Búcsú a beregardói Szent Kinga templomban - Hit, nemzettudat, megmaradás

Templombúcsút tar­tottak Bereg­ardóban. Ezen a vasárnap délutánon a Beregszászhoz tartozó település központjában két évvel ezelőtt felavatott Szent Kinga templom zsúfolásig megtelt.

A helyi római katolikus hívekkel együtt ünnepeltek és imádkoztak a szomszédos községekből – Beregdédából, Nagybégányból, Jánosiból, Nagyberegről, Benéből, Sárosorosziból, Kígyósról – érkezett zarándokok. A római katolikus gyülekezet meghívását elfogadta a helyi református közösség, akik szintén szép számban jelentek meg a templombúcsún.

Templomunk névadóját, az Árpád-házi szentek fényes csillagát, Szent Kingát ünnepeljük ezen a napon, aki sokat tett a magyar és lengyel barátság erősítéséért, azért, hogy a két nép rátaláljon a Krisztushoz vezető útra, mondta az alkalom kezdetén Molnár János beregszászi esperes-plébános. A mai szent mise nem csupán hitbéli elmélyülésünket, hanem nemzettudatunk erősítését is szolgálja.

A misét vezető Rácz István benei plébános pedig arra mutatott rá, hogy IV. Béla királyunk lánya, akit tizenöt éves korában, 1239-ben férjhez adtak Boleszlávhoz, Krakkó hercegéhez, ma is példaképül szolgál mindannyiunk számára, hogyan kell tisztán, Istennek tetsző életet élni. Imádságban, vezeklésben, alamizsnálkodásban, a szegény- illetve beteggondozás terén mindenkoron élen járni, másokat is erre buzdítani. A keresztény ember feladata közel nyolcszáz évvel a szent halála után sem változott: mindenki, életkorának és helyzetének megfelelően, szentelje életét az Úristen és embertársai szolgálatára.

A kereszténynek mondott Európában ma nem divat kereszténynek lenni, emlékeztetett rá az igehirdető. Pedig minden nap látjuk és tapasztaljuk, hogy a kereszt életünk része. Jézus Krisztus sohasem ígérte, hogy aki őt követi, aki őbenne hisz, annak könnyű lesz az élete, és nem jönnek majd sorra a megpróbáltatások és fájdalmak, a kísértések és az elbukások. Ám nekünk az az előnyünk a hitetlenekkel szemben, hogy van egy megbocsátó Istenünk, akihez oda vihetjük bűneinket, letehetjük azokat, s újrakezdhetjük az életünket azzal a szándékkal, hogy a korábbinál jobbak szeretnénk lenni. Elmélyülni a hitben, gyakorolni a jócselekedeteket. Mindig nagy a kísértés, ám ennek próbáljunk következetesen ellenállni: ne az embereknek, hanem egyedül Krisztus tanításának próbáljunk megfelelni. És mindennap így fohászkodni a Mindenhatóhoz: „Taníts meg minket arra, hogy felismerjük végtelen ajándékaidat”, zárta szent beszédét az atya. Ezt követően a templombúcsú résztvevői szentségi körmenetben vallották meg hitüket a világ előtt.

Balázs Antal, a beregardói református gyülekezet lelkipásztora bátorító üzenetet hozott, melyet bibliai példával erősített meg. Krisztus a háborgó tengeren Pétert messziről arra biztatta, hogy járjon a vízen, így kerülve közelebb őhozzá. Ám Péternek a vízen járás csak addig sikerült, míg egyszer le nem vette a szemét a tanítómesteréről… Hogy aztán újra ráfigyelve, bátran lépkedjen az immár lecsendesedő tengeren. Valamennyiünknek a mostani, embert próbáló nehéz időkben, Péterhez hasonlóan, a Megváltót kell életünk középpontjába helyezni, s akkor – legyen bármilyen kétségbeesett és kilátástalan a helyzetünk – megmenekülhetünk.

A templombúcsú a himnuszok eléneklése után agapéval ért véget.

Kovács Elemér