A Nemzeti Művelődési Intézet konferenciáján
A Nemzeti Művelődési Intézet konferenciáján
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

A Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) szellemi jogutódja az 1946-ban alapított Magyar Népi Művelődési Intézetnek, amelynek első vezetője Illyés Gyula volt. Az Intézet olyan társadalmi jelentőségű tevékenységeket végez, mint a közösségek megerősítése, megtartása, a kulturális alapellátás szakmai hátterének biztosítása. Mindezt különböző programokon keresztül valósítja meg.

Hirdetés

A Nemzeti Művelődési Intézet március 29-én tartotta XVII. stratégiai konferenciáját Kulturális alapú gazdaságfejlesztés – Közművelődés és gazdaság együttműködése címmel. A tanácskozásnak az Intézet 2020-ban átadott lakiteleki székháza adott otthont.

A rendezvényt Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos nyitotta meg, majd Novák Irén, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően plenáris előadásokra került sor négy témakörben. Elsőként dr. Domokos László okleveles közgazdász, címzetes egyetemi tanár, az Állami Számvevőszék korábbi elnöke fejtette ki gondolatait az érték és hozzáadott érték teremtése a vezetői munkában témakörben. Novák Irén, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője szemléletes példákon keresztül mutatta be az értékek láthatóvá tételének, megismertetésének különböző módjait. A közművelődés mecenatúra lehetőségeiről nyújtott átfogó képet Barta Dóra, a kecskeméti Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ ügyvezetője. Végül dr. Csath Magdolna, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kutatóprofesszora, az MTA doktora tartott előadást Kultúra és versenyképesség címmel.

Hirdetés

A nap további részében interaktív műhelymunkákon gazdagíthatták szakmai tudásukat a résztvevők a kulturális gazdaságfejlesztés, kulturális marketing, kulturális turizmus témakörökben. Ezenkívül székházbemutató sétán is részt vehettek az érdeklődők. 

Az esemény előadásai és műhelymunkái rávilágítottak arra, hogyan tudja egy közszolgáltató az értékközvetítés mellett növelni a bevételeit, vonzóvá tenni azt a piaci szereplők számára és milyen módon tudja kulturális, közösségteremtő és közművelődési céljainak szolgálatába állítani ezeket. A konferencia résztvevői számvetést készítettek a közösségi művelődés eredményeiről, az elmúlt időszak gazdasági, társadalmi kihívásairól, valamint az ezekre választ kínáló gazdaságfejlesztő, értékteremtő és -őrző kezdeményezésekről, megoldási lehetőségekről.

A délután folyamán sor került a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal (KKK) ülésére is. A tagszervezetek – Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (Kolozsvár), Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (Zenta), Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (Beregszász), Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet (Dunaszerdahely), Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet (Lendva) – vezetői röviden ismertették az intézményük által folytatott tevékenységi köröket, megvalósult és tervezett programokat, összefoglalták a határon túli területeken a magyarság körében végzett művelődésszervezői munka sikereit és nehézségeit. Szűkebb pátriánkat Zubánics László, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) elnöke, Dupka György, a KMMI igazgatója és e sorok írója, az intézet munkatársa képviselte.

Szemere Judit

Címkék