A magas intelligencia és a boldogság közötti kapcsolat nagyon gyenge, sőt néha enyhén negatív is.
Forradalom jöhet a sejtkutatás és a rákkezelések terén!
Pompeiiben Augustus császár uralkodása alatt épült a vízvezeték, ami jelentősen növelte a hozzáférhető vízmennyiséget a fürdők számára és biztosította az ivóvizet.
A tikkelésszerű tünet, azaz a szemhéjizmok ismétlődő, akaratlan összehúzódása a felső szemhéjra jellemző.
A digitális forradalom megköveteli, hogy az embereket felkészítsük annak használatára – hangsúlyozta az egyházfő.
A természetes összetevők nem irritálják a bőrödet, hosszan hidratálják a hideg széltől kiszáradt kézfejeket, és akár ajakápolóként is használhatod.
Mit tehet a párnahuzat a frizurádért?
A D-vitamin nem csupán a csontok védelmében játszik szerepet, hanem a legfrissebb kutatások szerint a cukorbetegség elleni küzdelem egyik legígéretesebb eszköze is lehet.
A Jupiter holdjainak víztartalma már születésük pillanatában kialakult, nem pedig későbbi fejlődési folyamatok eredménye, állítja egy új nemzetközi kutatás.
Pillanatok alatt elkészül, akár minden nap érdemes fogyasztani belőle.
A japán hómajmok – hivatalos nevükön japán makákók – világszerte híresek arról, hogy a hideg téli hónapokban forró vizű termálvizekben áztatják magukat.
A tornát érdemes beépíteni a hétköznapokba, akkor lesz hatása.
Bármelyik konyhában megtalálható hozzávalók!
Egy új kutatás szerint a mikroműanyagok tönkreteszik azokat a tengeri élőlényeket, amik segítenek az óceánnak elnyelni a szén-dioxidot.
„Ki korán kel, aranyat lel" – egy friss amerikai kutatás eredménye szerint ez a mondás most különösen aktuális.
A WHO szerint azonban a döntés az egész világ számára komoly veszteség.
És lehet, hogy 2026-ra nem az a legnagyobb ajándék, ha erősebbnek, hanem ha engedékenyebbnek tanulok meg lenni.
A jó alvás nemcsak azon múlik, mikor fekszünk le, hanem azon is, milyen tér vesz körül bennünket.
Az arcon lévő pattanások nem csak zavaróak, de bizonyos esetekben az önértékelést is rontják.
Lionel Messi magyar csapattársa tavaly mutatkozott be az Inter Miami felnőtt csapatában.
Nap mint nap találkozhatunk azokkal a tényekkel, amelyek miatt fontos, hogy kellő figyelmet fordítsunk a vízbevitelünkre.
Egy friss kutatás szerint azok a fiatalok, akik legyőzték a daganatos betegséget, komoly kihívással nézhetnek szembe a gyógyulás után.
A pomelók, ezek a ritkán emlegetett gyümölcsök gazdagok C-vitaminban.
A Béketanács célja , hogy "helyreállítsa a hiteles vezetést és biztosítsa a fenntartható békét a konfliktusövezetekben".
A vasárnapi napkitörés hazánkban is rendkívül látványos sarki fényeket okozott, az egész ország „sarkifény-lázban ég”.
A gyakorlatokat könnyű kivitelezni, otthon is végezheted őket.
Az ázsiai konyha egyik alapvető alapanyaga a jövőben a nyugati étrendbe is betörhet, hála kiemelkedő élettani hatásainak.
Lehullt a lepel. A Mercedes hivatalosan is bemutatta 2026-os versenyautóját.