Hálaadás Tiszakeresztúrban húsz év áldásaiért - Hűség, összefogás, jövőépítés

Kárpátinfo hetilap

2026. 03. 02. – 11:13 / Kultúra

Ünnepre, hálaadásra hívogatott ezen a vasárnapon a tiszakeresztúri templom harangja. A gyülekezet és lelkipásztora – az alkalomra érkezett vendégekkel együtt – az elmúlt húsz esztendő minden áldásáért hálát adott. Két évtizede szolgál itt Sipos József, s ez idő alatt az egyházközség nemcsak épületeiben, hanem lelkiekben is látványos növekedésen ment át. A kis közösség élő bizonysága annak, hogy nem a létszámban rejlik az erő: ott van fejlődés, ahol a testvérek egyetértésben, Isten vezetésére figyelve, az Ő szolgálatában és az Ő dicsőségére végzik munkájukat.

„Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az ÚRtól jön, aki az eget és a földet alkotta” – hangzott a 121. zsoltár. Te hová veted a tekinteted? – tette fel a kérdést igehirdetésében Hunyadi Attila, a Máramaros-Ugocsa egyházmegye esperese. Rámutatott: ebben a nehézségekkel megrakott világban sokan gondterhelten a földre szegezik szemüket. Nekünk azonban fel kell emelnünk tekintetünket, az Úrra kell figyelnünk, mert a segítség egyedül tőle jön. Ő ad oltalmat, nála vagyunk biztonságban. Isten a golgotai kereszten Krisztusban mutatta meg szeretetét. A segítségem ma is tőle jön. Ez a hitvallás hordozta a gyülekezetet az elmúlt húsz évben is. Az esperes kiemelte: az Úr ma is hív el szolgákat. Sipos Józsefet fiatalon szólította meg, és megértette vele, kire kell emelnie a tekintetét. „Ma hálát adunk az elmúlt húsz év szolgálatáért, áldásáért, s – bibliavasárnap lévén – a Szentírásért is, azért, hogy anyanyelvünkön olvashatjuk Isten élő igéjét, zárta gondolatait az esperes.

„Ma Istent ünnepeljük, aki velünk van. Neki adunk hálát mindazért, amit itt véghezvitt” – kezdte köszöntőjét Sipos József lelkipásztor. Örömmel idézte fel, hogy teológiai hallgatóként első legációját is ebben a gyülekezetben töltötte. Hálatelt szívvel mondott köszönetet azért, hogy lelkész és gyülekezet egymásra találhatott, s közös szolgálatukat gazdagon megáldotta az Úr. „Ezekért az áldásokért adunk ma itt hálát” – fogalmazott.

A két évtized munkáját bemutató kisfilm kézzelfogható bizonyítékát adta a fejlődésnek: parókia épült, megújult a templom, létrejött a szeretetkonyha, valamint egy olyan közösségi tér, amely egyházmegyei és egyházkerületi rendezvények befogadására is alkalmas. A képsorok azonban arról is tanúskodtak, hogy az építkezés soha nem öncélú volt – minden beruházás a hitélet erősítését, a közösség gyarapodását szolgálta.

„A keresztúri gyülekezet jó példa arra, hogy kis közösségben is lehet nagyokat álmodni. Ha összefogunk, ha szeretjük egymást, ha valóban mindent beleadunk, akkor a kis gyülekezet is képes nagy dolgokra. Mi valljuk és megéljük: Isten velünk van, s ha Ő velünk van, kicsoda ellenünk?” – zárta gondolatait a lelkipásztor. Köszönetet mondott feleségének és családjának a támogató háttérért, a presbitériumnak és a munkatársaknak a közös szolgálatért. Ennek az összetartó közegnek köszönhetően vállalhatta fel az elfelejtett gyermekekről gondoskodó KEGYES Alapítvány vezetését is.

A gyülekezet és lelkésze közötti élő kapcsolatot bizonyították a megható köszöntések is. A gondnok, a hitoktatók, a munkatársak szívből jövő szavai, a hittanos gyermekek versben megfogalmazott hálája, valamint a távolba szakadt gyülekezeti tagok videóüzenetei mind arról tanúskodtak: itt valóban egymásra talált közösség és pásztor. Így válik személyes tapasztalattá a zsoltáros vallomása: „Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR házában lakom egész életemben” (Zsolt 23,6).

Ez a gyülekezet Isten országának építésén fáradozik, és „ezt a munkát gondosan végzik, és sikeresen folytatják” (Ezsdrás 5,8) – értékelt Danku Gábor, a Kárpátaljai Református Egyház főgondnoka. Meggyőződésének adott hangot, hogy az Úr továbbra is megáldja azt a sokrétű szolgálatot, amely az infrastruktúra- és gyülekezetépítéstől az ifjúság nevelésén át a szeretetkonyha működtetéséig és a KEGYES Alapítvány munkájáig terjed.

Igével köszöntötték a jubiláló lelkipásztort a közelről és távolról érkezett szolgatársak, valamint Tóth Jenő görögkatolikus áldozópap is. „Merj továbbra is nagyokat álmodni, s álmaid megvalósításában érezd Isten vezetését! Ebben a sötét világban szükség van az ilyen emberekre, akik világítanak” – fogalmazott Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke.

Zárszavában Sipos József egy szemléletes képpel élt: emberi számítás szerint a szolgálatban most „a meccs félidejénél” tartanak. Ilyenkor a csapat megáll, megpihen, értékel, majd új erővel vág neki a folytatásnak. „Az Úr előtt való öröm erőt ad nektek” (Nehémiás 8,10b) – ez az ige vezérelte a hálaadás ünnepét is. A félidő azonban nem leállás, hanem új lendület kezdete.

Küldetésük változatlan: teljesíteni a nagy parancsolatot, tanítvánnyá tenni minden népet az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, közösségbe hívni a faluban és a környéken élőket. Vetni az ige magját, vigasztalni és bátorítani az elhúzódó háború viszontagságai között, reményt adni az újratervezéshez, gondoskodni a szegényekről, betegekről, elesettekről, és szolgálatba állítani mindenkit.

„Visszanézve arra, honnan hová jutottunk, úgy gondolom, nyerésre állunk. De nem dőlhetünk hátra. A második félidő mindig nehezebb. Az utolsó percig hűségesnek kell maradnunk, hogy miénk legyen a korona. Bármilyen nehéz is, soha ne feledjük: velünk az Isten! Így menjünk tovább!” – hangzott a bátorítás.

A közös éneklést és az áldásvételt követően a jelenlévők nemcsak egy megújult közösségi teret tekinthettek meg, hanem egy élő, Krisztusra figyelő gyülekezet bizonyságtételét is. A templom mellett felépített ház falai emberi kéz munkáját dicsérik, de ami igazán maradandó, az a hitből fakadó szeretet, amely húsz esztendeje formálja és hordozza ezt a közösséget.

A tiszakeresztúri gyülekezet ünnepe több volt jubileumnál: hitvallás arról, hogy Isten ma is épít, ma is elhív, ma is megtart. S ha a tekintet továbbra is a hegyek felé, az Úrra emelkedik, akkor a „második félidő” nem csupán folytatás lesz, hanem újabb áldások ideje. Mert ahol hűség van és összefogás, ott a jövő is Isten kezében van.

Marton Erzsébet