40 millió forint értékű MRSZ-segély érkezik Kelet-Ukrajnába Kárpátalján keresztül
40 millió forint értékű MRSZ-segély érkezik Kelet-Ukrajnába Kárpátalján keresztül - Szolidaritás, testvériség, szeretet
40 millió forint értékű MRSZ-segély érkezik Kelet-Ukrajnába Kárpátalján keresztül - Szolidaritás, testvériség, szeretet
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

„Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik” – olvassuk a Példabeszédek könyvében. E bibliai gondolat kézzelfogható valósággá vált Tiszaújlakon, ahol a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) és a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) vezetői adták át azt a humanitárius segélyszállítmányt, amely a háború sújtotta Szumi és Harkiv megyék rászoruló lakosaihoz jut el. A mintegy 40 millió forint értékű adomány négy kamionnyi rakományból áll, és a Kárpátaljai Református Egyház közvetítésével érkezik meg azokhoz a családokhoz, akik immár öt éve viselik a fegyveres konfliktus következményeit. Az első szállítmány június 11-én érkezett meg Kárpátaljára. A tiszaújlaki átadáson jelen voltak a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Kárpátaljai Református Egyház vezetői, valamint Szumi és Harkiv megye képviselői is, akik személyesen vették át a támogatást.

Hirdetés

40 millió forint értékű MRSZ-segély érkezik Kelet-Ukrajnába Kárpátalján keresztül - Szolidaritás, testvériség, szeretet
40 millió forint értékű MRSZ-segély érkezik Kelet-Ukrajnába Kárpátalján keresztül - Szolidaritás, testvériség, szeretet

Az adományok átadásakor Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a segélyszállítmány megvalósulását Isten gondviselésének tekinti. „Állandó kapcsolatban vagyunk a Kárpátaljai Református Egyház vezetésével, és igyekszünk eleget tenni a felmerülő kéréseknek. Ezúttal azok számára kértek segítséget, akik a háborús övezetben élnek, és nap mint nap elszenvedik annak következményeit. Isten különös gondviselése, hogy éppen ebben az időszakban kaptunk jelentős felajánlást az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságától (UNHCR), amellyel 2022 óta dolgozunk együtt a menekültválság kezelésében. Az általuk biztosított támogatások mintegy harminc százalékát Kárpátaljára tudtuk eljuttatni” – fogalmazott. Hozzátette: hosszú szervezőmunka és jelentős adminisztratív előkészítés előzte meg a szállítmány elindítását. Az első kamion rakományának értéke mintegy 15 millió forint, a további háromé pedig összesen 25 millió forint. Így összességében közel 40 millió forint értékű segítséget juttatunk el a háború sújtotta térségbe. A szállítmány olyan alapvető szükségleti cikkeket tartalmaz, mint a paplanok, párnák, takarók, termoszok és különböző higiéniai eszközök. Ezek nemcsak a mindennapi életet könnyítik meg, hanem segítséget nyújtanak azoknak a családoknak is, akiknek hosszabb időt kell óvóhelyeken tölteniük – emelte ki az ügyvezető igazgató.

A sajtó képviselőinek nyilatkozva Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke arról beszélt, hogy a segélyakció előzményei áprilisra nyúlnak vissza, amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kárpátaljai látogatása során találkozott a magyar közösség vezetőivel is. „Az államfő megköszönte Kárpátalja lakosságának kitartását és a hátországban végzett segítségnyújtást. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a korábbi évek tapasztalatai alapján a tél mindig különösen nehéz időszak, ezért már most fel kell készülni rá. Ekkor fogalmazódott meg bennünk a gondolat, hogy megvizsgáljuk, miként tudnánk segíteni a frontvonal közelében élő, leginkább kiszolgáltatott közösségeket” – mondta a püspök. Mint fogalmazott, ennek eredményeként fordultak a Magyar Református Szeretetszolgálathoz, amely készségesen állt az ügy mellé. „A mai napon megérkezett az első szállítmány higiéniai eszközökkel, amelyet továbbítunk Szumi és Harkiv megyébe. A következő hetekben további három kamion érkezik hálózsákokkal, takarókkal és más nélkülözhetetlen felszerelésekkel. Ezek rendkívül sokat jelenthetnek azok számára, akiknek egyik napról a másikra kell elhagyniuk otthonukat. Ez a segítség valójában a felkészülést szolgálja. Mindannyian azt szeretnénk, hogy a háború mielőbb véget érjen, de amíg ez nem történik meg, kötelességünk enyhíteni a legkiszolgáltatottabb emberek terhein és erősíteni biztonságérzetüket” – hangsúlyozta.

