Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
Salánkon ezen a napon szent liturgiával vette kezdetét az ünnep.
A gyülekezetépítés és -erősítés egyik módja, ha a templomon kívül is tartunk közösségi alkalmakat, ahol elcsendesedhetünk az ige mellett, és a szabadidős tevékenység során kötetlenül beszélgethetünk, közelebb kerülhetünk egymáshoz.
Legyen bátor az ország egész népe – így szól az Úr –, és dolgozzatok, mert én veletek vagyok!
„Szolgáljatok az Úrnak örömmel…” – köszöntötte a 100. zsoltár szavaival a közel 120 résztvevőt Tóth László esperes.
„Mikor visszahozta az Úr Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vigadozással. Akkor így szóltak a pogányok: Hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr!” (Zsolt 126, 1–2)
„Mert ismeri az Úr az igazak útját, a bűnösök útja pedig semmibe vész.” (Zsolt 1, 6)
De ki is volt Szent Kinga, akinek egész élete, életszentsége a mostani rohanó világunkban továbbra is figyelemre méltó és sok aktualitást hordoz?
Az egész sokaság igyekezett Őt megérinteni, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.
Nagy vagy Uram, csodálom szeretetedet, kegyelmedet. Dicsőség és hála Néked. Ámen.
Az egyházfő ünnepi mise keretében nevezi ki az új bíborosokat.
„Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld.” (Zsolt 46, 11)
„Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Lk 14, 11)
A Korán elleni sértő cselekedet semmilyen módon sem tükrözi az Európai Unió véleményét.
A vallási semlegességet kívánják előmozdítani.
A lelkész mindenkor a gyülekezet vezetője, aki felelős a közösség lelki irányításáért.
„Mert kedveli az Úr az Ő népét, a szenvedőket szabadulással dicsőíti meg. Vigadozzanak a kegyesek tisztességben: ujjongjanak nyugvóhelyükön. Istendicsőítés legyen torkukban, kétélű fegyver kezeikben.” (Zsolt 149, 4–6)
Az elesettek, megfáradtak, lelki törődés hiányában szenvedők felkarolásáról is szó volt...
Teljes altatással laparotómiát, vagyis hasfali metszést hajtanak végre, és újraépítik a hasfalat protézis elhelyezésével.
Az elmúlt vasárnap ünnepi istentiszteleten azért adtak hálát, hogy a 2021-ben megrepedt, 238 évet szolgáló harang helyett új kerülhetett a toronyba.
A tiszabökényi Glória Ifjúsági Központban gyűltek össze a helyiek és a környező falvakból érkezők az egész napos programra.
„Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van Tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.” (Zsolt 16, 11)
Az ünnep alkalmából országszerte ünnepi szentmiséket, istentiszteleteket tartanak.
Böjte Csaba ferences szerzetes isten áldását kérte a zarándoklat résztvevőire.
Tiszabökényben a Glória Ifjúsági Központ idén azt a szeretetszolgálatot vállalta, hogy a falu egyedülálló idősebb lakosaihoz elviszi a kézzel és szívvel adható segítséget.
Vasárnap konfirmációs ünnepség keretében nyolc ifjúval bővült a badalói református gyülekezet.
Orosz Zsolt zápszonyi, újbátyúi és bakosi református lelkész vallja: nem áldozat és lemondás az odaszánás, hanem öröm és megtiszteltetés, és Isten ott áld meg bennünket, ahol Ő akar látni.
Csongoron május 18-án 21 fiatal hitvallása és fogadalomtétele hangzott el.