Beregszász református, római és görögkatolikus felekezetei immáron több mint egy évtizede csatlakoztak az egyetemes évkezdő ökumenikus imahéthez. Idén viszont a helyi pravoszlávok is bekapcsolódtak: a megnyitó alkalomra a Vérke-parti város ortodox Szentháromság – Szent Mihály templomban került sor, melyen a kárpátaljai történelmi egyházak vezetői is részt vettek, közösen imádkoztak.

A megnyitó alkalomra a Vérke-parti város ortodox Szentháromság – Szent Mihály templomban került sor, melyen a kárpátaljai történelmi egyházak vezetői is részt vettek, közösen imádkoztak.

„Bizonnyal a ti Istenetek, Ő az istenek Istene és a királyoknak Ura és a titkok megjelentője.,, (Dániel 2, 47)

„El is indult Jónás, de azért, hogy Tarsisba meneküljön az Úr elől." (Jónás 1,3)

„Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei, hanem hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Istennek dolgai.” (János 9, 3)

„Mivel meglágyult a szíved, és megaláztad magad az Isten előtt, amikor meghallottad kijelentését erről a helyről és lakóiról: mivel megaláztad magad előttem, megszaggattad a ruhádat, és sírtál előttem, azért én is meghallgatlak… (2 Krón 34, 27)

„Azért akartam először Társisba menekülni, mert tudtam, hogy Te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, nagy a szereteted, és még a rosszat is megbánod.” (Jónás könyve 4, 2)

Kérjük a mi szabadítónkat, aki megszületett, aki eljött hozzánk azért, mert az Isten üdvözítő kegyelme nyilvánvaló lett minden embernek, hogy megszabaduljunk. Eljött, hogy örök életre vezessen bennünket. Jó lenne, ha úgy tudnánk bizonyságot tenni, hogy megszülessen a mi szívünkben, megszülessen az általunk elért emberekben is ez a könyörgés. Isten közvetlen beavatkozása szabadítsa meg szívünket a gonoszságtól, rakja helyre a mi életünket és vezesse lábainkat a helyes útra. Kárpátalján ebben a karácsonyi ünn

Kérjük a mi szabadítónkat, aki megszületett, aki eljött hozzánk azért, mert az Isten üdvözítő kegyelme nyilvánvaló lett minden embernek, hogy megszabaduljunk.

Szellemi és kulturális küzdelem zajlik a világban, de ha megtartjuk a hitünket, a hitünk megtart minket - mondta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke szombaton az M1 Ma reggel című műsorában elhangzott interjúban.

Szellemi és kulturális küzdelem zajlik a világban, de ha megtartjuk a hitünket, a hitünk megtart minket - mondta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke.

Fabiny Tamás prédikációjában úgy fogalmazott: szekértáborrá lett hazánkban is meg kell tanulnunk békében élni egymással. Ennek alapja pedig az, hogy Isten karácsonykor mintegy kitűzte a fehér zászlót, jelezve, megbékélt a világgal, aminek a jele Jézus születése - tette hozzá. Címlapképünk illusztráció. Fotó: MTI / Soós Lajos

Isten akarata az örök békét és kiengesztelődést kéri, aminek alapja a kölcsönös megbocsátás - mondta a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony első napján a vecsési evangélikus templomban tartott ünnepi istentiszteleten.

„Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki nem adott neki. Ekkor magába szállt és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok!” (Lk 15, 16–17)

„Ráhel siratta gyermekeit, és nem akart megvigasztalódni, hogy már nincsenek.” (Mt 2,18)

Ajándékba kaptuk a testünket. Isten tervezte, formálta és alkotta édesanyánk méhében olyanná, azzá, amilyen.

Mit várok a mai naptól? Nem a naptári naptól, hanem ez új naptól? Jó szerencsét, sikert, erőt, jó híreket, sok örömöt, kellemes vendégeket? Áldott napra van szükségem.

