A viski tájházban kovácsműhelyt és kenderfeldolgozót avattak. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér
A viski tájházban kovácsműhelyt és kenderfeldolgozót avattak. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér
 / Közélet

A mostani azon ritka alkalmak egyike, amikor mi, Kárpátalján élők, joggal érezhetjük úgy, hogy az öreg kontinens magáéhoz tartozónak tekint bennünket. Hisz ezúttal nem csupán szavakban, de tettekben is hozzájárul ahhoz, hogy kulturális örökségünket megőrizzük, fejlesszük a vidék turizmusát, hangzott el a „Via Tisa” elnevezésű határon átnyúló közös turisztikai projekt keretein belül megrendezésre kerülő legutóbbi képzésen. Erre Visken, a Fodó Sándor Közösségi Házban került sor. Az egykori koronavárosban a konferencia megrendezése mellett a helyi tájházban átadásra került egy kovácsműhely és a kender feldolgozás menetét bemutató pavilon is. 

A tanácskozás kezdetén Mester András, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva, hogy a mostani, a turizmus szempontjából is nehéz időket sem szabad tétlenül eltölteni: vegyük úgy, hogy ez a felkészülés időszaka. Hisz biztosak lehetünk benne, hogy ha eljön az oly annyira várt béke, akkor ismét turisták tíz- és százezrei keresik fel vidékünket. 

Tóth Attila adjunktus (II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszék) előadásában bemutatta, hogy miként férhetünk hozzá ahhoz a világhálón bárki számára fellelhető tananyaghoz, amelyik a modern turisztikai alapismereteket tartalmazza. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér
Tóth Attila adjunktus (II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszék) előadásában bemutatta, hogy miként férhetünk hozzá ahhoz a világhálón bárki számára fellelhető tananyaghoz, amelyik a modern turisztikai alapismereteket tartalmazza. Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

Tóth Attila adjunktus (II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszék) előadásában bemutatta, hogy miként férhetünk hozzá ahhoz a világhálón bárki számára fellelhető tananyaghoz, amelyik a modern turisztikai alapismereteket tartalmazza. Az előadó hangsúlyozta: a kárpátaljai falusi vendéglátók eddigi tevékenysége – a pozitív és ugyancsak kreatív hozzáállásuk mellett – azért lehetett sikeres, mivel túlnyomó többségük színvonalas tanfolyamokon képezte magát. 

Kárpátalja az aktív turizmus kedvelt helyszíne, mutatott rá előadásában Sass Enikő docens (II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszék). És ez nem csupán a hegyvidékre vonatkozik. A különösen népszerű gyalogtúrák mellett bicikli- és vízitúrák szervezésére is van mód. De vajon milyen személyiségjegyekkel és felkészültséggel kell rendelkeznie annak, aki túravezetést vállal? Az illetőnek mindenképpen elkötelezett természetjárónak kell lennie és legalább ilyen fontos, hogy már a kirándulás kezdetén kialakuljon a bizalom közte és az általa vezetett csoport tagjai között. Igencsak megszívlelendő a tanárnőnek a túrázókhoz intézett tanácsa: a természetjárás során csupán lábnyomodat (és ne mindenféle szemetet) hagyd a helyszínen, és az itt készített, remélhetően izgalmasan szép fotókon kívül ne vigyél el mást. 

Ötvös Ida, a helyi tájház irányítója arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a kenderfeldolgozás a Kárpát-medence szinte valamennyi településén fontos dolognak számított, Visk ebből a szempontból is különleges helyet foglal el.  Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér
Ötvös Ida, a helyi tájház irányítója arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a kenderfeldolgozás a Kárpát-medence szinte valamennyi településén fontos dolognak számított, Visk ebből a szempontból is különleges helyet foglal el.  Fotó: Kárpátinfo/Kovács Elemér

Molnár István informatikai szakértő videóelőadásában arról szólt, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésre az online térben a turisztikai szolgáltatások népszerűsítésére. Külön kitért arra, hogy milyen lehetőséggel kell elsősorban élniük azoknak, akik most alakítják ki a vendégkörüket, és azoknak, akik már több éve foglalkoznak vendéglátással, úgymond régóta benne vannak a szakmában. Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy a legjobb, leghatékonyabb reklámhordozó maga az elégedett vendég, tehát mindenképpen törekedni kell arra, hogy a nálunk megszállók maximálisan jól érezzék magukat. 

A délutáni program a Viski Tájházban folytatódott. Az itt átadásra kerülő kovácsműhely és a lenfeldolgozás menetét bemutató pavilon avatóján Master András úgy fogalmazott, hogy az EU-s pályázati forrásnak köszönhetően a közeljövőben élő tájházakat kívánnak létrehozni Nagymuzsalyban és Salánkon. Ötvös Ida, a helyi tájház irányítója arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a kenderfeldolgozás a Kárpát-medence szinte valamennyi településén fontos dolognak számított, Visk ebből a szempontból is különleges helyet foglal el. Ugyanis Kárpátalja vonatkozásában a kendertermesztés egyik határa, emiatt is fontos volt, hogy minden esztendőben rendelkezésre álljon az az alapanyag, amelyből nem csupán a ruházat fontos darabjai készültek, hanem ágynemű, zsákok, kendők, tarisznyák is. 

„Európa nem arra kíváncsi, hogy átvettünk-e mindent, amit az európai művelődés nyújthat, hanem arra, hogy magunkból mivel gyarapítottuk az európai művelődést” – idézte Győrffy István híres néprajzkutató közel száz évvel ezelőtt papírra vetett sorait Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-Vidéki Középszintű Szervezetének elnöke. Ezek a szavak ma is megszívlelendőek. 

A nap folyamán további előadások hangzottak el az attrakció és szolgáltatásmenedzsment, illetve a helyi termékfejlesztés témakörében.

Kovács Elemér


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.