A püspök kiemelte: az adomány szimbolikus üzenetet is hordoz. „Szeretnénk, ha a frontvonal közelében élők éreznék, hogy Nyugat- és Kelet-Ukrajna között nincsenek áthidalhatatlan távolságok. Szolidaritás, felelősségvállalás és testvéri összetartozás köt össze bennünket. Ahol tudunk, segítünk egymásnak” – fogalmazott.

Hirdetés

A Szumi és Harkiv megyéből érkezett képviselők meghatottan mondtak köszönetet mind a Kárpátaljai Református Egyházkerületnek, mind a Magyar Református Szeretetszolgálatnak.

„Nagyon hálásak vagyunk a Kárpátaljai Református Egyháznak a lelki és anyagi támogatásért. Hálásak vagyunk azért, hogy ilyen távol is barátokra találtunk, akik nemcsak segítséget küldenek, hanem imádkoznak is értünk és a békéért. Köszönjük Magyarország népének is, hogy segítő kezet nyújtott számunkra” – mondta Olekszander Zickin, Harkiv képviselője. Aki keserűen hozzátette: Harkiv lakosai megtanultak együtt élni a háborúval, de megszokni soha nem lehet azt.

Viktoria Halicsenka, Szumi megye képviselője szintén köszönetet mondott a támogatásért, és felidézte, hogy korábban a Kárpátaljai Református Egyház szervezésében gyermekek nyaralhattak Kárpátalján. „Gyermekeink itt tapasztalhatták meg először, hogy az eltérő nyelv és kultúra nem akadálya a szeretetnek. Olyan emberektől kaptak figyelmet és gondoskodást, akiket korábban nem is ismertek, mégis valódi testvérként fogadták őket” – fogalmazott. Beszámolt arról is, hogy térségükben emberek ezrei élnek úgy, hogy a legszükségesebb alapcikkekhez, gyógyszerekhez vagy akár élelmiszerekhez is csak korlátozottan jutnak hozzá. A mindennapi megpróbáltatások mellett pedig súlyos lelki terheket is hordoznak. „A frontvonal közelében élő gyermekek olyan dolgokat látnak és tapasztalnak meg, amelyeket nem lenne szabad ismerniük. Meg tudják különböztetni a drónok és rakéták hangját, ugyanakkor nem tudják elképzelni, milyen érzés egy osztályközösség tagjaként, biztonságban ülni az iskolapadban. Ezért különösen megható számunkra, hogy Magyarországról érkezik segítség, és hogy a kárpátaljai magyar közösség is mellettünk áll ezekben a nehéz időkben” – hangsúlyozta.

A résztvevők egyaránt annak a reményüknek adtak hangot, hogy a háború mielőbb véget ér, és az élet visszatérhet a megszokott mederbe. Abban is bíznak, hogy azokkal a barátokkal, akiket a nehéz időkben ismertek meg, a jövőben már békés körülmények között találkozhatnak újra – akár Harkivban, Szumiban vagy Kijevben, azokon a vidékeken, ahol ma még a fegyverek zaja hallatszik, de ahol egyszer ismét a béke és az emberi összetartozás hangja lesz erősebb.

-csongori-
 

40 millió forint értékű MRSZ-segély érkezik Kelet-Ukrajnába Kárpátalján keresztül - Szolidaritás, testvériség, szeretet
40 millió forint értékű MRSZ-segély érkezik Kelet-Ukrajnába Kárpátalján keresztül - Szolidaritás, testvériség, szeretet
40 millió forint értékű MRSZ-segély érkezik Kelet-Ukrajnába Kárpátalján keresztül - Szolidaritás, testvériség, szeretet
40 millió forint értékű MRSZ-segély érkezik Kelet-Ukrajnába Kárpátalján keresztül - Szolidaritás, testvériség, szeretet
40 millió forint értékű MRSZ-segély érkezik Kelet-Ukrajnába Kárpátalján keresztül - Szolidaritás, testvériség, szeretet