A fronton szerzett sérüléseibe belehalt Oleh Nakonecsnij, az Andrij Novak Kárpátaljai Megyei Klinikai Kórház sebésze.
Ukrán vezérkar: az oroszok napi vesztesége meghaladta az 1700 katonát.
Egy titkosítás alól feloldott CIA-jelentés szerint az amerikai hírszerzést komolyan foglalkoztatta a frigyláda létezésének lehetősége.
A kutatás egyik legnagyobb újdonsága, hogy a robotkéz nem csupán az ujjakkal végzett tapintásra támaszkodik, hanem aktívan bevonja a tenyér területét is.
Egy kínai tanulmány szerint az ország légszennyezés ellenőrzésére irányuló intézkedések négy éven belül több mint 270 ezer szív- és pszichiátriai betegséggel összefüggő kórházi betegfelvételt előzhetnek meg.
Először fel sem ismertük Andrei Mangrát hosszú haja nélkül.
Amikor izomépítésről és gyors teljesítményfokozásról, energia-utánpótlásról van szó, a legtöbben a banánra gondolunk.
Emellett kevésbé köztudott, de a rossz alvás számos betegség kialakulásának kockázatát is növeli.
A retek egy olyan zöldség, amit mindenkinek ajánlunk, hiszen rengeteg pozitív hatása van.
Nem mindegy, milyen géppel készítjük a kávét.
Az RTL műsorvezetője, Gál Petra először mutatta meg kamerák előtt párját.
Tóth Olivér a Barátok köztben és az Éjjel-Nappal Budapestben is feltűnt az RTL-en, ilyen rossz passzban volt akkor.
Sokan csinálják, akár stressz-levezetés gyanánt, akár azért, mert úgy tűnik, nincsenek a „helyükön” – de vajon ártalmas vagy ártalmatlan, amikor ropogtatjuk az ujjainkat?
Aggasztó hatásokra figyeltek fel a kutatók.
Az egészségünk megőrzését szolgáló gyakori tanács, hogy figyeljünk a sóbevitelünkre, méghozzá jellemzően azért, hogy ne fogyasszunk belőle túl sokat.
Így nézett ki a diéta és a táplálkozás az ókorban.
Majka kapta a legjobb férfi zsűritagnak járó díjat a Televíziós Újságírók Díja-gálán, emlékezetes köszönőbeszédet mondott.
Feszesít, ápol és hidratál az antioxidánsokban gazdag mangóvaj.
Egy amatőr fémdetektoros Észak-Angliában egy „szokatlan” 2000 éves leletre bukkant, amelyet elégettek, majd elástak.
Ismeretlen személyek az ukrán nemzeti lobogó színeire festették át a Tündér-sziklát, amely védett területnek minősül.
Curtis párja legújabb fotójával mindenkit levett a lábáról.
A fényes, táplált és töredezésmentes hajkorona a természetes alapanyagokkal és vegyszermentes kozmetikumokkal könnyebben elérhető.
A műanyag „fosszíliák” segítenek a tudósoknak rekonstruálni a madárfészkek történetét.
Ha feszes, rugalmas, sima bőrre vágysz, és csökkentenéd a ráncok láthatóságát, ezeket az ételeket érdemes rendszeresen fogyasztanod.
A bőrcikluskúra hatékonyan regenerálja a bőrt, érdemes követni ezt az esti arcápolási rutint.
János evangéliumában is megjelenik a mostani felfedezés.
A Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (Hungarian Centre of Excellence for Molecular Medicine - HCEMM) kutatócsoportja élő emberi agyszöveteken kísérletezi ki a neurodegeneratív betegségek elleni hatóanyagot.
Bochkor Gábornak már egy éve van új párja titokban. Spanyolországban romantikáznak együtt a kedvesével.