„Amikor közelebb ért és meglátta a várost, megsiratta, és így szólt: „Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat!” (Lk 19, 41–42)
Mindnyájunk életében voltak, vannak különleges alkalmak, lehetőségek, de mi nem ismertük, nem ismerjük fel, hogy ez a lehetőség, alkalom egyedi, rendkívüli, Isten ajándéka. Ez történt Jeruzsálemmel, Isten kedves városával. A várva várt Messiás megérkezett, köztük volt, velük élt, náluk tanított, csodákat tett, de nem ismerték fel Jézusban az Üdvözítőt, a Messiást. Csak most érkezett Jeruzsálembe, és a tanítványok, a kicsinyek és a szenvedők, az Istenre várók köszöntik Őt. A tanítványok felsőruháikat az útra elé terítik, és Istent magasztalják: „Áldott a király, ki jő az Úrnak nevében! Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban!” (Lk19, 38)
Amint Jézus meglátta Jeruzsálem városát, sírva fakadt. Megsiratta a szent várost. Miért siratta Jeruzsálemet? Mert tudta, hogy rettenetes idő következik a városra és a népre. „Mert jönnek rád napok, mikor a te ellenségeid te körülötted palánkot építenek, és körülvesznek téged, és mindenfelől megszorítanak téged. És a földre tipornak téged, és a te fiaidat is tebenned: és nem hagynak tebenned követ kövön: mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét.” (Lk 19, 43–44)
Jézus tudta, látta Jeruzsálem pusztulását, és ezért sírt Jeruzsálem felett. Bekövetkezett a pusztítás, a gyilkolás, valóban lerombolták a várost. Kegyelmi időt kapott a nép és a város is, de nem vették komolyan. Mi észrevesszük a rendkívüli kegyelmi időt, alkalmakat?
Csak a napokban történt velem. Reggeli készülődésem közben eszembe jutott egy kedves idős asszony arca, akivel már két nyáron találkoztam a konferenciákon. Szorosabb kapcsolatom nem volt vele, de amint eszembe jutott a neve és az arca, elkezdtem imádkozni érte. A lelkemben éreztem, hogy nagyon kell kérjem az Úr Jézus áldását, segítségét az életére. És kértem. Délután, ugyanabból a faluból, ahol ő lakik, telefonált valaki: „Ma reggel hazavitte az Úr Z. nénit”. Miért kellett imádkoznom érte? A Lélek indított, és köszönöm, hogy imádkozhattam érte az utolsó órájában. Többet nincs már alkalom imádkozni érte…
Európába indultam, de itt, az én városomban rettenetes nagy vihar volt, a repülőgép nem tudott felszállni. Legalább három órát vártunk, míg végre elvonult a vihar és felszállt a gépem. Késve érkeztem New Yorkba, ahonnan csatlakozással mentem volna Budapestre. Egész úton izgultam. Jaj, mi lesz, ha lekésem a csatlakozást, hol alszom, hogy bírom ki másnapig a várakozást. Benn, a lelkem mélyén egy csendes hang nyugtatott: „Ne félj, mert Néki gondja van reád!” Tudom, tudom Uram, na de ha lekésem, akkor mit csinálok? „Ne félj, mert én veled vagyok.” Agyonizgultam magamat, annak ellenére, hogy lelkemben biztatott, bátorított az Úr.
Lekéstem a csatlakozást… De imáim meghallgatásra találtak: az utolsó pillanatban már azután, hogy bezárták az ajtókat, mégis felszállhattam a gépre… Az Úr csodásan működik…
Isten olyan kegyelmes az Ő gyermekeivel! Ő jön, segít, biztat, figyelmeztet, bátorít, de mi nem figyelünk, nem hallgatunk Rá, és az alkalmak, a lehetőségek nem jönnek vissza, pedig a lehetőséget Isten elkészítette.
Milyen sok jót elkészített Isten, és én nem vettem észre! Milyen sokszor intett, figyelmeztetett, és én elmulasztottam, mert engedetlen voltam, nem hallgattam Rá!
Kegyelmet és kegyelmi alkalmakat, időt mindnyájan kapunk. Értékeljük? Ápoljuk, gondozzuk a kapcsolatot Istennel? Vagy berozsdásodott, érzéketlenné vált a szívünk, lelkünk, és nem vesszük komolyan, nem figyelünk rá?
Milyen sok áldásról lekésünk, mennyi jót elveszítünk, és milyen vakon követjük a reklámozott rosszat, és választjuk a halálos veszedelembe vezető utat! Isten senkit nem hagy magára, mi fordítunk hátat az Ő törvényének, figyelmeztetésének. Minden bűnös döntésünk következménye büntetés. De nem hagy magunkra, nem felejt ott az élet országútján, ha az ördög kifosztott, megsebesített, tönkretett. Az Úr szemei kísérik életünket. Új lehetőséget, új választási alkalmat ad. Ezért halt meg az Úr Jézus, hogy neked és nekem alkalmat adjon a bűnbánatra, a visszatérésre, megtérésre.
Naponként megyek Megváltómhoz, és kérem bocsánatát. Naponként szükségem van a megújulásra, a Lélek tanácsára, vezetésére.
Jézus tudta, hogy az ember, gyenge, ingatag, félénk, és minden bűnre hajlamos. Meghalt érted és értem, hogy szabadulást, megváltást hozzon nékünk, embereknek, az Ő kereszthalála által. Meghalt, de nem maradt a sírban, feltámadt, és Ő él!
Élő Jézusod, Megváltód van! Ne csüggedj a tegnapok miatt, a múlt bűneit, hibáit, tévedéseit, engedetlenségeket mondd el Jézusnak! Kérd bocsánatát, és meglátod, hogy szíved, lelked, életed megújul.
Szent vagy, Uram, szent vagy. Magasztalom drága nevedet, hiszen most is közel jöttél szívemhez. Köszönöm szavadat, üzenetedet. Szentlélek Isten, kérlek, segíts meghallani hangodat, vezetésedet, tanácsodat! Szeretnék engedelmeskedni Neked. Vezess, Uram, új utakon, a békesség útján! Fogjad kezemet, vezess, mert én erőtlen és gyenge vagyok! Áldom kegyelmedet. Ámen
(Morzsák 5., 2010)
Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
