A korábbi feltételezésekkel ellentétben a Hold mégsem egy halott égitest; még 14 millió évvel ezelőtt is számottevő geológiai aktivitás volt a felszínén. Szakértők szerint a Hold arculata ma is változóban van, dacára annak, hogy évmilliárdokkal ezelőtt leálltak a vulkáni és tektonikus folyamatok.
A Hold körülbelül 4,5 milliárd éves, így geológiai értelemben véve kifejezetten fiatalnak számít az az időszak, amelyről most a tudósok beszámoltak. Egy friss tanulmány szerint a Hold Földről nem látható „sötét” oldalán 14 millió évvel ezelőtti geológiai folyamatok nyomait fedezték fel. Ez földtani léptékkel mérve rendkívül rövid időszak – különösen annak fényében, hogy a Hold legtöbb felszíni alakzata több milliárd évvel ezelőtti vulkáni aktivitásokra vezethető vissza – írja a Science Alert.
A Hold felszíne továbbra is változóban van
A Hold keletkezésekor a felszín egy forró magmaóceán volt, amely csak lassan hűlt le. Körülbelül hárommilliárd évvel ezelőtt jelentősen visszaesett a vulkáni aktivitás, így a felszínt alkotó lávarétegek megdermedtek, és lényegében megmerevedett állapotban vészelték át az évmilliárdokat. Ritkán ugyan meteoritbecsapódások még formálhatták, de átfogó tektonikus mozgásokra régóta nem számítottak a kutatók.
A Marylandi Egyetem (UMD) geológusa, Jaclyn Clark szerint sokan úgy vélik, a Hold legutóbbi jelentősebb geológiai mozgásai két és fél vagy hárommilliárd évvel ezelőtt történtek.
A mostani eredmények azonban arra utalnak, hogy ezek az átalakulások akár a legutóbbi egymilliárd évben is folytatódtak, sőt egyes változások még a mai napig zajlanak.
Becsapódási kráterek és hegygerincek utalnak a geológiai változásokra
Clark és kollégái 266 új, eddig nem dokumentált, kis méretű hegygerincet azonosítottak a Hold túlsó felén. Ezek főként a „mare-nak” nevezett területek környékén csoportosulnak. A mare latin eredetű szó, tengert jelent; az elnevezés onnan származik, hogy a Holdon ezek a sötét, sík területek a Földről nézve óceánoknak tűnnek. Valójában e térségeket vulkáni eredetű bazaltréteg borítja, amely akkor keletkezett, amikor az aszteroidabecsapódások megolvasztották a mélyben lévő kőzeteket, és azok a felszínre kerültek.
A Hold túloldalán több meteoritbecsapódás történt, mint a Föld felé néző részen, és a kutatók eddig azt hitték, hogy előbbi területek gyorsabban hűltek le. Az új felfedezések ugyanakkor megkérdőjelezik az elméletet.
A feltárt hegygerincek „zsenge korú” becsapódási krátereken is áthaladnak, az egyik legfiatalabb ilyen kráter körülbelül 14 millió éves lehet.
Clark szerint minél több kráter található egy területen, annál idősebbnek tekinthető, mivel hosszabb ideig volt kitéve a meteoritbecsapódásoknak.
Ha viszont tektonikus alakzatok szelik át a krátereket, akkor a hegygerincek a kráterek keletkezése után jöttek létre.
Bár pontos korbecslés nem készíthető, az új eredmények jól illeszthetők azokhoz a megfigyelésekhez, amelyek szerint a Hold folyamatosan zsugorodik, és ráncok, kisebb gyűrődések jöhetnek létre a felszínén a hűléssel járó globális összehúzódás következtében.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.