A 380 évvel ezelőtt létrejött ungvári unió egyházi, szellemi és kulturális örökségéről tartottak konferenciát Beregszászon.
Fogadták a csapatot a Sándor-palotában is.
Ha eljön az oly annyira várt béke, akkor ismét turisták tíz- és százezrei keresik fel vidékünket.
A turizmus Kárpátalja egyik húzó ágazata.
Idén a 36. OTDK április 3. és 27. között valósult meg Magyarország különböző pontjain, melynek 16 szekciója közül 8 tudományterületen a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola diákjai is képviseltették magukat.
Babis szerint olyan politikusok kellenek, akik erős, magabiztos, független és autonóm Európai Uniót építenek, amely fel tudja venni a versenyt az Egyesült Államokkal és Kínával.
A konferencia fő témája a stresszhelyzetek kezelése volt.
„Nem tudjuk, mi jön: titok a holnap. Némák a titkok. Nem válaszolnak. De a ma int, hogy híven szolgáljunk, mert tudjuk, ki jön: Krisztusra várunk.”
Nemzetközi tudományos konferencia a Rákóczi Főiskolán. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér
Az esemény előadásai és műhelymunkái rávilágítottak arra, hogyan tudja egy közszolgáltató az értékközvetítés mellett növelni a bevételeit, vonzóvá tenni azt a piaci szereplők számára.
Az iskolában három dolog egységére van szükség, a diák, a pedagógus és a szülő egységére - mondta Novák Katalin köztársasági elnök.
A magyartanárok sikeres együttműködése és az összehangolt közös munka érdekében nagyon fontos lenne, hogy a Kárpátalján oktató magyartanárok csatlakoznának a Kárpát-medencei Magyartanárok Kulturális Egyesületéhez
A mostani háborús helyzet okozta migrációs folyamatok miatt a betegség terjedése egyre nagyobb gondot jelenthet, s nem csupán Ukrajnában, hisz a tbc nem ismer határokat.
A fórumra Bartók Béla 142. születésnapján került sor, így nem véletlen, hogy a találkozó a magyar zeneóriás munkásságának a mélyebb megismerése jegyében zajlott.
A hagyományőrzés, hagyományteremtés című szimpóziumra az egész Kárpát-medencéből és a diaszpórából várnak vendégeket.
Moldvai néptánc Budapesten… és Moldvában címmel rendez konferenciát a Hagyományok Háza a Corvin téri székházában.
A beregszászi Rákóczi Főiskolán sorra kerülő kétnapos fórumra huszonhatan jelezték részvételi szándékukat Kőrösmezőről, Rahóról, Szolyváról, Tekeházáról, Husztról, Bustyaházáról.
Fokozni kell a nyugati fegyveres támogatást, hogy az ukrán csapatok "ellentámadásba lendüljenek" - mondta a francia államfő.
A programokon több mint háromezer gyerek vett részt. Továbbá számos színházi előadásra, népzenei és gasztrokulturális alkalomra került sor.
A lágerekbe odahaltak számát mintegy 13-15 ezerre becsülik.
A konferencián mintegy negyven szakember osztotta meg gondolatait egymással, s az előremutató, példaértékű gyakorlatokat is bemutatták.
Október 24. – a járványos gyermekbénulás elleni küzdelem világnapja.
A konferencia időpontja és helyszíne: 2023. május 12., II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
2022. augusztus 10-12 között került megrendezésre Jászberényben a IX. Kárpát-Haza kulturális és gazdasági konferencia
A napokban a Beregszászi Járási Szakrendelőben került megrendezésre a tuberkulózis témakörével foglalkozó szeminárium
A KMPSZ – a Covid miatti két év kihagyás után – idén újra megrendezhette az óvodapedagógusok konferenciáját.
Nevezési határidő: 2022. október 4. (hétfő) 14.00 óráig
Az elcsatolt területek magyarlakta vidékeiről, így Kárpátaljáról is voltak résztvevői annak az egészségügyi konferenciának, amelyet Komáromban tartottak.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség június 4-én a művészeti iskolákban oktató pedagógusok számára szervezett konferenciát
Nem vagyunk háborúban Oroszországgal, ugyanakkor kiállunk Ukrajna függetlensége, önállósága és területi egysége mellett, miközben arra törekszünk, hogy visszaállítsuk a békét a kontinensen - jelentette ki Emmanuel Macron.