Ünnepre, hálaadásra hívogatott ezen a vasárnapon a tiszakeresztúri templom harangja.
Lakosti Zoltán, a Szőlősgyulai Református Egyházközség lelkipásztorának életét már gyermekkorától a hit, Isten gondviselése határozta meg.
A Borzsovai Református Egyházközség szervezte meg elsők között a 2022-es vakációs bibliahetet
A kicsiny beregardói gyülekezet ezúttal négy fiút és egy leányt fogadott soraiba
Barta Attila fornosi református lelkész vallja, hogy Isten szavára figyelve kell élnünk életünket.
A református egység napja alkalmából Gyulafehérváron találkozott a világ magyar reformátussága
Még az igazi békeidőben, 2019. március 14-én alakult meg, kezdetben 13-15 fővel, a kivétel nélkül gyülekezeti tagokból álló Badalói Református Asszonykör
November 23. és 26. között négy estén át Nagy Szabolcs guti és balazséri református lelkipásztor hirdette Isten igéjét a badalói református templomban.
A beregújfalui (Domb u. 44.) Füzesi család háza a múlt héten égett le
A Csapi Református Egyházközség augusztus 8-án ünnepi istentisztelet keretében adott hálát a 25 évvel ezelőtt felépített isteni hajlékért, egyben megemlékezett a templomépítő, 29 évet itt szolgáló lelkészéről, az idén elhunyt Balogh Jánosról.
A beregardói református gyülekezet énekkara a gyönyörű környezetben elterülő impozáns Schönborn parkba tett kirándulást.
A Kárpátaljai Református Egyház Máramaros-Ugocsa egyházmegyéjében július 25-én beiktatták az aklihegyi református gyülekezet lelkipásztorát, Mészár Istvánt.
Rendhagyó alkalomra hívogatott az elmúlt vasárnap a borzsovai református templom harangja.
A Napsugárban a gyerekek étkezéskor hálát adtak és lefekvéskor is imádkoztak. Volt hittanórájuk, népi ének- és zenefoglalkozásuk, ukrán, illetve angolóra.
A gáti református templomban megtartott fórumon ismét Gyurkó Miklósnak szavaztak bizalmat
A Beregardói Református Egyházközség presbitériuma úgy döntött, itt töltött közel öt éves szolgálata után meghívja állandó lelkésznek Balázs Antalt, akit a közelmúltban egyhangúlag meg is választott a gyülekezet.
Munkácson beiktatták Gulácsy Dániel lelkipásztort, aki nagyapja, néhai Gulácsy Lajos püspök nyomdokaiba lépve tölti be szülővárosában a tisztséget
Az istentiszteleten való részvételek melletti alkalmak gyakorlását segítheti majd elő annak a napokban ünnepélyes körülmények között felavatott teremnek az átadása, amelynek felújítása a Badalói Református Gyülekezet adakozásából valósult meg.
A Szeretethíd olyan kezdeményezés, ami közelebb hozza az emberi szíveket és kezeket egymáshoz. 2009 óta létezik, a Magyar Református Szeretetszolgálat minden évben megszervezi az egész Kárpát-medencében.
A keresztyén egyház ma ünnepli Jézus mennybemenetelét. A református egyházban régi hagyomány, hogy ilyenkor tartják a konfirmációt, bár az utóbbi időben egyre több gyülekezet – a munkaszüneti nap miatt – az ezt követő vasárnap fogadja ünnepélyes keretek között tagjai sorába a hitüket nyilvánosan megvalló fiatalokat.
Idősek és fiatalok a líceumban - Lelki feltöltődés, közös munka