Karácsonyi koncertekre került sor a félév végén a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola három alapfokú művészeti iskolájában: Beregszászban, Nagydobronyban és Tiszapéterfalván.
A Nagydobronyi Alapfokú Művészeti Iskola karácsonyi koncertjét jelenlétével megtisztelte Albertné Simon Edina, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulasszonya, aki Magyarország Ungvári Főkonzulátusa és Bacskai József főkonzul úr nevében köszöntötte a résztvevőket, megköszönve a meghívást.
Beszédében elmondta: „Mindig nagy öröm, feltöltődés és egyben megtiszteltetés is, hogy ilyen meghitt, ünnepi rendezvényre meghívást kaphatunk. Ismét eltelt egy esztendő, és hamarosan elérkezik a 2025-ös karácsony is. Az ünnephez közeledve különösen fontos az adventi időszak hangulata, amely a várakozásról és a készülődésről szól, hiszen ez adja meg az ünnep rangját és súlyát. Külön öröm számunkra, hogy ebben a készülődésben ma megcsodálhatjuk a gyermekek ünnepi műsorát, amelyen keresztül a magyar néptáncot és népzenét, nemzeti értékeinket mutatják be és tartják életben. Köszönjük a Tanoda vezetőségének, Orosz Ildikó elnökasszonynak és Kepics Andzselika igazgatóasszonynak, hogy ezt az áldozatos munkát felvállalják, és hogy továbbra is zajlik – a helyi értékeket képviselve – a népzene- és néptáncoktatás, a népi hagyományok ápolása, megőrzése és továbbadása a fiatal nemzedéknek. Felemelő érzés ma itt lenni. Legyen ez a koncert egy kis ajándék mindannyiunk számára, amely emlékeztet bennünket az igazi karácsonyi értékekre: a szeretetre, a reményre és a családi körben együtt átélt csodás pillanatokra. Magyarország Ungvári Főkonzulátusának nevében kívánok mindannyiuknak egészséget, boldogságot, békességet és egy sokkal békésebb 2026-os évet.”
A Beregszászi Alapfokú Művészeti Iskola karácsonyi koncertjét jelenlétével megtisztelte Fülöp Andrea, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulasszonya, aki a beregszászi külképviselet nevében köszöntötte a résztvevőket, megköszönve a meghívást: „Szeretném megköszönni az igazgató asszonynak és a tanári karnak, hogy elkötelezett munkájukkal lehetővé tették e színvonalas karácsonyi koncert megvalósulását, valamint a gyermekeknek is, akik szorgalmas felkészülésükkel és lelkes várakozásukkal emelik az ünnepi alkalom fényét. Ez a koncert egyben lelki felkészülés is a karácsonyra, a hit, a szeretet és az öröm ünnepére. Kívánom Önöknek, hogy hozzátartozóikkal együtt, békességben tölthessék az ünnepet.”
A Tulipán Tanoda növendékei ízelítőt adtak a kedves vendégeknek, szülőknek, egybegyűlteknek a félévben megtanult magyar népzenei anyagból, valamint csodálatos karácsonyi énekes, hangszeres és tánc produkciókat is hallhattunk, láthattunk tőlük. A kalotaszegi, dunántúli, szatmári, vasvári, gömöri, rábaközi, vajdaszentivényi, csallóközi és nyírségi tájegységek népdalai és népzenéi mellett felcsendültek ismert karácsonyi énekek is, így többek között kondorosi karácsonyi népdalok, a Kis Jézus megszületett, a Mennyből az angyal, a Kis karácsony, a Csendes éj, a Dicsőség mennyben az Istennek, a Kirikije kisdedecske, a Pásztorok, pásztorok. A néptáncos növendékek előadásában karácsonyi bölcsőcskejárás, rábaközi népi gyermekjátékok, valamint felcsíki és moldvai táncok, továbbá szatmári lassú és friss csárdás is látható volt, és közös kántálásra is sor került.
Kepics Andzselika, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola igazgatója beszédében hangsúlyozta, hogy színvonalas, szívet-lelket melengető, ünnepi hangulatú koncert részesei lehettünk, amely méltó módon tükrözte a karácsony üzenetét. Végül az igazgatónő örömmel teli, hálás szívvel mondott köszönetet a gyermekeknek a csodálatos produkciókért, a tanároknak odaadó munkájukért, a szülőknek a bizalomért, és áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánt az egybegyűlteknek.
A koncertek végén a Tulipán Tanoda művészeti iskoláinak minden tanulója ajándékcsomagban részesült.
Kopasz Vivien
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.