Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepli a Nagydobronyi Református Líceum. Ez alkalomból többnapos rendezvénysorozatot szerveztek, melynek során az intézmény diákjai találkozhattak az alapítókkal, azokkal a pedagógusokkal, akik ott voltak az indulásnál, s akiknek a hite, áldozatkészsége, kitartása alapozta meg az elmúlt három évtizedet. És beszéltek a diákévekről azok a lelkészek, akiket itt talált meg és hívott el az Úr a szolgálatra, de beszámoltak életútjukról, sikereikről a társadalomban szolgáló öregdiákok is. Csütörtökön pedig ünnepi istentisztelet keretében adtak hálát az eltelt harminc évért.
Az iskolaalapítás gondolata egy hamis ideológiával mérgezett korszakban született, azzal a céllal, hogy minél több fiatal ismerje meg az igazságot a Szentírásból – kezdte igehirdetését Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke. Aki Fülöp és a kincstárnok (ApCsel 8, 26–40) példáján rámutatott: tanulmányaink középpontjában ma is Jézusnak kell lennie. A tudomány nem ellenkezik Isten akaratával, mondta az igehirdető. Aki a személyes hitvallás fontosságára is felhívta a figyelmet. Az a pedagógus tudja jó úton vezetni kíváncsi, érdeklődő, alázatos tanítványait, aki ismeri Jézust.
Az iskolaalapítók Isten vezetésére bízták magukat, és hittek abban, hogy az álom megvalósul, és lesznek egyházi oktatási intézmények. „Ha hiszel, akkor lehet” – ahogy Fülöp mondja a kincstárnoknak. Az alapítók erős hitének köszönhetően immáron 30 esztendeje áll a líceum. Az itt végzett diákok nemcsak ismeretet szereztek, hanem hitben is jártasak lettek, olyan emberek, akik másokon is tudnak és akarnak is segíteni, érzékenyek arra, ami a világban, ami a környezetükben történik, és felebarátok. A püspök úr hitet tett amellett, hogy minden itt tanuló diák visz valamit abból a szeretetből, abból a törődésből, abból az értelemből, ami a „hiszem és vallom” alapokat jelenti. „Hálás vagyok azért a harminc évért, amit már megéltünk, és reménykedem abban, hogy Isten kegyelmes lesz hozzánk, és a mi gyerekeink, unokáink is tanulhatnak majd református oktatási intézményeinkben Kárpátalján, anyanyelvükön” – nyilatkozta Zán Fábián Sándor.
Az elvetett mag kikelt, a csemete megnőtt és már a gyümölcseit is élvezzük – kezdte beszédét az iskolaalapító Horkay László. Aki mesélt az indulásról nehézségeiről, az azokat legyőző erős hitről. A harc akkor kezdődik, amikor valami jót elkezdünk, emlékeztetett rá a nyugalmazott püspök. És az alapítóknak meg kellett vívniuk a harcot, de mindvégig vallották: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?!” És megfogadták a tanácsot: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok”. Mindent megkapunk az Úrtól, ha hittel kérjük, erősítette meg bizonyságtételében Horkay László.
A Nagydobronyi Református Líceum a kárpátaljai magyarság egyik legjelentősebb bástyájaként szolgáló intézmény, amely az anyaország és a helyi közösség összefogásának köszönhetően immár felújítva és modernizálva folytatja áldásos tevékenységét, fogalmazott köszöntőjében Gombor Bence, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja. Aki – október 23-a lévén – az ’56-os magyar forradalom és szabadságharc tanulságáról is szólt, miszerint a magyar nemzetnek összefogásra, a haza és a magyar kultúra szeretetére, valamint dolgos hétköznapi hősökre van szüksége a megmaradáshoz. „Kárpátalján napjainkban ezek a hősök maguk, a líceum munkatársai, a diákok szülei és a helyi vallási, politikai és társadalmi közösségek vezetői, akik minden nehézség ellenére kitartanak szülőföldjükön és minden erejükkel azért küzdenek, hogy a következő generációknak is megteremtsék ennek lehetőségét” – fogalmazott a diplomata. Aki megerősítette: ehhez Magyarország és nemzeti kormánya továbbra is igyekszik minden támogatást megadni, hiszen kiemelt célja a kárpátaljai közösség erősítése és segítése. Gombor Bence a jubileum alkalmából Gárdonyi Géza műveit tartalmazó díszkötéses sorozatát ajándékozta az intézménynek.
Minden lehetséges annak, aki hisz. Istennek semmi sem lehetetlen. Ha hiszünk ebben, nem marad el az áldás. De ezt csak azok tapasztalják meg, akik mindenért hálát tudnak adni, ha a kevésnek is tudnak örülni és jól sáfárkodnak – fogalmazott köszöntőjében Kolozsy András helyi lelkész, az Ungi Egyházmegye esperese. – Ezt példázza a most 30 éves intézmény is. Ahol a tananyagon túl ott van a mindennapokban Isten evangéliuma, ahol nem csak a vizsgákra lehet készülni, de az életre is. Az esperes azt kérte a fiataloktól, hogy a „meggyújtott világosságot” adják tovább, „a mi feladatunk meg imádkozni értetek, hogy kamatoztatni tudjátok az Istentől kapott talentumaitokat az ő dicsőségére. Mindeddig megsegített az Úr, egyedül Istené a dicsőség – zárta köszöntőjét Kolozsy András.
A líceum vezérigéje: „Én vagyok az út, az igazság és az élet”. Ezzel a reménnyel kezdte az intézmény első tanévét 1995-ben 26 diákkal, míg a 2025-ös tanévet már 13 osztállyal és 226 diákkal indítottuk. Az évek során átéltük a megszűnés és a bezárás veszélyeit is, de Isten kegyelme és a közösség összefogása mindig megtartott bennünket – fogalmazott köszöntőjében Gál Erika igazgató asszony. Aki elmondta: az intézmény 2019-től vált igazán „nagykorúvá”, amikor is az anyaország támogatásának köszönhetően egy teljesen felújított, modern oktatási intézményt vehettek birtokba, és az oktatás a teljes általános iskolai korosztályra is kiterjedt. Ekkor nyert az iskola új lendületet, új távlatokat, és ekkortól vált igazán teljessé küldetése.
Hogy az iskola megérhette a 30. évfordulóját, elsősorban Isten megtartó kegyelmének és számos ember áldozatos munkájának köszönhető, mondta az igazgatónő. Majd Zán Fábián Sándorral és Kacsó Géza lelkészigazgatóval köszönő okleveleket adott át azoknak, akik „utat törtek, hittel és bizalommal kövezték le”, akik a líceum alapításától kezdve hűséggel szolgálták és támogatták az intézményt.
Az ünnepi alkalmon a líceum Horkay László és Torma Gergely vezette 100 tagú HIT ének- és zenekara szolgált. És sor került az új diákok fogadalomtételére is. A fogadalmat Szabó Dániel iskolaalapító, a Magyar Református Presbiteri Szövetség tiszteletbeli elnöke vette ki.
Az eseményt szeretetvendégség zárta, ahol a résztvevők közösen idézték fel az elmúlt harminc év áldásait és emlékeit.
Marton Erzsébet
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.