Színig telt a tiszaújlaki református templom március utolsó hétvégéjén. A háromnapos evangelizációs alkalomra főként a környező, de a távolabbi településekről is sokan érkeztek. A templompadokat megtöltötték idősek, fiatalok vegyesen, vágyakozva Isten szavára. Mike Sámuel, kecskeméti baptista lelkész hirdette Krisztust, aki az Atya jóvoltából eljött erre a világra, hogy megszabadítsa az embert bűneiből. A Megváltóval való személyes találkozásra hívogatott az ige. Mert nem elég, hogy tudok Istenről; nekem nagy szükségem van a vele való életközösségre, Jézus behívására az életembe, hogy örömöm teljes és maradandó legyen.
A vendég lelkipásztor Isten postásaként adta át a mennyei üzenetet. Az evangéliumot. A Biblián keresztül mindannyian megismerhetjük és megérthetjük, mennyire szeret minket Isten, és mennyire gyűlöli a bűnt. Hűségesen és türelmesen várja, hogy teremtménye visszatérjen bűnös útjáról és felkiáltson hozzá: Atyám, itt vagyok! Bocsáss meg nekem! Hogy szívből mondja: „Jöjjön el a Te országod és legyen meg a Te akaratod!”. … „mert Tiéd az ország, a dicsőség és a hatalom…” (lásd Máté 6:10,13)
Első nap az Apostolok Cselekedeteiből került terítékre az a rész, ahol a hitbuzgó Saul találkozik az általa üldözött Jézussal. S a kérdés, ami akkor elhangzik felé – Saul, Saul, miért üldözöl engem? – megrendíti, és akár a mi szájunkból is fakadhatna, ami utána következik: „Ki vagy, Uram?”. Én nem ismerlek téged! Még nem találkoztam veled! Mutatkozz be! Jézus válasza ez: „Én vagyok Jézus, aki te üldözöl” (ApCsel 9,5b). Jön a tiltakozás: de hát én nem üldözlek! Majd a felismerés: én eddig tévedésben éltem! Úgy gondoltam, jó helyen vagyok. Én templomba járok! Én ismerem a törvényt! Én imádkozom!…
Nos, ha személyes találkozás nem történt Isten Krisztusával, akkor az egész csak vallásos gyakorlat az igazi hit üdítő megtapasztalása nélkül. Egészen mást jelent a szoros kapcsolat, mint a felületes ismeretség. Az egyik életközösséget jelent, a másik alkalmi találkozást. Barátság ott alakul ki, ahol jól ismerjük a másik felet. Amikor Saul felismerte, hogy Jézus Isten Fia, onnantól kezdve új élete, mégpedig örök élete lett. Isten országa eljött a Saulból lett Pál életébe. És eljött még sok más ember életébe is.
Az Aposotolok Cselekedetei 16-ban egy jövendőmondó lélekkel megterhelt kislány életében történik mélyreható változás – megszabadul. Akit eddig kihasználtak, megleli Krisztusban a békességet. Többé már nem emberek játékszere, van méltósága, van szabad akarata. Többé nem a gonosz lélek kiszolgálója. Ő döntheti el, kit akar szolgálni. Mert jelen van benne Isten országa. Mert ahol Isten országa, ott az Isten akarata is. Látszik ez Lídiánál, a bíborárusnál is, aki „istenfélő asszony” volt. Átadta életét és otthonát Krisztus szolgálatára (lásd ApCsel 16, 14-15). Mert aki már Isten gyermeke, tudja, mi, illetve ki a fontos.
A háború árnyékában élve több kárpátaljai családnál eldöntendő kérdés: mit tegyünk? Menni vagy maradni? Ha maradni, akkor mit tenni, és sorolhatnánk, mi minden foglalkoztatja az embereket. A megélhetési kérdés mellett a biztonság, a lét kérdése került előtérbe. A megmaradás. Az együtt maradás – a családtagokkal. Hogyan tovább? Megannyi nyomorúság, megannyi szomorú élethelyzet! Fájnak a veszteségek, a változások, és nagyon elfáradtunk… Jézus, segíts rajtunk! Imádkozik így a hívő ember. És jól teszi. Mert csak Jézus tud segíteni. A bűn miatt mindannyian „halláskárosultak” lettünk, egyedül nem megy a „gyógyulás”. Lássuk, mi vezet el hozzá…
Márk evangéliumának 7. részében a süketnéma meggyógyításánál azt mondja: „Effata, azaz nyílj meg!” (lásd Márk 7, 34b) Halld meg, amit mondok! Ez a lényege az üzenetnek, akkor és ma is. Mert tehetjük azt, amit eddig, és élhetünk némaságban és félelemben. Vagy pedig Krisztusba kapaszkodva felszabadulunk az ördög járma alól, halló és beszélő fiakká válunk Isten dicsőségére. Végre halljuk meg Isten hangját és mondjuk el a jóhírt mindenkinek, világgá kiáltva, hogy „csak Krisztusban kaptam reményt, új örömöt, új életcélt. Őrá mindig számíthatok, bármilyen próbát kapok”.
Nem szabad elhallgatnom a bűneimet, nem szabad csendben maradnom. Kiáltanom kell ahhoz, hogy éljek! Mert „nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől” – mondja Ézsaiás az 59,1-2-ben. A mi, azaz az ÉN bűnöm az, ami engem akadályoz a „hallásban” és a „jól létben”. A kérdés, akarok-e HALLANI? Akarok-e CSELEKEDNI? Kell-e nekem Krisztus békessége, mint Saul-Pálnak? Vagy ellenszegülök, megmakacsolom magam és futok az ellenkező irányba, a magam feje után?
Jöjjön-e el a Te országod? Ez itt a kérdés. Akarok-e félelemmentesen élni Krisztussal a szívemben vagy sem? Ha igen, akkor többé nem vagyok bizonytalanságban. Mert Isten gyermekei tudják, kihez tartoznak, és bármilyen változás történjen is a világban, az életkörülményekben, Jézus megígérte az Őt követőknek: „Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Máté 28, 20b). Bízzunk az ígéretben! Ámen.
Bodnár Diána
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
