A fronton szerzett sérüléseibe belehalt Oleh Nakonecsnij, az Andrij Novak Kárpátaljai Megyei Klinikai Kórház sebésze.
Ha sérülés ér minket, vagy megbetegszünk, a testünk fehérvérsejteket küld a területre, hogy a károsodott részt meggyógyítsa.
A grönlandi jégtakaró, a Föld második legnagyobb jégtakarója, minden eddiginél gyorsabban repedezik az éghajlatváltozás következtében.
Ez a legjobban dokumentált Júdeából származó római bírósági eset Jézus tárgyalásán kívül.
Erős Antónia két fotót posztolt, az egyiken smink előtt, a másikon sminkelés után látható. Ekkora a különbség.
Az ősidők óta használt növényi főzetek nemcsak a lelkedet nyugtatják meg.
Pap Rita és Bodnár Attila még mindig remekül néznek ki, így élnek most.
Az útifű maghéj vagy más néven psyllium rost leginkább azok számára ismert, akiknek volt már szüksége korábban hashajtóra.
Ha a diétákról van szó, sokan mind a mai napig szigorú étrendekre, megvonásra, koplalásra gondolunk.
Befolyásolhatja a testzsír mennyiségét és a cukorbetegség kockázatát.
Jakupcsek Gabriella három kisgyerek büszke nagymamája, Lindával, a legidősebbel közös fotót osztott meg az Instán.
Egészséges zsírégető italok fillérekből? Így készítsd el őket otthon pillanatok alatt!
Vastag Tamás másfél hónapon keresztül nem is evett semmit, elképesztően lefogyott.
A pilatesgyakorlatokkal számos egészségügyi probléma megelőzhető.
A C-vitamint mindennap pótolnunk kell, hogy kielégítsük szervezetünk igényeit. Bár ritka, hiányállapot napjainkban is előfordul.
Csorba Lóci felesége második gyermeküket várja. Az utolsó hetekig titokban tartották, hogy újra szülők lesznek.
A tél végére a lakosság zöménél kialakul bizonyos fokú D-vitamin-hiány, ami többféle panaszt is okozhat.
Tartósítási módszerként az élelmiszerek fermentálása évezredes hagyományokra tekint vissza.
A LED-izzó környezetkímélőbb és energiatakarékosabb választás.
A téli hidegben jólesik a forróság, amelynek számos előnye ismert ma már.
Vannak potenciális magyarázatok.
Hódi Pamela és Berki Krisztián lánya már 11 éves kiskamasz, aki idén felső tagozatos lett az általános iskolában.
Jellemzően napos, de az átlagosnál hidegebb idővel kezdődik február első hete: a hőmérséklet csúcsértéke 1-6 Celsius-fok között alakul, a fagyzugokban és a hóval fedett tájakon pedig akár mínusz 10 fok is lehet hajnalban.
Hazamehetett a Semmelweis Egyetem klinikájáról az a 14 éves lány, akit májdaganata miatt Da Vinci-robottechnikával operáltak.
A sáfrány sokféle ételhez adja hozzá azt a kis pluszt, amitől a fogás tökéletes lesz.
Bíró Bea Törőcsik Dánielhez utazott ki Amerikába, ahol jóval többet evett, mint szokott, és ez a mérlegen is meglátszott.