Veszélyeztetheti-e a NASA új Hold-küldetését a látványos sarki fényt okozó napkitörés?
Veszélyeztetheti-e a NASA új Hold-küldetését a látványos sarki fényt okozó napkitörés?
 / Mozaik

A vasárnapi napkitörés hazánkban is rendkívül látványos sarki fényeket okozott, az egész ország „sarkifény-lázban ég”. Ezzel egyidőben azonban előtérbe került az űrhajósokat és űreszközöket érő sugárzás kérdése az Artemis–II küldetés kapcsán. Mutatjuk, mekkora veszélyt jelenthet egy napkitörés.

Hirdetés

A Föld több védelmi réteggel is rendelkezik az űrből érkező káros sugárzással szemben. A légkör és a mágneses tér jelentősen csökkenti a kozmikus sugárzás hatását, bár már a repülőgépes utazás során is nagyobb dózis éri az embert. A Nemzetközi Űrállomás fedélzetén ennél is magasabb a sugárterhelés, ugyanakkor a Föld mágneses mezeje még ott is védelmet nyújt. Az űrkapszulákban is védekezni kell a napkitörés hatásai ellen - írja az origo.hu.

Napkitörés és vészforgatókönyv

Az Artemis–II küldetés során az űrhajósok ennél távolabb kerülnek a Föld védőpajzsától, ezért a sugárzás kérdése kiemelt jelentőségű (cikkünk az új Hold-küldetésről). A misszió egyik célja éppen az, hogy felmérje az űrsugárzás hatásait, ám ezt ellenőrzött körülmények között kívánják megtenni.

A küldetés mögött álló NASA szerint az Orion űrkapszula vészforgatókönyvvel is rendelkezik erősebb napkitörések esetére. Jason Hutt, a NASA mérnöke elmondta, hogy

Hirdetés
  • az űrhajó belsejében sugárzásvédett menedéket alakítottak ki a kapszula középpontjában.

A tárolórekeszekben elhelyezett felszerelések szükség esetén további árnyékolásként szolgálhatnak, hogy minél több anyag legyen a sugárzás forrása és az űrhajósok között. 

A Nap még nem nyugszik

Mint arról beszámoltunk, a vasárnapi napkitörés rendkívüli erősségű volt (a jelenségről és okairól itt számoltunk be). Azért is méltó említésre, mert épp Föld-Hold irányú anyagkilökődés jellemezte.

Bár az Artemis–II rakétája már az indítóálláson van, a start legkorábban február 6-án történhet meg. Addigra a mostani napkitörés hatásai már biztosan elmúlnak. Az esemény ugyanakkor emlékeztet arra, hogy a 25-ös napciklus továbbra is aktív, és a következő hónapokban további jelentős naptevékenység várható, amire az űrben fokozottan fel kell készülni.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.