Pénteken tartják országszerte az ökumenikus világimanapot, amelynek tematikáját idén a tajvani keresztény nők készítették el

Pénteken tartják országszerte az ökumenikus világimanapot, amelynek tematikáját idén a tajvani keresztény nők készítették el.

„Boldogok, akiknek szívük tiszta: mert ők az Istent meglátják” (Mt 5, 8)

„De vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek tobzódásnak, részegségnek és ez élet gondjainak miatta, és váratlanul rátok ne jöjjön az a nap. Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!” (Lk 21, 34, 36)

„Felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet.” (Zsolt 37, 6)

„Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt, Uram! Elöl és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet” (Zsolt 139, 4–5)

„Szabadíts meg engemet a vérontástól, oh, Isten, szabadításomnak Istene! Hogy harsogja nyelvem a te igazságodat, Uram, nyisd meg az én ajakimat, hogy hirdesse szájam a te dicséretedet. Mert nem kívánsz te véres áldozatot, hogy adnék azt, égőáldozatban sem gyönyörködöl. Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet, oh, Isten, nem veted te meg.” (Zsolt 51,16–19)

Ferenc pápa

Néha egyetlen szó is gyilkolni tud Ferenc pápa szerint, aki az egyházon belüli pletykaterjesztés és rágalmazás ellen emelte fel szavát szombati beszédében Gerhard Ludwig Müller német bíboros bírálatai nyomán.

„Azután hozzátok el hozzám a legkisebb testvéreteket! Akkor tudni fogom, hogy nem kémek vagytok, hanem becsületes emberek; akkor visszaadom testvéreteket... Apjuk, Jákob ezt mondta nekik: Elveszitek tőlem gyermekeimet! József nincs meg, Simeon sincs meg, és még Benjámint is elviszitek? Engem sújt mindez!” (1Móz 42, 34–36)

„Hamarosan megszabadul a megkötözött, nem hal meg, nem kerül a sírba, nem fogy el a kenyere. Mert én az Úr vagyok a te Istened!” ( Ézs 51,14–15).

Ökumenikus imahét

Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét, amelynek országos nyitó istentiszteletét Bu­da­pes­ten, a Kálvin téri református templomban tartják.

Kijevi Pecserszka Lavra barlangkolostor

Évtizedek óta péntek este tartottak először ukrán nyelven karácsonyi misét az ezeréves kijevi barlangkolostor, a Pecserszki Lavra székesegyházában.

„Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet.” (Mt 13, 44)

Vízkereszt vigíliának ünnepe Beregardóban. Fotó: Kovács Elemér

A cél kétezer esztendeje változatlan: minden ember üdvösséget nyerjen – hangzott el a vízkereszt vigíliáján tartott római katolikus szent misén Beregardóban.

„Nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy” (Zsoltár 23, 4/b)

XVI. Benedek pápa

Az olasz püspöki kar (Cei) imára szólított fel XVI. Benedekért, miután a Vatikán megerősítette a nyugalmazott pápa egészségi állapotának romlását.

Lucsok Miklós, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke

„A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.” (Jn 1, 5)

Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke

Jézus Istennek az utolsó szeretet-kegyelem ajándéka az emberiség számára: a gyermek Jézus, a megfeszített Jézus. „Utoljára pedig fiát küldte el hozzájuk, mert úgy gondolta: A Fiamat meg fogják becsülni.” (Máté 21, 37)

Luscsák Nílus, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke

Krisztusban szeretett Testvéreim! Krisztus születik!

Ferenc pápa

A jót szolgáló cselekvést sürgetett Ferenc pápa szenteste a Szent Péter-bazilikában tartott vigílián.

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke

Fabiny Tamás emlékeztetett, József és Mária megtapasztalták mindazt a bajt, ami a mai embert körülveszi: a kiszolgáltatottságot, a menekült létet, az úton levést és a nélkülözést.

„Éjféltájban pedig Pál és Sillás imádkozván, énekkel dicsőíték az Istent. A foglyok pedig hallgatják őket.” (ApCsel 16, 25)

Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke

A református püspök arról beszélt: az ünnep mindig eljön, függetlenül attól, hogy háború van vagy béke, hogy gazdagok vagyunk vagy szegények.

„Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek, várva, hogy mit szól hozzám és mit felel panaszomra.” (Habakuk 2, 1)

Elkészült Szűz Mária 25. ruhája

23 éve készíti ruháit és szolgál Szűz Máriának a nemzeti kegyhely kegyszobrának öltöztetője, Varga Ottóné Magdolna.

Nem hiszünk Istenben, keserű szívvel, reménytelenül, dühöngve vonszoljuk magunkat, tántorgunk! A XXI. század embere materialista, csak a kézzelfoghatóban hisz.

Maradj velünk a hosszú éjszakákon, Uram, és világíts nekünk ígéreteiddel!

Maradj velünk a hosszú éjszakákon, Uram, és világíts nekünk ígéreteiddel!

Adja Isten, hogy ebben az adventben Kárpátalján, a sötétségben is minél többen megláthassák, hogy az igazi fény és az igazi béke Jézusban jött el a Földre.

Adja Isten, hogy ebben az adventben Kárpátalján, a sötétségben is minél többen megláthassák, hogy az igazi fény és az igazi béke Jézusban jött el a Földre.

 „Uram, nincs emberem...” (János 5, 2–16)

Nagy-Britannia. Illusztráció

2021-ben 27,5 millióan mondták kereszténynek magukat; ez a válaszadók 46,2 százaléka.

„Ő mentette meg Dánielt is az oroszlánok karmából.” (Dániel 6, 27–28)