A nemzetért dolgozni mindenkor betonszilárdságú tartást ad. Ez teheti a nemzetünket is "tartásos nemzetté" - mondta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó szombaton Budapesten, a Rákóczi Szövetség által szervezett Halzl József Emlékkonferencián.
A Rákóczi Szövetség 2020-ban elhunyt örökös és tiszteletbeli elnökének munkásságát méltató rendezvényen Szili Katalin kiemelte: "ha a nemzetért tennünk kell, akkor nincs az a pártpolitika, ami fontosabb lenne, mint hogy ezt együtt tegyük".
"Halzl József példája mindannyiunkat arra sarkall, hogy tegyünk a nemzetért" - hangoztatta, hozzátéve: Halzl József korszakos ember volt, aki olyan dolgokat kezdeményezett és olyan dolgokért állt ki, amelyekkel maradandó például szolgál.
"Vezérelve volt mindvégig emberként élni, magyarnak maradni, a magyarságért áldozatot hozni akár a legmostohább időkben, fojtogató nemzetközi körülmények között is" - fogalmazott.
Rámutatott: a szövetség volt elnöke "önzetlenül, bátran és okosan tett a magyarságért, és mindig ember maradt, miközben megfelelt a kihívásoknak, és minden körülmények között szolgálta a közösségét".
Szili Katalin felidézte, hogy a Rákosi-korszak "kíméletlen politikai offenzívája" idején Halzl József a tudás fegyverét választotta. "Pillanatra sem fogadta el a korszellemet, ám nem volt hajlandó elbújni, vegetálni" - magyarázta.
Szavai szerint a Rákóczi Szövetség elnöksége "minden ízében neki való társadalmi, közéleti szerep volt". Kompromisszumra nyitott, párbeszédképes vezetővé vált, akinek munkája révén a szövetség életében professzionális, új fejezet kezdődött. Halzl József volt az, aki irányt szabott a szervezetnek, és rengeteg fiatalt bevont a közösségépítő munkába - fejtette ki.
Szili Katalin beszélt arról is, hogy a Rákóczi Szövetség által az elmúlt három évtizedben épített közösségek a "nemzet cementjévé" váltak. Ez a közösségépítő munka soha nem fejezhető be, nem zárható le, ma is sikerrel folytatódik mind a Kárpát-medencében, mind a diaszpórában - fűzte hozzá.
Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke azt emelte ki: Halzl József gondolkodását mindig áthatotta a külhoni magyarok iránti felelősségérzet, "magyarmentő" munkája során családok ezreit segítette a magyar iskolaválasztásban, és már életében is példakép volt. "Olyan emberről emlékezünk, aki a mai nemzetpolitika megkerülhetetlen gondolkodója és építőmestere volt. Akinek öröksége meghatározza a nemzetpolitika számos tevékenységét, például az oktatási-nevelési támogatásokat" - méltatta a szövetség örökös és tiszteletbeli elnökét Csáky Csongor.
Arról is szólt, hogy Halzl József evangéliumi ember volt, aki az evangélium szerint igyekezett élni, "nem véletlenül szerették őt az emberek".
A rendezvényen átadták a tavaly alapított Halzl József-díjat, amelyet ezúttal Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke vehetett át.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.