Munkatársképző Jánosiban - Felelősség a szolgálatban

Ha a gyülekezeti szolgálatról esik szó, a legtöbb ember úgy véli, hogy arra ott vannak a lelkészek, meg a presbiterek. Pedig minden keresztyén ember számára természetes kell legyen a szolgálat, amiben – bár nem az áldásért szolgálunk – Isten megáld minket. De hogyan szolgáljak? Miért szolgáljak? Kinek szolgáljak? 

Ehhez és hasonló kérdések sokakban felmerülnek. A kérdések megválaszolására a beregardói és a makkosjánosi református gyülekezetek számára immáron második alkalommal szerveztek munkatársképzést. Ezúttal a Felelősség a szolgálatban volt a téma. 

Az alkalom résztvevőit Balázs Antal, a gyülekezetek lelkésze köszöntötte, aki kifejtette, hogy a Szentírás szerint minden hívő kapott legalább egy lelki ajándékot, amelyet a Krisztus testének építésére kell használnia. Ezt a Péter első levele negyedik fejezetének 10–11. versével erősítette meg: „Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai: ha valaki prédikál, úgy mondja szavait, mint Isten igéit, ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor az Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.”  

A továbbiakban Kacsó Géza bátyúi lelkész fejtette ki véleményét a témával kapcsolatban. A miért szolgáljak kérdésre Cseri Kálmánt idézte, aki egy körbe zárt kereszt alapján nevezte meg református hitünk négy alappillérét: imádság – ez a lélek lélegzetvétele, s a hívő ember leghőbb vágya, hogy szívének minden gondját naponta megossza Istenével; ige – nincs keresztyén élet ige nélkül, ezzel táplálkozunk, a hívő ember számára a Szent Biblia mindennapi lelki erőforrássá válik; közösség – a gyülekezet lelki otthon, ahol szerető szívű lelki testvéreket találunk; szolgálat – Isten iránti hálából engedelmes szívvel törekszik a megszentelt életre. Természetes és meghatározó lesz számára a bizonyságtétel és a szeretetből végzett szolgálat. És a szolgálatra olyan szüksége van, mint a gyerek fejlődéséhez a mozgásnak. A keresztyén ember sem erősödik hitben, ha nem szolgál.

Kinek szolgáljak? Erre is a Biblia adja meg a választ, többek között a Kol 3, 22–23-ban: „Szolgák, engedelmeskedjetek mindenben testi uraitoknak, ne látszatra szolgáljátok őket, mint akik emberek tetszését keresik, hanem egyenes lélekkel, az Úr félelmében. Bármit tesztek, tegyétek szívből, mintha az Úrnak és nem embereknek tennétek.”  Kacsó Géza ezúttal azt hangsúlyozta, hogy minden munkánk lehet szolgálat, ha azt Isten dicsőségére végezzük. A lelkész sem a gyülekezetnek, hanem a gyülekezetben szolgál Istennek. Persze mindenkit ér kísértés, de az ige figyelmeztet: „Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.” (Gal, 1, 10) 

Az előadó a szolgálat felelősségére is felhívta a figyelmet. Kiemelte, hogy emberhalászokká kell válnunk, s ebben a szolgálatban életvitelünkkel, példamutatásunkkal tudjuk megnyerni az embereket, hisz a hitetlen embernek a hívő ember a bibliája. 

Minden keresztyénnek, minden gyülekezeti tagnak mindenütt szolgálnia kellene Istent, az egyházközségben és azon kívül is. A gyülekezetnek is szüksége van rá, de nekünk még inkább, hogy magunk is épüljünk általa. És ami még nagyon fontos: szolgáljunk Istennek és másoknak alázatos lélekkel és testvéri szeretettel, hálából, akkor Isten megáld minket benne. 

Kovács Erzsébet