munkahely, az egészség, jó házasság, a reményteli jövő? Netán féltem az „igazamat,, és harcolok magamért? Nem érdemes taktikázni, erősködni, harcolni. Hinni, hinni kell!

A tapasztalatok, a bizonyságok követik Isten gyermekeinek életét. Ne felejtsd el, mit tett veled Isten és legközelebb a szenvedés, a megalázás, a nyomorúság idején emlékezz: Ő szeret, és hallgatja kérésedet.

Tanulj meg várni, csendben, alázattal!

Jézus nem haragudott tanítványára, hitetlenkedő Tamásra, nem utasította el, de megmutatta kezein a szögek helyét, oldalán a sebhelyet. Erre a bizonyítékra szüksége volt Tamásnak. A jelek erősítették hitét. Rád sem haragszik az Úr, ha türelmetlen, félénk és kételkedő vagy. De halld meg a hangját, neveden szólít, vedd észre a feléd nyújtott kezét! Emlékezz csodáira, tetteire, a jelekre, amiket tapasztaltál és hidd el, hogy szeret!

(Morzsák 4., 2006)

Dr. Tapolyainé Bartha Gizella