Egy titkosítás alól feloldott CIA-jelentés szerint az amerikai hírszerzést komolyan foglalkoztatta a frigyláda létezésének lehetősége, és erőfeszítéseket tettek a felkutatására. Az amerikai hírszerzés hivatalos oldalán is elolvasható jelentés szerint a frigyládaként azonosított tárolóegység a Közel-Keleten, egy mecsethez hasonló, kupolás létesítményben foglalhat helyet, amennyiben létezik.
Egy titkosítás alól feloldott dokumentum szerint a CIA vizsgálta egy nagy erejű tárgy létezésének lehetőségét, amelyet az Ószövetségből és az 1981-es Indiana Jones-filmből ismert frigyládaként azonosítottak – írja a New York Post. A lap által közölt jelentés elérhető az amerikai hírszerzés hivatalos oldalán is.
Az 1988. december 5-ei keltezésű jelentés szerint – amely az a CIA Napkitörés-tervének (Project Sun Streak) keretében készült – az amerikai hírszerzés komolyabb erőfeszítéseket tett egy tárolóegység felkutatására, amely fából készült és hatszárnyú szeráfangyalok díszítik a fedelét, a leírás tehát megegyezést mutat a szövetség ládájának paramétereivel. A New York Postnak nyilatkozó, egykori titkosszolgálati tiszt, aki a CIA-számára végezte azokat a kísérleteket, amelyek alapján a jelentést írták, azonban szkepszisének adott hangot a jelentésben foglaltak valóságtartalmát, vagy hasznosságát illetően.
A legenda szerint a frigyládában tartották azokat a kőtáblákat, amelyekre Mózes a Tízparancsolatot jegyezte fel.
Az Indiana Jones-filmből ismert Lelkek kútja egy valós hely, amely a jeruzsálemi Templom-hegyen, a Sziklamecset kupolája alatt található (amelyet az eredeti Salamon-templom Szentek Szentjének nevezett, függönnyel elfedett belső szentélye fölé építettek, mivel az iszlám hagyomány szerint Mohamed próféta innen emelkedett fel a mennyekbe).
A jelentés szerint a frigyládaként azonosított tárolóegységet – amennyiben létezik – valahol a Közel-Keleten, egy mecsethez hasonló, kupolás létesítményben őrizhetik.
Január 20-ai beiktatását követően Donald Trump amerikai elnök feloldotta a titkosítását számos titkosszolgálati jelentésnek, többek között elnöki rendeletben intézkedett a John Fitzgerald Kennedy, Robert F. Kennedy és Martin Luther King elleni merényletek minden aktájának nyilvánossá tételéről - közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke