„Imé én parányi vagyok, mit feleljek Néked? Kezemet a szájamra teszem.” (Jób könyve 39, 37)
Jóbbal párbeszédet folytat Isten. Olyan dolgokat kérdez Jóbtól, amire ő nem tud mit felelni, mert mindaz, ami történik, az Isten rendje és törvénye, akarata szerint történik. Jób tudja és alázatosan mondja Istennek: „Bizony könnyelmű voltam! Mit felelhetnék Neked? Kezemet a számra teszem”.
Olyan parányivá válok, amikor Isten szól hozzám. Amikor bemutatja egy-egy teremtményét. Csodálkozom, álmélkodom az Ő nagyságán, bölcsességén. Ha kertem virágaiban gyönyörködöm, ha a tavaszi madárdalt hallgatom, ha egy kisgyermek édes kacagását hallom – csodálkozom és magasztalom Őt. Mit mondhat a halandó ember, mit mondhatok én, a bölcs Teremtőnek?
A csillagászok már nem egy Tejútról beszélnek, hanem megszámlálhatatlan csillagrendszerekről. Oly parányi az ember, s mégis, ez a kicsiny ember kapta a legnagyobb kitüntetést Tőle, a Teremtőtől. „És fogta az Úr Isten az embert és elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze.” (1Móz 2, 15)
Isten gondoskodott az emberről, ajándékba adta néki az egész természetet. „És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra: És uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.” (1Móz 1, 26)
Meddig tudott örülni az ember a csodálatosan szépnek? Meddig gyönyörködött a természet csodáiban, Isten ajándékában? Isten az egész teremtett világot az emberre bízta: uralkodj, őrizd, védd, ápold, mert ez a tied! Tudjuk, hogy a sátán rabul ejtette az ember szívét. Azóta csak szomorítjuk Istent bűneinkkel. Megbánta Isten, hogy embert teremtett, és szomorkodott, bánkódott az ember gonoszsága, bűne miatt. „Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az Ő szívében.” (1Móz 6, 6)
Örült Isten az Ő teremtményeinek és az embernek, mert látta, hogy minden, amit teremtett, jó! De a bűn úrrá lett az ember szíve felett. Isten pedig bánkódott, mert az Ő kedves teremtménye vétkezett, hazudott, becsapta Őt.
A sátán nem nyugszik, les, vadászik az emberek szívére. Különösen veszélyeztetettek azok az emberek, akik szeretik Istent. Akik az Ő tanácsa, törvénye, parancsolatai szerint akarnak élni. Így akadt rá a sátán Jóbra, Isten hűséges szolgájára.
Isten maga tett bizonyságot Jóbról (Jób 1, 8): „És monda az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot?Bizony nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, és bűngyűlölő.”
Igen, észrevette a sátán, és kivetette rá a hálóját! Téged is észrevesz, és nem nyugszik, mert Isten ellensége ő. Rabolni akar, téged, a szívedet akarja visszarabolni magának, a megváltott hívő életedet akarja tönkretenni, elpusztítani!
Isten Jób életét sem engedte át, de a szenvedés, a próbák tüzét, a veszteséget, gyászt végigpróbálgatta rajta a sátán.
Ismeri az Úr az övéit! Téged is ismer! S amint nem engedte, hogy Jób életét elpusztítsa, ugyanúgy a te és az én életemre is gondja van Istennek! Megpróbáltatunk, de nem veszünk el! Jézus a mi Megváltónk! Az Ő kezében védetten és biztonságban van az életünk, még akkor is, ha kikér a sátán és gyötör, kínoz, szenvedtet.
Amikor megbetegszik a gyermeked, vagy veszteség ér, esetleg magad is szenvedsz testileg, nem kérdezed-é Istent, hogy miért, meddig? Amikor mindenki ellened van, mint Jób barátai, felesége, a nagy elhagyatottságodban nem fog-é el a félelem?
De igen!
Nem haragszik rád Isten! Ismer téged és engem. Tudja, hogy törékeny testben, törékeny, sebezhető lelkű emberek vagyunk. Nem vádol, nem büntet: türelmesen vár. Arra vár, hogy belátásra juss, és ismerd el, és mondjam én is: „Ő, az Isten, elhalmozott sok-sok áldással, jóval. Ideadta szent Fiát értem, meghalt miattam a kereszten, és így lettem én Isten gyermekévé, megváltottá… A mennyország, az üdvösség örökösévé.
Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennénk-é el? Az Úr rád vár, szólj, beszélj magadról és arról a kapcsolatról, ami közted és az Ő Fia között van. Ettől menekül az ördög! Isten megváltott gyermekei céltáblája ugyan az ördögnek, de nem lehetnek áldozatai!
Nem volt könnyű elviselni azt a fizikai, lelki szenvedést, veszteséget, gyászt, ami Jóbot érte. De az Úr rajta tartotta a szemét. Életét nem engedte át a sátán pusztító hatalmának.
Amikor Isten kérdezi, vizsgáztatja szolgáját, Jóbot, akkor ő belátja, hogy mily parányi az ember, mily keveset tudunk a teremtő Isten hatalmáról, erejéről, a természetben lévő csodáiról. Jóbot nem alázta meg Isten! Jób alázkodott meg és ő maga mondta alázattal és engedelmes szívvel: „Ímé, én parányi vagyok, mit feleljek Néked? Kezemet a szájamra teszem...”
Számtalan áldást kaptunk Istentől. Naponként élvezhetjük kegyelmét és végtelen szeretetét. Milyen a mi kapcsolatunk Vele? Alázatos, gyermeki szívvel mi is szánkra tesszük a kezünket, ha megállunk előtte?
Isten gyöngéden szerető Isten. De igazságos és a bűnt nem tűri. Ítéletre hozza titkainkat, bűneinket. Minden bűnünknek következménye van! Hogy állunk mi Isten elé? Remegő szívvel kezemet a számra teszem és azt mondom: Úr Jézusom, bár nem vagyok méltó, de kérlek, Te légy védelmezőm az Atya előtt.
Kezemet a számra teszem. Nem mondhatok mást, csak köszönetet. Nem hagytál magamra, nem felejtettél a nyomorúságban soha. Köszönöm, hogy őrizted kicsiny életemet. Köszönöm a naponként megújuló kegyelmedet, az áldásokat. Uram, oly csodás minden, mit alkottál, de a legcsodálatosabb, hogy szereted a parányi embert, szeretsz engem is, pedig méltatlan vagyok. Dicsőség és hála néked, Istenem. Ámen.
(Morzsák 4., 2006)
Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.