Egy MAN teherautó gyalogosok közé hajtott Nagyszőlősön. Egy nő életét vesztette, három másik sérültet kórházba szállítottak. A sofőr is meghalt.
A tanévnyitó alkalom ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét.
A tanévnyitó istentiszteletre a beregszászi református templomban került sor.
Összesen 3963 csomag ukrán adójegy nélküli elrejtett cigarettát találtak.
A látogatás során számos fontos téma merült fel.
A kísértés lényege, hogy Jézus bizonyítson: bizonyítsd be nekem, hogy Isten Fia vagy.
Egy 54 éves magyar állampolgár próbálkozott a csempészéssel.
A kárpátaljai magyar iskolák tanévnyitó ünnepségének idén a munkácsi Szent Márton Székesegyház adott otthont.
A rendőrség vizsgálja egy egyetemista halálának körülményeit Ungváron.
Ungvár – Budapest: 1800 hrivnya (1. osztály), 1200 hrivnya (2. osztály).
Közölte a Munkácsi Járási Katonai Közigazgatás.
Harci feladat teljesítése közben vesztette életét.
Akik olyan információkat terjesztettek, amelyeket a behívás elkerülésére lehetett felhasználni.
Árván maradt kislánya idén kezdte meg az első osztályt.
Donyeck megyében az oktatás online formában zajlik, ami minden résztvevő számára nehézséget okoz.
Mostanság jó idő jár a szőlőre, így természetesen a szőlőtermesztőkre is.
A védőügyvéd enyhítésért folyamodott.
Az erdélyi származású író, kritikus, publicista és tanár 1914 és 1917 között az Ung-parti város lakosa volt.
Szabó Dezső-emléktáblát avattak Ungváron - Az elhallgatott író ma is üzen
Szolgáltatásaiért 5 000 dollárt kért fejenként.
A 2025-2026-os tanévben folytatódik a tehetséggondozó munka a Kézilabda Tehetségpontokban.
Fiát követve Olekszandr Katrinec szintén önként kelt Ukrajna védelmére.
Lengyel János különleges kéziszótára, rendhagyó lexicográphiai műve jó szórakozást ígér minden kedves olvasójának.
Az ösztöndíjprogram célja, hogy a Kárpátalján működő magyar nyelvű felsőoktatási szakok és intézmények együttműködését elősegítse.
Az erjedés biokémiai folyamata rendkívül összetett, és számos tényező befolyásolja a végeredményt.
Jelentkezni 2025. augusztus 13. – szeptember 15. között lehet.
A méhészek már a betelelésre készülnek.
Véralkoholszintje csaknem tizenkétszeresen meghaladta a megengedett határértéket.