Harminc évvel ezelőtt holland segítséggel létesült a Kárpátaljai Református Egyházkerület égisze alatt működő Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon, mely árva, félárva vagy mélyszegénységben élő, egészséges illetve fogyatékkal élő gyermekek számára nyújt menedéket, vallási és nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül. Az intézmény eredetileg leányoknak adott otthont, ám az utóbbi években már fiúgyermekeket is befogad, mert – ez is a háború hozadéka – egyre több az elhagyott vagy árván maradt kiskorú, s a testvéreket nem választják el egymástól. Mára kinőtték az épületet, szinte megduplázódott a tervezett létszám: több mint másfélszáz gyermekről kell gondoskodniuk. Ami egyre nehezebb. Az Egy vérből vagyunk Alapítvány megalakulása óta támogatja a gyermekotthont. Ezúttal a három évtizedes jubileum tiszteletére 30 órás jótékonysági futást szerveztek.
A rendhagyó jótékonysági futást – melyet idén a gyermekotthon udvarán tartottak, a gyermekekkel együtt, értük – ezúttal is Gui Angéla, az Egy vérből vagyunk Alapítvány megálmodója kezdeményezte. A rajtra július 26-án, szombaton délelőtt került sor. Katkó Andrea, az intézmény igazgatója az épület előtt felsorakozó otthonlakókkal együtt köszöntötte az akciót kezdeményező Gui Angélát és a vele érkező ultrafutókat – Szimandl Anitát, Mécs Lászlót, Antal Csabát és Sperka Tamást –, a futásba is bekapcsolódó Zán Fábián Sándor püspököt, illetve az alapítvány által szintén támogatott Ráti Szent Mihály Gyermekotthon küldöttségét.
- Angéla jóvoltából tavaly végigfutottuk fél Nagydobronyt, ma pedig az intézmény fennállásának 30 évét 30 órás futással méltatjuk. Adja az Úr, hogy legyen ez a futás mindannak az összetartozásnak, szeretetnek és együttérzésnek az élménye, amit elhoznak közénk – mondta az igazgató asszony.
A Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke hálát adott az intézmény megalapításáért, azokért a munkatársakért, akik mindezidáig kitartottak. „Nem tudom, van-e itt olyan, aki kezdte ezt a munkát, de biztos vagyok benne, hogy mindig lesz, aki folytatja” – mondta. „Az eltelt 30 év a hitről, az összefogásról, a segítőkészségről, az irgalmasságról tesz bizonyságot. És erről szól a mai nap is. Meg az áldozathozatalról, ami nélkül nem kerülhet kenyér az éhezők asztalára.” Zán Fábián Sándor köszönetet mondott az ultrafutóknak, akik a médián keresztül felhívják az egész Kárpát-medencében élők figyelmét a gyermekotthon szükségeire, s reményét fejezte ki, hogy lesznek, akik az ügy mellé állnak és támogatják az intézményt, melynek életét az elmúlt évek igencsak megnehezítették.
„Korábban csak elképzelni tudták a gyerekek, hogy valahonnan elindulunk, sok kilométeren keresztül futunk, de most 30 órán keresztül bármikor kinéznek az ablakon, azt látják, hogy az ember mindenre képes másokért, értük, csak ki kell tűzni egy célt, azért küzdeni kell és nem szabad feladni. Az idei akció üzenete, hogy ne adják fel csak azért, mert róluk lemondtak, hiszen ők még megtehetik, hogy küzdenek saját életükért” – nyilatkozta Gui Angéla.
- Ma veletek együtt futunk – értetek. Esőben, napsütésben, sötétben valaki mindig fut ezekben az órákban. Azt szeretnénk ezzel üzenni nektek, hogy mindig lesz valahol egy magyar ember, aki számára ti is fontosak vagytok – szólt a rajt előtt az otthon lakóihoz Gui Angéla. Aki elmondta: tavaly tavasszal az azóta tragikus hirtelenséggel elhunyt Potápi Árpád János államtitkár kérte, hogy Dobronyba fussunk, mert neki – akárcsak a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak – fontosak voltatok.
Az idei futás első körét az ő emlékére futották együtt a résztvevők.
Mielőtt nekivágtak volna a 252 méteres köröknek, közösen elénekelték az összetartozás ikonikus dalát. Itt igazán szívből jövően, reménnyel és hálával ötvözve szólt az Egy vérből valók vagyunk…
Aztán megkezdődött a futás. Az ultrafutókkal, munkatársakkal, vendégekkel nekivágtak a távnak az otthon lakói is. A mozgásukban erősen korlátozottak is – mankóval, járókerettel, kerekesszékben. A legkisebbeket gyerekkocsiban tolták. Itt mindenki részese akart lenni annak az akciónak, amelyet érte, értük szerveztek. Volt, aki csak a nyitókört tette meg, de a harminc óra alatt sokan csatlakoztak újabb körökre az egymást váltó ultrafutókhoz. Valakik mindig futottak. Éjjel és nappal, napsütésben és szakadó esőben. Több mint 1300 kört. Egy különleges és igen nemes cél érdekében. Ahogy Gui Angéla fogalmazott: „a cél 3 millió forint összegyűjtése, hogy szeptember után – eddig elég a pénzük – se nélkülözzenek az itt élő gyermekek”.
Egyelőre nem tudjuk, mennyi pénzt sikerült „összefutni”, de az alapítvány felhívása szerint egész évben lehet csatlakozni hozzájuk. Azért is, mert egyre több az árva, elhagyott gyerek, az otthon befogadóképessége pedig kimerült, tehát új épületre is szükség van. „Támogass minket, ha hiszel abban, hogy minden gyermek megérdemli a biztonságot, az ételt és a szeretetet” – írja közösségi oldalán Gui Angéla. (Az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány számlaszáma: OTP Bank Nyrt. 11712073-21458020-00000000.)
Kovács Erzsébet
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.
A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.
A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.
Az év eleje óta a megyében összesen 17 ember vesztette életét tűz következtében.
Voliny megyében büntetőeljárás indult egy 38 éves nő ellen, akit kiskorú gyermekkereskedelemmel gyanúsítanak
A létesítményt ért találat komoly fennakadásokat okoz az Oroszországon belüli olajszállítás logisztikájában.
Felszólították egyúttal az unión kívüli országokat, hogy segítsenek az ukrán finanszírozási nehézségek áthidalásában.
Harry sussexi herceg csütörtök reggel előre be nem jelentett látogatásra Kijevbe érkezett.