Nemzetközi tudományos konferencia a Rákóczi Főiskolán. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér
Nemzetközi tudományos konferencia a Rákóczi Főiskolán. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

Bármennyire is magas a tűrőképessége a kárpátaljai magyarságnak, és bármennyire is hozzászokott a mögöttünk hagyott több mint száz esztendőben a nehézségek elviseléséhez és leküzdéséhez ez a nemzetrész, tagjai alapvetően szeretik a kiszámíthatóságot, s arra törekednek, hogy nemcsak önmaguk, hanem utódaik számára is tudjanak pozitív jövőképet felmutatni – ezt a következtetést vonhattuk le annak a kétnapos nemzetközi tudományos konferenciának az előadásaiból, melyet Krízishelyzetek hatása és kihívásai az oktatásban címmel az elmúlt héten a Rákóczi Főiskolán tartottak. A fórumra, amelyre a Kárpát-medence számos országából érkeztek neves előadók, a Rákóczi Napok rendezvénysorozat keretében került sor. 

A tanácskozás résztvevőihez küldött videóüzenetében Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár arról biztosította a kárpátaljai magyarokat, hogy a magyar kormány a nemzeti jelentőségű intézmények és programok keretében továbbra is kiszámítható működési támogatásban részesíti az egyházi líceumokat, az oktatási és kulturális feladatokat ellátó civil és szakmai szervezeteket, valamint a Rákóczi Főiskolát és annak intézményeit. Különös tekintettel a háborús helyzet okozta kihívásokra: ezek magukba foglalják az óvóhelyek építését, az oktatási intézmények önálló energiaellátásának biztosítását. Az államtitkár beszámolt róla, hogy megkezdődött a Szülőföldön magyarul elnevezésű program stratégiai átalakítása. Első lépése volt, hogy a magyar tannyelvű oktatási intézményekben tanuló diákok a 2021-22-es pályázati kiírás keretében egyszeri, megemelt bruttó 100 ezer forint támogatási összegben részesültek. A magyar kormány ezzel az intézkedéssel is hozzá szeretne járulni a kárpátaljai magyar nemzeti kisebbség megmaradásához és a szülőföldön való további boldogulásához. Potápi megerősítette: a Nemzetpolitikai Államtitkárság az idei évben is meghirdeti a kárpátaljai szociális programcsomag minden pályázatát.
Magyarország érdekelt abban, mondta az államtitkár, hogy a szomszédos Ukrajna szuverén, demokratikus jogállam legyen, ahol a nemzeti kisebbségek – köztük a kárpátaljai magyar kisebbség is – biztonságban és nyugalomban élhessen a szülőföldjén. Ehhez viszont mihamarabb el kell jönnie az olyannyira áhított békének. 

Nemzetközi tudományos konferencia a Rákóczi Főiskolán. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér
Nemzetközi tudományos konferencia a Rákóczi Főiskolán. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

Európai iskolamodell a magyar tannyelvű iskolákban címmel tartotta meg nyitóelőadását Tamara Puskarjova, Ukrajna Nemzeti Neveléstudományi Akadémiája oktatási anyagok korszerűsítésével foglalkozó intézetének vezetője, aki fontosnak tartotta, hogy az Ukrajnában zajló oktatási reform eredményeként a kárpátaljai magyar gyerekek integrációja sikeres és hatékony legyen. Ehhez jól felkészült pedagógusokra, átgondolt tantervekre, megfelelő tankönyvekre van szükség. Az első lépések e fontos ügyben – a pedagógusok képzése, a tankönyvek megjelentetése – már megtörténtek. Az is örvendetes és előremutató, hogy az európai integrált oktatási modell kidolgozásában az ukrán kollégák együtt tudtak működni magyarországi szakemberekkel. 

Iskoláinkban mostanáig jobbára nyelvtani alapon tanították az ukrán nyelvet, a nyelvtani szabályok elsajátítására helyezték a fő hangsúlyt, ám a nemrég megjelent két új ukrán tankönyv már kompetencia alapon áll ehhez a kérdéshez, tehát a gyakorlati nyelvismeretre helyezi a hangsúlyt, mutatott rá Orosz Ildikó, a Rákóczi Főiskola elnöke. Aki annak a meggyőződésének adott hangot, hogy amennyiben van politikai akarat mindkét fél részéről a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás kapcsán felmerülő problémák orvoslására, akkor arra több megoldás is kínálkozik. Talán az lenne a legegyszerűbb, ha az országunkban élő magyarok is megkapnák az őshonos ukrajnai kisebbség státusát, s akkor az óvodától kezdődően az iskolai érettégivel bezárólag valójában minden nagyobb gond megoldódna. Az is járható útnak tűnik, hogy Ukrajna és Magyarország kölcsönösségi alapon kétoldalú szerződésben rögzítse a kárpátaljai magyar kisebbség jogait. Akik nem kapnának több jogosítványt identitásuk, kultúrájuk megőrzésére, nemzeti hagyományaik ápolására, mint amennyi jog jelenleg megilleti a Magyarországon élő ukrán kisebbséget. Orosz Ildikó a továbbiakban azt elemezte, hogy a háború óta milyen negatív tendenciák erősödtek fel a kárpátaljai magyarság mindennapi életében, s hogy ezekre a kihívásokra a közösség tagjai milyen válaszokat adnak. 

Nemzetközi tudományos konferencia a Rákóczi Főiskolán. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér
Nemzetközi tudományos konferencia a Rákóczi Főiskolán. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

A két nap során a szekcióüléseken az ukrajnai felsőfokú tanintézmények oktatói mellett Magyarországról, Romániából érkezett neves szakemberek előadásait vitathatták meg a résztvevők. A témák között az oktatásszervezés kihívásaival, az oktatástechnológiai innovációkkal, az egészségtudatosság fontosságával foglalkozó, valamint a neveléstudomány aktuális kérdéseit boncolgató előadások hangzottak el. 

Kovács Elemér

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.