Az egészségmegőrzés és a közösségépítés jegyében szervezett ismét családi sportnapot a KMNE.
A versenyre idén harminc tanuló jutott tovább, közülük huszonöten vettek részt a döntőben.
Karácsonyi koncertekre került sor a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola három alapfokú művészeti iskolájában.
Emlékeztetett arra, hogy Kárpátalján is elindult a Határtalan Program.
Tizenharmadik alkalommal hozott ajándékot a Beregszászi Horváth Anna Gimnáziumba a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Mikulása.
Megtartotta éves közgyűlését a Keresztény Orvosok Kárpátaljai Egyesülete (KOKE).
November 19-én Nagydobronyban ismét megszervezték a Kárpátaljai gasztroműhelyt.
A versenyen ezúttal hat csapat mérte össze tudását Jókai életéről, műveiről és hőseiről.
Csütörtökön ünnepi istentisztelet keretében adtak hálát az eltelt harminc évért.
Az Egán Ede Szakképzési Centrum közös tanévnyitó ünnepségét idén a nagydobronyi református templomban tartották.
Az eseményre mintegy 70 fő érkezett Kárpátalja számos gyülekezetéből.
Megtartották a „Kárpátaljai Gasztroműhely – Ízek és Hagyományok” sorozat kilencedik rendezvényét.
Az MRSZ immáron több mint egy évtizede minden nyáron meghirdeti tanszergyűjtő akcióját
Az eseményre a hagyományokhoz híven a helyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonban került sor.
Sok szeretettel várjuk a gyerekeket, 6 éves kortól alapfokú művészeti iskoláinkba.
A tábor hivatalos zárására pénteken került sor.
Melynek célja a kárpátaljai gasztronómiai örökség megőrzése és népszerűsítése.
V. alkalommal vette kezdetét az Ung-vidéki Sporttábor Nagydobronyban - Mozgás, élmény, csapatszellem
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2025. július 28. – augusztus 2. között ötödik alkalommal valósítja meg az Ung-vidéki Sporttábort.
A népzenei és néptánctábor a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány megalakulása óta kiemelt programként működik.
A három évtizedes jubileum tiszteletére 30 órás jótékonysági futást szerveztek.
A gasztroműhely célja a már-már elfeledett hagyományos ételek felkutatása, bemutatása, különböző változatainak népszerűsítése.
A Pro Agricultura Carpatika június 20-án Nagydobronyban sikeresen valósította meg a hatodik gasztroműhelyét.
Balog Judit már a civil életre készül - Az idei nyár a családé!
A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) május első hétvégéjén a konfirmandusok számára szervezett „Istenhez tartozom” címmel találkozót.
2025. január 1-jén vette kezdetét a PRE_SAFE névre keresztelt EU-s projekt megvalósítása a PARTNERSÉG HATÁROK NÉLKÜL jelmondat mentén.
A Pro Agricultura Carpatika Jótékonysági Alapítvány határon átnyúló együttműködési projekt keretében valósítja meg Fiatal méhészek elnevezésű oktatási programját.
Az embercsempész a szolgáltatásért 3000 amerikai dollárt kért.
A Nagydobronyi Középiskola immáron 22 éve ad otthont a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által szervezett Kazinczy szépkiejtési versenynek.
Nagydobronyban gasztronómiai workshopot tartottak a hagyományos ételeink iránt érdeklődő, illetve azok irányában elkötelezett gazdaasszonyok részvételével.
Az egyházkerületi női csendesnapra mintegy másfélezer asszonytestvér érkezett Kárpátalja minden szögletéből.