A Beregi Református Egyházmegye presbiteri csendesnapja - Egymásba kapaszkodva, Istenre tekintve

Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

A háború ötödik évében különösen nagy szükség van azokra a lelki kapaszkodókra, amelyek megerősítik az embert a mindennapok küzdelmeiben. A gyülekezetek vezetői, presbiterei és lelkipásztorai nemcsak másokat bátorítanak és hordoznak imádságban, hanem nekik maguknak is szükségük van a lelki feltöltődésre, a közösség erejére és Isten vigasztaló jelenlétére. Ezt a célt szolgálta a Beregi Református Egyházmegye Missziói Bizottsága által szervezett presbiteri csendesnap, amelyet június 13-án tartottak Nagyberegen.

A résztvevőket az Apostolok cselekedeteiből vett igevers hívta közös elcsendesedésre és szolgálatra: „Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett” (20, 28). Az egyházi tisztségviselők számára ez egyszerre jelent kiváltságot és felelősséget, ezért is fontos időről időre megállni, Isten elé vinni a terheket, és új erőt meríteni a szolgálathoz.

Az alkalom nyitó áhítatában Tóth László esperes Júdás levelének záró dicsőítéséből idézett: „Annak pedig, aki megőrizhet titeket a botlástól, és dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben, ujjongó örömmel: az egyedül üdvözítő Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus által dicsőség, fenség, méltóság és hatalom mindörökké”. Az esperes rámutatott: Júdás levele ugyan figyelmeztet a gyülekezeteket veszélyeztető romboló erőkre és a hitetlenség különböző formáira, mégis reménységgel zárul. A levél végén nem a veszélyek, hanem Isten hatalma kerül a középpontba. „Júdás arra hív bennünket, hogy ne a körülöttünk lévő bizonytalanságokra tekintsünk, hanem arra az Istenre, aki képes megtartani népét” – hangsúlyozta az esperes. – Olyan Urunk van, aki ma is cselekszik, aki megőriz a botlástól, megerősít a próbák között, és célba juttatja azokat, akik benne bíznak.

Kiemelte, hogy a mai világban különösen veszélyes Isten nélkül próbálni eligazodni, hiszen csak az Ő kegyelme, szeretete és hűsége adhat biztos alapot. A jelenlévőket arra bátorította, hogy a nehézségek ellenére is kapaszkodjanak az Úr ígéreteibe, mert akik hozzá tartoznak, azok nem maradnak magukra az úton.

A csendesnap első előadását Laskoti Zoltán szőlősgyulai lelkipásztor tartotta „Kitartott, mint aki látta a láthatatlan Istent” (Zsid 11,27) címmel. Előadásának gondolati középpontjában Mózes személye állt, akinek életén keresztül arra kereste a választ, hogyan maradhat meg az ember hitben akkor is, amikor a körülmények éppen az ellenkezőjéről próbálják meggyőzni.

A lelkipásztor szemléletes képpel élve úgy fogalmazott: olyanok vagyunk, mint akik egy kulcslyukon keresztül tekintenek be a mennyei valóságba. Isten sok mindent kijelentett önmagáról, de számos dolgot elrejtett előlünk. A hívő embernek ezért nem a teljes ismeretre, hanem a bizalomra van szüksége. Mózes története azt mutatja, hogy Isten láthatatlan ugyan, de korántsem tétlen. Jelen van, vezet, formál és munkálkodik akkor is, amikor ezt nem érzékeljük. Bár Mózes kezdetben kifogásokat keresett, végül engedelmeskedett az isteni elhívásnak. Az eredmények azonban nem érkeztek meg azonnal. A jelenlegi háborús helyzetre utalva az előadó emlékeztetett arra, hogy immár öt éve hangzanak el imádságok a békéért, mégsem látható még a várva várt fordulat. Ez sokakat elbizonytalaníthat, de Isten késlekedése nem közömbösségből fakad. „Nem azért nem cselekszik azonnal, mert nem szeret bennünket, hanem mert mélyebb munkát akar végezni bennünk” – hangsúlyozta. – „Nem csupán könnyebb életet szeretne adni, hanem olyan emberekké formálni minket, akik a próbák között is megmaradnak hitben.” A lelkipásztor szerint a jelen terhei egyben a jövő bizonyságtételeit készítik elő. Eljöhet az idő, amikor visszatekintve ezekre az évekre, nem elsősorban a nehézségeket látjuk majd, hanem azt, hogy Isten megtartott bennünket, és hitben hordozott végig a megpróbáltatásokon.

A második előadásban Gyurkó Miklós sárosoroszi presbiter „Mózes segítőtársai – az egymásba kapaszkodás titka” címmel szólt a jelenlévőkhöz. Az előadás alapjául az a jól ismert bibliai történet szolgált, amikor Áron és Húr megtámasztják Mózes elfáradt kezeit az amálekiták elleni harc során. A presbiter rámutatott: a győzelem nem egyetlen ember teljesítményének eredménye volt. Mózes imádkozott, Józsué harcolt, Áron és Húr pedig felismerték a szükséget, és odaálltak testvérük mellé. Az egymásba kapaszkodás titka szerinte abban rejlik, hogy észrevesszük a segítségre szoruló embert, és nem hagyjuk magára a terhei között. Isten népe akkor erős, amikor tagjai nem egymástól függetlenül, hanem egymást támogatva élnek és szolgálnak. A háborús helyzetre utalva arra figyelmeztetett, hogy nem szabad feladni az imádságot a békéért, még akkor sem, ha a körülmények reménytelennek tűnnek. Ki kell tartanunk. Egymásba kell kapaszkodnunk. Istennel lehet csatát nyerni, mert végső soron Ő az, aki kimondhatja: elég volt – fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy Mózes, Áron és Húr sikerének titka abban rejlett, hogy mindannyian Isten oldalán álltak. Az egyház ma is akkor lehet erős, ha tagjai összekapaszkodnak, hordozzák egymás terheit, és közösen keresik Isten akaratát.

A lelki alkalmat a Claritas dicsőítő együttes szolgálata tette még gazdagabbá. Az énekek segítették a résztvevőket az elcsendesedésben, az imádságban és az Istennel való közösség megélésében.

A délután folyamán kötetlen programokra és sportvetélkedőkre is sor került. A résztvevők dartsban és büntetőrúgásban mérhették össze ügyességüket. Dartsban a beregrákosi Molnár Sándor bizonyult a legjobbnak, míg a büntetőrúgó-verseny győztese szintén Beregrákos képviseletében Vass Zsolt lett. Jutalmuk egy-egy kétszemélyes vacsora volt a Helikon Étterem felajánlásának köszönhetően.

A csendesnap Iván Gusztáv, Bulcsú és Kígyós lelkipásztorának záró áhítatával ért véget.

A résztvevők megerősödve térhettek haza abban a bizonyosságban, hogy a hitben való megmaradás nem pusztán emberi erőfeszítés kérdése. Isten az, aki megőriz a lelki botlástól, megtart a próbák között és erőt ad a folytatáshoz. Ugyanakkor azt is újra felismerhették, hogy a keresztyén ember nem magányos vándor ezen az úton: a kitartás egyik legfontosabb ajándéka az egymásba kapaszkodó közösség. Mert amikor Isten népe együtt hordozza a terheket, együtt imádkozik és együtt reménykedik, akkor a legnehezebb időkben is megtapasztalhatja az Úr megtartó kegyelmét.

-csongori-