A Gulag-Gupvi-kutatók beregszászi konferenciáján - Élő emlékezet

Végtelen szomorúsággal kell megállapítanunk, hogy nem tanultunk a múlt hibáiból. Az öreg kontinensen 2022. február 24-től újból harcok dúlnak. Pedig jól tudjuk, hogy a háború a legrosszabb megoldás. Sőt igazából nem is jelent semmiféle megoldást, mert miközben tönkreteszi a gazdaságot és az infrastruktúrát, sok tízezer vétlen áldozatot követel, hangzott el a Gulag-Gupvi-kutatók idei konferenciáján, melynek a Beregszászon található Európa-Magyar Ház adott otthont. A fórumon számos előadás hangzott el a magyar és német férfiak 1944 őszén történt elhurcolásával kapcsolatban: ekkor mintegy 30-35 ezer kárpátaljai férfit vittek el a szovjet hadsereg különleges egységeinek katonái. A lágerekbe odahaltak számát 13-15 ezerre becsülik.

Megnyitó beszédében Tóth Mihály, a Szolyvai Emlék­park­bizottság elnöke arról számolt be, hogy még az ilyen háborús körülmények között is sikerült jelentős eredményeket felmutatni. Ilyen a Munkácsi Vármúzeumban megnyitott a „Totalitárius kommunista elnyomó rendszer kárpátaljai tevékenységét dokumentáló anyagok” címet viselő állandó kiállítás, amelynek mindez ideig több mint harmincezer látogatója volt. Nemrég „A kárpátaljai magyarok és németek internálása és deportálása 1944 és 1955 között – Levéltári iratok és dokumentumok” címmel forráskiadványnak számító könyvet sikerült megjelentetni magyar nyelven, így már az anyaországi történészek is első kézből tájékozódhatnak. Erről beszélt részletesen Zubánics László történész, az UNE UMOTI Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszékének vezetője aki reményét fejezte ki, hogy a rendelkezésre álló dokumentumgyűjtemény újabb lendületet adhat a Szovjetunióba történő elhurcolások és a kényszermunkára fogott százezrek életútjának alaposabb megismeréséhez.

A Szolyvai Emlék­park­bizott­ság és az Intermix Kiadó gondozásában nemrég megjelent egy, a témával foglalkozó másik könyv is. A „Gulag-Gupvi-kutatók nemzetközi fóruma Kárpátalján, 2021” kötetet Zékány Krisztina szerkesztő, az UNE UMOTI Magyar Filológia Tanszékének vezetője ismertette. Aki felhívta a figyelmet arra, hogy a történészek ma már legfőképpen az egyéni sorsok követésére koncentrálnak. Hisz – mint cseppben a tenger – így mutatkozik meg leginkább a szovjet rendszer embertelensége, a lágerekbe hurcolt férfiak kiszolgáltatottsága, de egyszersmind nagyszerű helytállásuk és a gonosz birodalma fölött aratott erkölcsi győzelmük is.

Dupka György gulágkutató a Pécsi Német Kör tagjaival és magyarországi történészekkel együtt legutóbb a Balti-államokban kutatott az elhurcoltak emléke után. Mint előadásából megtudtuk, közvetlenül a háború után Lettország, Litvánia és Észtország területén 22 láger működött, ezekben több mint ötezer ember sínylődött, köztük többszáz magyar nemzetiségű. Megtudtuk, hogy a tanulmányút eredményeiről szóló kötet hamarosan napvilágot lát.

Molnár D. Erzsébet, a Rákóczi Főiskola történésze a Beregszásztól kőhajtásnyira található Makkosjánosi községből elhurcoltak példáján mutatta be, hogy a téma kutatói milyen adatbázisokból tájékozódhatnak, milyen átfedésekkel kell számolniuk, s milyen nehézségekkel kell szembenézniük egy-egy személy azonosításakor.

Bimba Brigitta, a Debreceni Egyetem Történelem és Néprajzi Doktori Iskolájának abszolvált hallgatója a Bátyúból deportált 381 férfi sorsát követte nyomon a rendelkezésre álló különböző adatbázisok segítségével. Megállapítást nyert, hogy a nagyközségből 22 olyan fiatalt vittek el, aki még nem töltötte be 18. életévét. Legtöbbjük 15-16 évesen ismerte meg a lágerek poklát.

Meskó János ungvári hely­történész Fenczik István görögkatolikus pap, Dupka Nándor, az UNE UMOTI Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszékének hallgatója pedig Haklik Sándor római katolikus pap tragikus életútjával ismertette meg a hallgatóságot: mindkét papot koholt vádak alapján ítélték halálra és végezték ki. Az előadások során elhangzott: a Kárpátalja szovjetek általi megszállását követő hónapokban, években összesen 100 református, 129 görögkatolikus és 19 római katolikus papot hurcoltak el és zártak táborokba.

Marosi István, az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium igazgatója, egyháztörténész Ortutay Elemér görögkatolikus áldozópap tanulságos élettörténetét elevenítette fel, bemutatta a róla szóló „A harmadik fiú lelkületével” című kötetet. Ahogy jobban megismerjük Ortutay Elemér életútját, annál inkább megmutatkozik emberi nagysága, mondta. Az a helytállás, ami őt jellemezte a lágerben töltött hosszú évek során és itthon, a „katakomba korszakban” – amikor is betiltották a görögkatolikus egyház működését –, példaképül szolgál mindannyiunk számára. S az is, ahogy 1989 után a lehetőségeket megragadva a szeretett egyháza újjászervezésén munkálkodott.  

Végül a fórum résztvevői közleményt és felhívást fogadtak el a Gulag- és Gupvi-kutatás jelenével és jövőjével kapcsolatban. Ebben többek között támogatják az október 15-én az erdélyi Magyarvistán megtartott nemzetközi emlékkonferencián elfogadott közlemény-felhívást, hogy a magyar kormány a 2024-es esztendőt a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánítsa; hogy a magyar emberek szovjet táborokba hurcolásának 80. évfordulójára készülve fontolja meg egy önálló Gulág-Gupvi Dokumentációs, Kutató- és Emlékközpont felállítását Budapesten, amely nemzeti emlékezetkultúránk fontos műhelye lenne.  

Az emlékkonferencia résztvevői végezetül a sztálinizmus áldozatainak beregszászi emlékművénél elhelyezték a megemlékezés koszorúit.

Kovács Elemér