Templombúcsú Beregszászon - A kereszt, megváltásunk jelképe. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

A templombúcsú alkalmából tartott szentmisén megtelt a Beregszász központjában álló római katolikus templom.

Templombúcsú és Szent István-napi megemlékezés Aknaszlatinán - Soha nem feladni

A KMKSZ szervezésében idén is ünnepi szentmisével és koszorúzással méltatták augusztus 20-át.

Templombúcsú Beregardóban - Kinga, a magyarok és a lengyelek közös szentje. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

A beregardói római katolikus hívek öt évvel ezelőtt vehették birtokukba a település központjában felépített új templomukat.

Templombúcsú Beregszászon: a remény zarándokai - Vagyunk, helytállunk, hittel bízunk.  Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

A Szent Kereszt Felmagasztalása Római Katolikus Templomban búcsúünnepet tartottak.

Beregardó: Szent Kinga búcsúünnepén - Hol az én kincsem?  Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

Szent Kingát, IV. Béla magyar király lányát, három nemzet – a magyar, a lengyel és a litván – is a magáénak vallja.

Szent Kinga emléknapján: templombúcsú Beregardóban - Az erény örök emberi érték. Fotó: Kovács Elemér

De ki is volt Szent Kinga, akinek egész élete, életszentsége a mostani rohanó világunkban továbbra is figyelemre méltó és sok aktualitást hordoz?

Templombúcsú Beregardóban. Fotó: Kovács Elemér

A szentmisét bemutató Weinrauch Márió királyházi plébános tanulságos történetben mutatott rá az emberi élet tünékenységére, annak mulandóságára.

Templombúcsú és a Szent Kereszt Év lezárása Beregszászban

A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye magyar ajkú hívei és papjai közösen zárták le a Szent Kereszt Évét, melynek során még hangsúlyozottabban figyeltek a keresztre, annak tanítására, fontosságára és jelentőségére a keresztény ember életében.

Búcsú a beregardói Szent Kinga templomban

Ezen a vasárnap délutánon a Beregszászhoz tartozó település központjában két évvel ezelőtt felavatott Szent Kinga templom zsúfolásig megtelt

Templombúcsú Benében

A templombúcsú alkalmából a hívek hálát adtak azért, hogy sikerült elvégezni az Isten hajlékának külső és belső felújítását.

Szent Imre-napi búcsú Beregardóban

A beregardói temetőkertben álló ódon kápolna névadójának tiszteletére a helyi római katolikus hívek és az alkalomra érkező zarándokok az elmúlt szombaton Szent Imre-napi búcsút tartottak

Templombúcsú Beregardóban. A Beregardó központjában álló római katolikus templomot tavaly Árpád-házi Szent Kinga tiszteletére szenelték fel. Fotó: Kovács Elemér

Tavaly a Beregardó központjában álló római katolikus templomot Árpád-házi Szent Kinga tiszteletére szenelték fel. Az egyházközség tagjai vasárnap templombúcsú keretében emlékeztek a fontos eseményre