Posztumusz megkapta a Bátorság Rend állami kitüntetést az orosz–ukrán háborúban 21 évesen elesett Aser Benjamin – közölte a fiatal édesapja, Aser Nátán. A család célja, hogy a hősként tisztelt fiatal emlékét hosszú távon is megőrizzék.
Az édesapa felidézte: fia soha nem panaszkodott a veszélyes küldetések miatt, mindig helytállt, és azon a végzetes napon is bajtársa megmentésére indult. Elmondása szerint Benjamin önként vállalta, hogy az első vonalban teljesít szolgálatot – közölte a Blikk nyomán a hirado.hu.
A 21 éves magyar állampolgár 2025. május 24-én vesztette életét a harkivi régióban zajló harcokban. Korábban a Magyar Honvédségben szolgált, majd 2023-ban Ukrajnába ment, ahol a 3. Különálló Rohamdandárhoz csatlakozott.
A kiképzés során bajtársai a „Nemo” nevet adták neki visszafogottsága és hallgatagsága miatt. Társai szerint szorgalmas volt, jól viselte a fizikai megterhelést, és ritkán panaszkodott.
Temetését tavaly novemberben teljes katonai tiszteletadás mellett tartották Kijevben. A búcsúztatás a Majdan téren kezdődött, ahol civilek és katonák is tisztelegtek a gyászmenet előtt. Végső nyughelyére az új központi katonai temetőben helyezték.
A szertartáson édesapja átvette fia posztumusz Vaskereszt kitüntetését, amely mellé most a Bátorság Rend elismerés is megérkezett.
Aser Nátán jelenleg fia emlékére létrehozott alapítvány, a Benjamin Aser Memorial Foundation munkáját szervezi. Magyarországon már emléktáblát avattak tiszteletére a Wesley János Lelkészképző Főiskolán, halálának évfordulójára pedig emlékkonferenciát is terveznek.
Az édesapa emellett egy új kezdeményezést is indítana Nemo Memorial Run – Fuss a hősökért néven. A mozgalom célja, hogy az emberek saját lakóhelyükön futással fejezzék ki szolidaritásukat Ukrajna mellett. A program nyitányaként Aser Nátán Torontóból Ottawába futna, a több mint 600 kilométeres távot két hét alatt teljesítve.
Mint fogalmazott: szeretné fia emlékét életben tartani, és elérni, hogy Benjamin történetét sokáig megőrizzék, mint aki Ukrajnáért és Európa szabadságáért áldozta életét.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.