Ünnepre, hálaadásra hívogatott ezen a vasárnapon a tiszakeresztúri templom harangja.
Az elmúlt vasárnap ünnepi istentiszteleten azért adtak hálát, hogy a 2021-ben megrepedt, 238 évet szolgáló harang helyett új kerülhetett a toronyba.
Badalóban ünnepi istentisztelet keretében, gyülekezeti közösségben emlékeztek meg magyar nemzetünk 103 évvel ezelőtti szétdarabolásának évfordulójáról.
A tiszabökényi Glória Ifjúsági Központban gyűltek össze a helyiek és a környező falvakból érkezők az egész napos programra.
A Tiszakeresztúri Református Gyülekezet is megemlékezett a Trianoni békeszerződés 103. évfordulójáról.
Az 1995-től működő egyházi tanintézmény idén 26 végzős diákot bocsátott ki.
„Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr” – idézte a zsoltárt Hunyadi Attila esperes.
Vasárnap konfirmációs ünnepség keretében nyolc ifjúval bővült a badalói református gyülekezet.
„Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok” (1Pt 5, 7) volt a Terhek és reménység címet viselő alkalom vezérigéje.
A beregardói református templom (is) ünnepi díszbe öltözött vasárnap, amikor is a konfirmációs képzést idén befejező fiatalok tettek bizonyságot hitükről.
Orosz Zsolt zápszonyi, újbátyúi és bakosi református lelkész vallja: nem áldozat és lemondás az odaszánás, hanem öröm és megtiszteltetés, és Isten ott áld meg bennünket, ahol Ő akar látni.
Csongoron május 18-án 21 fiatal hitvallása és fogadalomtétele hangzott el.
Találkozót szervezett a háború elől elmenekült kárpátaljai magyaroknak a vasadi református gyülekezet lelkipásztora.
Ezúttal több mint 150 gyermek érkezett oktatóik kíséretében.
Kinek szolgáljak? Erre is a Biblia adja meg a választ...
A badalói református templomban a Tisza-parti település testvérgyülekezetéből, a dunántúli Sáregresről érkező Boza Kristóf lelkipásztor hirdette Isten igéjét.
A nagyberegi református templomban Tóth László lelkész áhítatában felelevenítette, mi történt Jézus Jeruzsálembe való bevonulásakor, pálmaágakat lengetve hogyan örvendezett a tömeg, amelyik otthagyott mindent, hogy üdvözölhesse a szamárcsikón érkező királyt.
Mike Sámuel, kecskeméti baptista lelkész hirdette Krisztust, aki az Atya jóvoltából eljött erre a világra, hogy megszabadítsa az embert bűneiből.
Az alkalmon a fegyveres harcoktól szenvedőkért Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke és Fekete Károly tiszántúli püspök mellett, Hadházi Tamás, a Debreceni Református Egyházmegye esperese és a Nagytemplom lelkipásztorai imádkoztak.
A Beregi Református Egyházmegye nőszövetségének újraalakulását kezdeményezők hívására március 5-én, vasárnap délután zsúfolásig megtelt a nagybégányi református templom, hogy töltekezzenek Isten igéjéből, és egymás hite által erősödjenek.
A Beregi Református Egyházmegye tiszteletesasszonyai, lelkészfeleségei, aktív gyülekezeti nőtestvérek Jakab Krisztina beregsomi lelkészné vezetésével megpróbálják újraszervezni a református nőszövetséget a megyében, a gyülekezetekben.
Biztos alapokra építeni a házasságot a kulcs a boldog házasélethez. A „biztos alap” pedig nem más, mint Jézus Krisztus.
Lélekemelő találkozót szerveztek a Tatabánya-Bánhidai Református Templomban.
A kígyósi ősök bizton büszkék lehetnének kései leszármazottaikra, akik megvalósították régi tervüket, a református parókia felújításának befejezését és ősi templomuk belső terének és tetőzetének felújítását.
Hangsúlyossá vált ezen a délutánon, hogy milyen nagy szükség van az asszonyok szolgálatára, imádságára ebben a mostani helyzetben is.
Taracközi Ferenc helyi vezető lelkész az ige szavával figyelmeztetett: „Mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan és kegyesen éljünk e világban” (Titusz 2, 11–12).
Meggyőződéssel vallották, igen, van miért hálát adnunk, csak meg kell látnunk a mindennapok apró csodáit.
Az ugocsai kisközségben ezen a vasárnapon örömünnepre került sor, mivel beiktatták Sipos Józsefet, a gyülekezet lelkipásztorát
Soós Zsolt immáron négy éve szolgál Tiszaújfaluban, a közösség megismerte és befogadta őt, ő pedig örömmel vállalta a meghívást
Isten mindenkor embereket hív el gyülekezetéből, akikre különleges felelősséget helyez, a gyülekezet vezetését bízza rájuk
A mögöttünk maradt héten hétfőtől péntekig gyerekzsivaj fogadta Badalóban a helyi parókia környékén járókat