Ökumenikus imahét Beregszászon - Az egységért, a békéért imádkoztak

Beregszász református, római és görögkatolikus felekezetei immáron több mint egy évtizede csatlakoztak az egyetemes évkezdő ökumenikus imahéthez. Idén viszont a helyi pravoszlávok is bekapcsolódtak: a megnyitó alkalomra a Vérke-parti város ortodox Szentháromság – Szent Mihály templomában került sor, melyen a kárpátaljai történelmi egyházak vezetői is részt vettek, közösen imádkoztak.

Az idei ökumenikus imahét anyagát és istentiszteleti rendjét a Közel-Keleti Egyházak Tanácsa állította össze. „Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt” / „Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat” (Mt 2, 2)

„A csillag, amelyet láttak napkeleten, előttük ment” (Mt 2, 9). Az imahét mottója felhívja a figyelmet arra, hogy Isten világossága eloszlatja a mi sötétségünket. Legyünk világossággá, mely a megváltó Jézushoz vezet másokat!

Beregszászon a befogadó templomokban estéről estére más-más felekezet lelkésze hirdette Istennek szent igéjét, a másik felekezet énekkara szolgált – vagy egymást felváltva énekeltek –, hirdetve: Krisztus szeretetének vezetése alatt nem azt kell keresni, ami elválaszt, hanem azt, ami egybeköt. Ha felismerjük a krisztusi vezetést, nem bántani akarjuk egymást, hanem segíteni, emelték ki a szolgálattevők. Ezeken az estéken középpontba került az egységért és a békéért való imádkozás (Ferenc pápa január 26-ára imanapot hirdetett Ukrajna békéjéért – ez is imatéma volt a héten). Reméljük, volt olyan erős a könyörgés, és lesz olyan irgalmas az Isten, hogy meghallgatja azt.

A záró alkalomra a beregszászi református templomban került sor. Itt kérdeztük a történelmi egyházak jelenlévő vezetőit az imahét jelentőségéről, fontosságáról.

Luscsák Nílus, a Munkácsi Görög­katolikus Egyházmegye apostoli adminisztrátora:
– Az ökumenikus imahét – hatalmas isteni ajándék. Különösen itt, Kárpátalján. Ennek keretében minden évben megmutatjuk, hogy különböző felekezetekhez tartozók tudunk együtt imádkozni, tudunk kezet nyújtani a másiknak. Mi mindannyian Isten szeretett gyermekei vagyunk, keresztények, akik tiszteljük, szeretjük egymást. Alkalmainkkal is próbáljuk lépésről lépésre újraépíteni azt az egységet, amit a bűn következményeként elvesztettünk. Mára elmondhatjuk, hogy nagyot haladtunk előre. Kétségtelen, hogy ezen az úton a Szentlélek egyesít bennünket. Megköszönjük Istennek ezt a hetet, a közös imádkozás lehetőségét. Bár így lenne ez minden héten!

Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke:
– Úgy gondolom a keresztyének/keresztények közös könyörgése, az összefogás, az egymás megismerése, elfogadása nagyon fontos. Itt, Ukrajnában, Kárpátalján is. Nagyon örülök, amikor – bárhol járok a vidéken – valaki áldást, békességet köszön. Ez azt jelenti, hogy ott egy testvérrel találkoztam. Most azt tapasztaltam, hogy nagyon sok testvér van, akit nem ismerünk. Ezt az ökumenikus imaalkalmat azért is tartom fontosnak, mert ezzel – amellett, hogy megismerjük egymást, és úgy tudunk egymásra tekinteni, mint Isten megváltott gyermekeire – nemcsak egy felekezeti határt lépünk át, hanem egy nyelvi határt is. Templomainkban ezúttal természetesen szólt egymás mellett a magyar és ukrán szó, hangzottak a magyar és ukrán énekek, imádságok. És az a jó, amikor ez természetes. Amikor nem az ellenséget, hanem a testvért látjuk egymásban.

És ha arra gondolunk, hogy a mostani korban mennyi a keresztény üldözött, akkor milyen nagy értéke van annak, hogy mi itt békében vagyunk egymás mellett! Milyen fontos az, hogy össze tudunk fogni azokért, akiknek az élete nem békés égbolt alatt zajlik, hanem háborúságot szenvednek! Mi tudunk együtt és egymásért imádkozni. Amikor így le tudunk együtt ülni, és el tudjuk egymást fogadni, amikor együtt tudunk imádkozni, akkor az ördög acsarkodik és recsegteti a fogát, a mennyben viszont az angyalok mosolyognak. Azt kívánom, hogy legyen több mosoly a mennyben a testvéri összefogás a közös könyörgés láttán, és azon a bizonyságtételen, ami egyre inkább szükséges ebben a világban. A világ fiai várják az Isten-fiak megjelenését, akik evangéliumot visznek, örömhírről beszélnek, akik össze tudnak fogni egymásért is, és hirdetik az Isten dicsőségét. Az volt a jó ezekben az imaestékben is, hogy nem egymásra mutogattak az emberek. Nem az „én”, a „mi” volt a fontos, hanem az Atya, aki egyszülött fiát küldte, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Molnár János, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöki helynöke:
– A keresztények egységhetét fejeztük be most. Az idei évben a távol-keleti keresztény testvéreink állították össze az igeszakaszokat, amelyek alapján elmélkedtünk és együtt gondolkodtunk a világ keresztényeivel. Az idei vezérige nagyon komoly üzenettel bír a mai időben. Ha a keresztények nem fognak össze, ha nem fognak együtt gondolkodni, akkor sajnos úgy tűnik, hogy egyre inkább kisebbségbe kerülnek, és egyre inkább el kell, hogy hallgassanak. Ahhoz, hogy össze tudjanak fogni, s hogy újra eredményes legyen a keresztény egyházaknak a működése, ahhoz az alapokhoz kell visszanyúlni. Az alap pedig: Krisztus, megtalálni őt és hódolni előtte. A napkeleti bölcsek, a pásztorok, akik hódoltak Krisztus előtt, utána erőt merítettek ebből, hogy elinduljanak, tanúságot tegyenek, örömmel beszéljenek róla. A mai keresztény világnak is – amelyik különösen itt, Európában elfásult, elfáradt – arra van szüksége, hogy újra üdítően rátaláljon az élő Krisztusra, hódoljon előtte, tőle erőt vegyen, erőt nyerjen, s így induljon teljesíteni azt a feladatot – amely még nincs befejezve –, amelyet Jézus úgy bízott az apostolaira, hogy menjetek el az egész világba és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.   

Ennek a hétnek is az az üzenete, hogy Isten Jézusban közölt megváltó szeretete egyetemes. Krisztus az egész világ Megváltója. Jöjjünk hát hozzá, higgyünk őbenne mi is, vigyük oda hálaadásunk ajándékait, hitben, reménységben, szeretetben… Ahogy a zsoltáríró is fogalmaz: „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!”… „Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor...”  

Marton Erzsébet