„Akkor megtelt a szánk nevetéssel, és örömkiáltás volt nyelvünkön. Ezt mondták akkor a népek: Hatalmas dolgot tett ezekkel az Úr! Hatalmas dolgot tett velünk az Úr, ezért örvendezünk! (Zsolt 126, 2–3)

„Ami miatt csodálkoznak, hogy nem futtok velök együtt a kicsapongásnak ugyanabban az áradatában, szitkozódván. Akik számot adnak majd annak, aki készen van megítélni élőket és holtakat.” (1Pt 4,4–5)

A reformáció emléknapján a megújult templomért és haranglábért adtak hálát a tiszebökényi reformátusok és a hozzájuk ez alkalomból érkezett vendégek.

A reformáció emléknapján a megújult templomért és haranglábért adtak hálát a tiszebökényi reformátusok és a hozzájuk ez alkalomból érkezett vendégek.

„Nem vetek rátok más terhet, hanem ami nálatok van, azt tartsátok meg, amíg eljövök.” (Jel 2, 24–25)

Isten szerette népét, gyermekeit, Izráel fiait. Tanította őket, vezette sok veszélyen át, óvta ellenségeitől, de a nép szíve hűtlenné vált Isten iránt.

„Feltűrte az Úr szent karját minden népeknek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását.” (Ézs 52, 10)

„Lelkem a porhoz tapad: eleveníts meg engem a Te ígéreted szerint.” (Zsolt 119, 25)

Nagyszőlősön a helyi plébániatemplom kertjében felavatták Nagyboldogasszony szobrát, Matl Péter Magyar Örökség díjas munkácsi szobrászművész alkotását.

Nagyszőlősön a helyi plébániatemplom kertjében felavatták Nagyboldogasszony szobrát, Matl Péter Magyar Örökség díjas munkácsi szobrászművész alkotását.

Érdeklődők a Szent István téren a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megnyitója előtti napon, 2021. szeptember 4-én. MTI/MTI Fotószerkesztőség/Szigetváry Zsolt

Öt kontinens ezerkétszáz millió katolikusa figyel ránk a következő napokban, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején - mondta Erdő Péter bíboros.

Ő szeret akkor is, ha most beszennyezted a lelki ruhádat. Isten Úr a veszedelem felett is! Hatalma van ellenséged felett is.

"Egy gyarapodó és egy emelkedő nemzet tagjai vagyunk, s ebből ugyanúgy részesülnie kell a zsigárdiaknak, mint a budapestieknek vagy éppen a brassóiaknak" - hangsúlyozta Grezsa István.

A miniszteri biztos rámutatott: egyértelmű, hogy aki óvodát és bölcsődét épít, az a jövőbe fektet.

Oly fáradtak az emberek, oly sok terhet cipelnek. Talán régen, máskor nem volt ennyi teher?

"Az emberi természetbe van kódolva az, hogy az ember jelet hagyjon maga mögött, s mi akkor hagyunk igazán jelet magunk mögött, ha majd az ezekbe az óvodákba járó gyermekek gyermekei és azok gyermekei is magyarul fognak álmodni" - emelte ki beszédében Grezsa István. Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

A magyar óvodákba járó gyermekek unokái is magyarul fognak álmodni - jelentette ki Grezsa István.

„Semmit ne félj azoktól, amiket szenvedned kell.” (Jel2, 10) „Az Úrnak kedveltje bátorságban lakozik Ő mellette, fedezi őt minden időben.” (5Móz 33, 12)

„Vihet-é valaki tüzet a keblében úgy, hogy meg ne gyulladjon a ruhája? Vagy járhat-e valaki parázson úgy, hogy a lába meg ne égjen?” (Péld 6, 27–28).

Vasárnap ünnepli a katolikus egyház a legfontosabb Mária-ünnepet, Nagyboldogasszony napját, vagyis Szűz Mária halálát és mennybevételét.

Vasárnap ünnepli a katolikus egyház a legfontosabb Mária-ünnepet, Nagyboldogasszony napját, vagyis Szűz Mária halálát és mennybevételét.

„Az Úr tegyen ítéletet közöttem és közötted... Legyen azért az Úr ítélőbíró, és tegyen ítéletet közöttem és közötted, és lássa meg és Ő forgassa az én ügyemet, és szabadítson meg engem kezedből.” (1Sám 24,13–16)